Megjelent a Szent István Társulat gondozásában a Senki gyermekei – huszonhat sors az utcáról című kötet, ami többek között arra is keresi a választ, hogy mi vezet odáig, hogy valaki hajléktalanként az utcán végezze? A kötet bemutatóját december 13-án tartották a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dísztermében.
kunszabó anna
Az UNESCO 1995-ben április 23-át a Könyv napjává nyilvánította. William Shakespeare és Miquel de Cervantes ezen a napon haltak meg, valamint ezen a napon van Janikovszky Éva, Kossuth-díjas írónk születésnapja is. Ebből a különleges alkalomból a 777 szerkesztői elárulják, hogy melyek a legkedvesebb könyveik. Figyelem, hosszú lista következik!
Sokan nem tesznek nagyböjti elhatározásokat, pusztán azért, mert úgy érzik, úgysem fog sikerülni. Pedig nem mindig kell hatalmas dolgokban gondolkodni, ezt bizonyítja ez a 4+1 pont is!
Öt kérdéses “mini interjút” készítettünk oldalunk szerkesztőivel, azaz a 777 “csapattagjaival! A tavalyi esztendőtől egészen eljutunk a Nektek szánt jókívánságokig!
Véget ér az első teljes esztendeje a 777-nek: akármilyen hihetetlen, de tavaly ilyenkor még nem volt OFFLINE, nem létezett Youtube-csatornánk, nem szerveztünk zarándokutat, bulit. De veletek együtt egy fantasztikus évet zártunk, most pedig felfedjük minden titkunkat előttetek!
Mint bizonyára sokan tudjátok – habár az online és offline tevékenységünket is próbáljuk úgy végezni, hogy ez ne látszódjon – a 777 csapatát kizárólag önkéntesek alkotják. Olyanok, akik elsősorban egyetemisták, dolgozók, avagy papok, netán babájukkal otthon lévő édesanyák. Mindannyiunk számára a 777 blog szerkesztése és az egyéb programok szervezése egy szolgálat, amelyben szeretnénk tanúságot tenni hitünkről és másokat buzdítani, bátorítani.
Itt a szeptember, az évkezdés, az iskolák és a munkahelyek időszámításának sarokpontja. Ez az időszak meghatározó lehet az egész évünkre nézve, ám lelkesedésünkben, vagy épp a nyár elgyászolásának közepette sokszor figyelmen kívül hagyjuk a buktatókat. Összeszedtünk 7+1 tippet a sikeres szeptemberért, ami egy sikeres év záloga.
Itt az esküvőszezon, minden hétvégén láthat menyasszonyt a városban, aki nyitott szemmel jár. Ilyenkor olyanok is megfordulnak a templomban, akik nem érzik magukat otthonosan ebben a közegben, inkább barátaik, rokonaik ünneplése miatt lépik át az Úr házának küszöbét. Összeszedtünk néhány hasznos tudnivalót, hogy a feszengés helyett a jeles alkalom lehessen a középpontban.
Idén is elérkezett a nap, mikor mindannyian megpróbáljuk valamiképp kifejezni hálánkat az Édesanyánknak. A 777 szerkesztői egy-egy emlékezetes képpel és pár személyes gondolattal köszöntik azt, aki nélkül nem lennének a világon.
Megtisztelő meghívást kaptunk jövő hétvégére, Szegeden fogunk előadást tartani a Református Egyetemisták Kárpát-medencei találkozóján. Jelentkezési lehetőség ma éjfélig!