• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Emlékeztető: új teremtés vagy Istenben!

Ahhoz, hogy a hernyó pillangóvá váljon, elengedhetetlen, hogy a gubóban lakjon egy darabig. De mit jelent ez a gubó az életünkben – és hogyan juthatunk el újra arra a felismerésre, hogy Istenben új teremtések vagyunk, és általa győztesek? A YouVersion bátorító bejegyzését szemlézzük.

„A mi feladatunk, hogy elindítsuk a szeminaristákat a valódi belső fejlődés útján” – Martos Levente Balázs őszintén beszélt a magyarországi papképzésről

Martos Levente Balázs püspök immár négy éve a Központi Papnevelő Intézet rektora, a papképzésben azonban már több mint 15 éve vesz részt, korábban a Győri Brenner János Hittudományi Főiskola tanára és prefektusa volt. Saját tapasztalataira is alapozva tartott előadást a hazai papképzés múltjáról és jelenéről, a fejlesztendő területeket és jó gyakorlatokat sem kihagyva. Előadásában olyan, sokakat foglalkoztató témákra is kitért, mint a cölibátus és a paphiány kérdése.

Egyre több helyen hoznak létre imaszobákat – repterektől az egyetemekig

A világ egyik legforgalmasabb repterén, Atlantában csendes imaszobát alakítottak ki az utazók számára, ahol Jézussal tölthetik az idejüket. Magyarországon pedig nemrég a Corvinus Egyetemen alakítottak ki imateremet, ahova bármilyen vallású diákok elvonulhatnak imádkozni.

„Elrontottam az idei böjtöt” – egy görögkatolikus pap reagál

„Bár nem tudom minden évben ugyanolyan intenzitással megélni a böjtöt, de szerintem ez nem baj. Mert a böjt igenis nehéz tud lenni!” – vallja a The Godcasters nevű, görögkatolikus fiatalok által készített YouTube-csatorna műsorvezetője, Kondás Kristóf. Aki válaszol: Szabó Antal atya, Görögkatolikus Papnevelő Intézet lelki vezetője.

„Újra vannak évszakok, színek, illatok, ízek” – kilencszer volt kórházban az alkoholfüggő, ma már másokon segít

Kovács András Péter humorista munkássága már régesrég túlmutat a humoron: nemrég például egy podcast-sorozatot indított, amelyben a függőségeket járja körbe. A nemrég megjelent harmadik epizódban Dr. Nagy Zsolt addiktológiai konzultáns személyes történetén keresztül mutatta be az alkoholizmust. Ez a cikk csak a beszélgetés egy részét szemlézni, a teljes podcast részt a cikk alatt találjátok beágyazva!

„A népünk iránti tisztelet jele, hogy Ferenc pápa újra Magyarországra jön” – Horváth Zoltán esperes

Még élénken élnek bennünk Ferenc pápa szavai a Hősök terén, és az ígérete, hogy hamarosan visszatér hozzánk. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után tett kijelentése egy hónap múlva valóra válik, ismét Magyarország vendége lesz. A katolikus egyházfő látogatására gőzerővel készülnek állami és egyházi körökben. Az április 30-ára tervezett Kossuth téri szentmise liturgikus felelőse, Horváth Zoltán esperes beszélt az előkészületekről a Katolikus krónikában.

Popcornterápia – filmekkel a párkapcsolatért

Emlékszem, a nászutunkon beugrottunk egy sarki gyrososhoz, és amikor közöltük, hogy csak paradicsomot ne, az arab pultos ingatta a fejét: „Hájáj, nem szereti paradics, biztos gyerekkori tráumá. Láttatok film Gyilkos paradicsomok támadása? Nézzetek meg!” Jót nevettünk ezen a „fastfood-terápián”, pedig működik. Ahogy időnként jobban esik egy popcorn, mint a kacsasült, úgy nemcsak nagy emberektől lehet tanulni, hanem B kategóriás filmhősöktől is. S ha nem tudnánk a párunkat pszichológushoz elvonszolni, lehet, hogy a saját kanapénk is megteszi, csak egy jó film és egy őszinte beszélgetés kell hozzá. Ezt hívják popcornterápiának.
A Family Magazin cikkét szemlézzük.

A szorongás valódi ellenszerei

A szorongás a 21. század népbetegsége, legalábbis a túlpörgetett életünk egyik leggyakoribb jelensége. De mi is a szorongás? Hogyan lehet leküzdeni a gyakorlatban? Személyiségtípustól függ vagy korábbi rossz élmények alakítják ki? Többek között ezekről beszélt Kozma-Vízkeleti Dániel pár-és családterapeuta, klinikai szakpszichológus a Válaszkeresők podcast legújabb adásában.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    2026. 11. 05.
  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • keresztény
  • imádság
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére