A házasság előtti összeköltözéstől a jegyesoktatás jelentőségén át a törökországi földrengésekig számos fontos témáról beszélgetett Kállay Kati, Tóth Marci és Martí Zoli a Szóval podcast legújabb adásában.

A házasság előtti összeköltözéstől a jegyesoktatás jelentőségén át a törökországi földrengésekig számos fontos témáról beszélgetett Kállay Kati, Tóth Marci és Martí Zoli a Szóval podcast legújabb adásában.

„Volt olyan mentésünk, ami 13 órán át tartó, hosszú küzdelem volt, két kisgyerek szorult be a romok alá, és nagyon feszítő volt, hogy hallottuk a hangjukon, ahogy egyre fogy az erejük, de végül sikerült kiemelnünk őket” – mondta el a 777-nek Szabó Márk, a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 mentőcsapatának tagja. A csapat a törökországi hatalmas erejű földrengések helyszínén segített az emberek felkutatásában és az életben maradtak kiemelésében, összesen hét embert tudtak megmenteni. A veszélyhelyzet-kezelési koordinátor elmondta, igyekeztek tartani a lelket mindazokban, akiket megtaláltak, de sokszor óriási munka volt elérni hozzájuk.

Kedves üzenet érkezett szerkesztőségünkhöz, amelynek szerzője Szilágyi Szabolcs piliscsabai plébános – aki több mint húsz éve ismeri Hodász András atyát. Egy papbarát írása hivatásról, empátiáról – és mindenekelőtt a baráti szeretetről.

Mikor leszek készen a szeretetre? Mikor fogok tudni továbblendülni életem egy nehézségén? Minek kell beteljesülnie, hogy végre elégedett legyek az életemmel? Vagy nem várakoznom kéne a különleges pillanatra?

Milyennek lát Jézus téged? Hogyan tekintett azokra, akik Vele együtt éltek a földön? Miért jött el erre a világra? Kiért? Fedezd fel egy versben, amelyben Jézus szemén keresztül láthatod magad.

Hétfő reggel súlyos baleset áldozata lett egy fiatal, kétgyermekes édesapa, aki a Magyar Közút alkalmazottjaként autózott a cég egyik kocsijában ülve Zalaegerszeg és Bagod között. Imát kérnek a sérült hozzátartozói és kollégái.

Kilép a papságból Hodász András atya – a hírt ő maga erősítette meg a Telexnek adott videóinterjúban, ahol az őt ért korábbi szexuális zaklatásról beszélt. Kilépése érzékenyen érinti a 777 csapatát is, hiszen alapítótagként számtalan kedves élmény köt össze bennünket.

Hogyan gazdagíthatja a személyiségünket, ha egy másik országban tanulunk, vagy ha egy keresztény közösséggel misszióba megyünk? Miért éri meg kilépni a komfortzónákból? Mit tanulhatunk más nemzetektől? Ezeket a kérdéseket is feltette Szilágyi Anna a 777 Úton podcastrovatában Fekete Áginak, aki három külföldi tapasztalatáról is örömmel mesélt.
