Ismét egy különleges mesét hoztunk nektek, amely az ősszel meghirdetett “Mesék élni tanítanak” elnevezésű pályázatunkra érkezett. A történet egy megtörtént eseményt mesél el egy családról, akik különleges módon jutottak el a gyásztól az örömig. Fogadjátok szeretettel Kiss Beatrix meséjét, ami igazán az életről szól.
Ugyanolyan forró nyári idő volt a faluban, mint addig minden nap. Még a madarak sem csiripeltek, mert olyan nagyon meleg volt. Mindenki, ember és állat egyaránt kereste a hűvös menedéket és a friss hideg vizet. Andris és a Papa is csak korán reggel ténykedtek az udvarban. Nyári szünet volt. Andris és a kisöccse szokás szerint Nagyiéknál volt. Petike még kicsi volt, alig múlt kettő. Andris viszont már nagyfiúnak számított, iskolás, derék kis legény. Minden nap tudásra éhezve Papa sarkában loholt ellesve mindent, amit a nagyapja tudott. Majd három hónapig sülve-főve együtt voltak. Dolgozgattak, beszélgettek az élet nagy dolgairól.
Elérkezett az ősz, s vele együtt az iskola is. Nehéz volt az elválás, de a délutánok és a hétvégék még mindig remek alkalmak voltak arra, hogy megvitassák az élet nagy dolgait. Egy-egy kisebb barkácsolás vagy madárház építés még így is belefért. Megjavítani a bicikli kerekét. Kimenni a határba a kistraktorral gyűjtögetni ezt-azt.
De valamit hozott ez az ősz. Észrevétlenül. A természet múlandóságára figyelve senki nem vette észre a levegőben az emberi mulandóságot. Telt nap nap után a maga megszokottságával. A gyerekek iskolában, az apróbbak a bölcsiben, Nagyiék meg otthon, ahogy ők mondják „öregesen”.
hirdetésLassan, de egyre beláthatóbb távolságban volt az őszi szünet. Andris már nagyon várta, mert az a hét megint Nagyiéknál telik, jól tudta. Mama lefoglalja Petikét neki meg Papi lesz a mestere. Olyan izgalmas dolgokat lehet vele csinálni, amire apának soha nincs ideje. Ha meg esik az eső, akkor Mamival lehet a konyhában valami szeretetillatút sütni.
Szombat volt. Nagyiéknál volt az egész család, együtt dolgoztak, apa segített Papinak, Andris pedig szaladt ide-oda a két szaki között hol egy kalapáccsal, hol egy marék szöggel. Örömmel látta és figyelte, ahogy a két példaképe vállvetve együtt dolgozik. Volt valami fárasztó, de szép üzenete ennek a látványnak, és ez megmelengette a szívét. Közben Mamus finom ebédjének illata keringett a kiskonyhában. A sok munka után olyan jól esett a finom ebéd, hogy pukkadásig ette magát még Andris is, aki messze földön híres volt rossz étvágyáról. Szálfa termete is ezt hirdeti, bár a Papus sem volt soha az a pocakos nagyapó.
Délutáni pihenőjüket nem zavarva a család hazament, míg a Papus és Mamus a maguk jól megérdemelt nyugdíjas szundijukra tértek egy átlagos elköszönés után.
– Sziasztok! Holnap jövünk és folytatjuk.
Hangzott a köszönés a nagykapuból, és a visszapillantó tükörben Papus integető keze a mai napig beégett mindannyiuk emlékezetébe.
Ez volt az utolsó találkozás, Andris és Papus utolsó búcsúja. Illetve utólag döbbent rá Bandó, Papus hívta így, hogy ez volt az utolsó búcsú, ami soha nem jött el, hiszen ő már nem is emlékszik, hogy vissza intett e. Bánta, sőtt bántotta az is, hogy nem ölelte jól meg, mert ha tudta volna… De nem tudhatta, ahogy más sem. Papus aznap hosszú útra indult a végtelenbe.
Lassan, nagyon lassan teltek a napok és a hetek ezek után. Mamus, hogy ne maradjon egyedül a nagy bánattal, odaköltözött hozzájuk, Andris készségesen átadta a szobáját Nagyinak, és Petike szobájában húzta meg magát, csendben, hogy ha segíteni nem is tud, legalább útban ne legyen.
Petike úgy dolgozta fel a Papus hirtelen hiányát a maga kis, akkor már 3 éves fejével és fantáziájával,, hogy elkezdett Papussal beszélni, történeteket kitalálni. Papus ugyanis pont a kisfiú születésnapja előtt ment az angyalokhoz pihenni. Egyik nap azzal a képtelen ötlettel állt elő a tavaszi szünetben, hogy Papa volt otthon, és azt mondta, hogy anya hasában lesz egy csodaszép kislány, akit ő küld az angyalok közül, hogy kirángassa apát a bánatból. Anya és apa furcsán össze is néztek, hiszen Andris és Petike sem tudhatta még, hogy anya hasában tényleg van egy aprócska, alig borsószem nagyságú kis jövevény. Apa kérdezgetni kezdte Petikét, érdeklődve figyelte, ahogy körbe szőte a kis mesemondó a történetet. Apának megnyugvást hozott ez a kis történet, ami itt nem ért véget, viszont Andrist bosszantotta az érzés, hogy itt van tényleg valami, vagy valaki, aki titkol valamit.
Egyik este aztán apa szint vallott Andrisnak, akinek tátva maradt a szája, főleg mikor kiderült, akkorra várják a babát amikor a ki nem mondott búcsú évfordulója lesz. Andrisra rátelepedett egy nyugodtság. Hitte is meg nem is, hogy ez mind véletlen lehet. Megmagyarázni sem tudta volna, hogy mitől, de átjárta a lelkét valami végtelen szeretet és nyugalom. Az élet körül nőte a nagy fájdalmat, apa sem sírt már minden nap, Mamus is tudott újra örülni néhány dolognak. Andris várta minden alkalommal, hogy anya mondjon valamit a tökmagról. Eltelt pár hét, vagy már talán hónap is, amikor épp Mamussal voltak a fiúk. Megint nyári szünet volt. Hosszú idő után az első Papus nélkül. Csörgött a telefon. Anya volt, és elcsukló hangon annyit mondott a telefonba, hogy Panka. Mindenki tudta, hogy ez azt jelenti, hogy Petike jól jósolta meg, kislány érkezik a családba. Sírt mindenki, megint, de ez most nem a bánat könnye volt.
Azóta már tűkön ülve várják Pankát, vagy lehet már meg is érkezett, ki tudja. Andris iskolában, Petike az oviban. Mamus otthon a faluban. Apa a munkában, anya pedig otthon. Mindenki folytatja az életet. Sokat beszélnek Papusról. A nappaliban egy hatalmas képről néz vissza rájuk minden nap. Úgy beszélnek hozzá mintha ott volna. S talán Papus ott is van, velük, mindőjükkel, a szívükben és az emlékeikben minden bizonnyal.
Andris tudja, hogy a Papus halála, valami újnak a kezdete. Abban is biztos, hogy ha tényleg ott pipál a Papus az egyik felhő szélén, akkor mosolyog, mert tudja és látja, hogy ők az Öcsivel milyen nagyon ügyesek egy ilyen csapás után is. Petike szerint a Papus olyan, mint az időjárás, Papus lett a szél. Ha a szél cirógatja az arcát, akkor elégedetten konstatálja, hogy megsimogatta őt.
Kiss Beatrix
Kép: Jacek Skrok | Dreamstime.com
hirdetés
