Annyi minden hiányzik az életünkből; mégis melyikünk mondhatja azt, hogy mindene megvan? Ráadásul nem hangzik ez a mondat fellengzősen? Nem tesz másokat iriggyé?
Elégedetlenkedés. Hiányérzet. Pesszimizmus. Mondhatjuk, hogy a magyar néplélek rendesen meg van töltve ezekkel az érzésekkel, és saját magam is olykor azon kapom, hogy valamin bosszankodok, a jelenben elégedetlenkedve a szebb jövőbe vágyódom el, elszalasztott lehetőségeken szomorkodom, várom, hogy majd egyszer ez is meg az is jobb lesz, hogy biztosan kevesebb lesz a nehézség, könnyebb lesz az élet… talán ismerős ez a forgatókönyv számotokra is.
Nemrég, mikor misén voltam, nem sikerült annyira az éppen zajló eseményekre figyelnem, helyette hatalmába kerített a hiányérzet, a jelenből való elvágyódás. És ekkor a negatív gondolataim közepébe hasított egy mondat: mindenem megvan. A gondolat nem tőlem származott, hanem Chiara Luce Badanótól, akinek az életéről még korábban olvastam, és akit néhány éve a bérmaszentemnek választottam. Ez a mondat egyszerre megrázó és felemelő. Chiara ugyanis egy modernkori példakép, egy fiatal olasz lány, aki csontrákkal küzdött, és
mikor már sejtette, hogy a gyógyulás nem opció számára, a betegágyon azt tudta mondani: Istennel mindenem megvan.
Egy 18 éves korában elhunyt fiatal, aki még rengeteget utazhatott volna, akinek soha nem volt párkapcsolata és valószínűleg nem is volt igazán szerelmes, egy tizenéves lány, aki sok-sok baráti sörözésbe és bulizásba kapcsolódhatott volna be, aki még azt sem dönthette el, hogy hol és mit szeretne tanulni az egyetemen, akinek esélye sem volt arra, hogy szakmai karriert építsen fel, hogy családot alapítson… ez a lány, Chiara Luce minden hiány, minden „elszalasztott” lehetőség ellenére azt tudta mondani, hogy mindene megvan! Na ez az a gazdagság, ami irigylésre méltó! A világ szemével nézve annyi, de annyi mindenből kimaradt, alig birtokolt valamit, jóval kevesebb élményben volt része, mint kortársainak, így jogosan lehetetett volna FOMO-érzése, ő mégis teljesnek, egésznek érezte magát Jézussal a szívében.
Komolyan elgondolkodtam ezen, hiszen megdöbbentő ennek a lánynak az egyszerűsége-nagyszerűsége. És igaza van. Istennel mindenem megvan. De akkor miért kerít mégis hatalmába az elégedetlenkedés, a pesszimizmus, a hiányérzet? Valószínűleg azért, mert még túlságosan a világban, és nem Istenben vagyok, nem teljesen Belé merítkezve élem a mindennapjaim. Még ragaszkodom dolgokhoz, még nem vagyok szabad, mert számít az, hogy sikereket érjek el, hogy minél több élménnyel gazdagodjak és számít, hogy mások mit gondolnak.
De tudom, hogy a mindenem megvan típusú hozzáállás, lelki állapot elérése lehetséges, Chiara Lucenak és másoknak is sikerült, így én is fokról fokra elengedhetem a ragaszkodásaim, szabaddá válhatok, élhetek úgy a világban, hogy közben nem a világból való vagyok…nem könnyű út ez, de minden eszköz adott; ha elmélyülök az imádságban, ha többet olvasom a Bibliát, azaz Isten szavát, ha önzetlenül szolgálok a testvéreim felé, ha jól megélem a jelen pillanatot, szeretek ott, ahol épp vagyok, ha a szenvedéseimben nemcsak a nehézséget látom, hanem a lehetőséget a megtisztulásra, a lehetőséget arra, hogy Istenhez közelebb kerüljek, akkor egyre jobban átalakul a szívem, a tekintetem egyre inkább Isten felé fordul, és tiszta szívvel, őszintén tudom azt mondani: mindenem megvan. Nem ez az az állapot, ahová mindannyian vágyunk eljutni?
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
