2023. 12. 04.

Adventtől kezdődően már napi 12 órán át gyóntatnak a Pesti Ferencesek

A főváros szívében található Budapesti Belvárosi Ferences templomban rengetegen megfordulnak, és a mostani kezdeményezés hatására még többen fognak; a szerzetesek adventtől kezdve ugyanis már napi 12 órán át gyóntatnak!

„Örömmel osztjuk meg, hogy Adventtől kezdődően kiszélesítjük templomunk lelkipásztori szolgálatát, így szinte egész nap tudjuk számotokra biztosítani a gyónási és miselátogatási lehetőségeket” – olvasható a Pesti Ferences templom Facebook-oldalán, ahol „Gyere haza! Gyónj meg!” felirattal hívogató plakátokat is közzétettek. 

Advent idején a Katolikus Egyház különösen is fontosnak tartja, hogy a hívek a gyónás szentségében részesülve, bűneiktől megtisztulva várják a Megváltó érkezését. A Pesti Ferencesek nagy előrelépést tettek, hogy mindenki számára lehetővé tegyék a gyónást. Templomukban a következő időintervallumokban van lehetőségünk a szentségben részesülni: minden hétköznap 6-12 és 16-22 óra között, szombatonként 6-12 és 16-19 óra között, vasárnaponként pedig 6-12.30 és 16-20.30 között. A karácsonyt megelőző napokban pedig szinte egész nap mehetünk gyónni a Pesti Ferencesek templomába; reggel 6 és este 10 óra között várnak minket a szerzetesek, hogy a kiengesztelődés szentségében részesítsenek minket. Ráadásul idegennyelvű gyónásra is van lehetőség, 9 különböző nyelven, köztük például koreaiul is.

hirdetés

Nemcsak a gyónásra való lehetőséget bővítették ki a ferencesek; hétköznaponként 7 időpontban mondanak szentmisét, és minden hétköznap 20 és 22 óra között szentségimádáson vehetünk részt, melyeket különböző közösségek készítenek elő. További részleteket itt találsz!

Félsz a gyónástól, vagy csak nagyon régen voltál, és nem is tudod, hogyan kezdj neki a felkészülésnek? Olvasd el cikkünket a témában!

10 tipp egy fiatal paptól – ha már régen voltál gyónni

Borítókép - Fotó: Pesti Ferences Templom Facebook oldala
Hírek
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Kitekintő 2023. dec. 5. – Karolina Egyesület 2023. 12. 06. 10:28

    […] “Advent csodás feladata, hogy felélesszük magunkban a jóság emlékeit és kinyissuk a remény kapuit.”A Hegedűs házaspár Benedek pápa szavaival kíván áldott készületet! A következő (47-dik) házi-koncertjük december 5-én este 8 órakor kezdődik, melyre szeretettel várnak mindenkit. Műsoron Bach, Beethoven, Chopin, Mozart, Schubert művek szerepelnek.Elérhetőség: Hegedűs Házikoncert No. 47Telt házzal zajlott az Axioma Központ hivatalos megnyitója, ahol Földi-Kovács Andrea, az Axioma kommunikációs igazgatója, ünnepélyesen bejelentette, hogy a Központ célja Magyarország első ökumenikus hátterű keresztény agytrösztjévé válni. Az eseményről készült beszámoló:Bemutatkozott az Axioma KözpontA Zarándok weblap ír arról, hogy a pécsi Szent István plébánia plébánosa Garadnay Balázs adventi lelkigyakorlattal jelentkezett a vasárnapi evangélium kapcsán:Adventi ráhangoló: Ráhagyatkozás KrisztusraA vasárnap című weblapon olvashatjuk Bese Gergő atya írását az Adventi időszak kezdetéről. Az új egyházi évben a bűnbánat lila színe köszön vissza templomainkban. Arra emlékeztet, hogy ideje lassítani, ideje ismét bűnbánatot tartani, ideje elgondolkodni az életről, jövőről, célokról.Vigyázzatok tehát, legyetek éberek és imádkozzatok…A 777 weblapon olvashatunk arról, hogy a főváros szívében található Budapesti Belvárosi Ferences templomban rengetegen megfordulnak, és a mostani kezdeményezés hatására még többen fognak. A szerzetesek adventtől kezdve ugyanis már napi 12 órán át gyóntatnak! (Advent idején a Katolikus Egyház különösen is fontosnak tartja, hogy a hívek a gyónás szentségében részesülve, bűneiktől megtisztulva várják a Megváltó érkezését.)Ugyanitt olvashatunk 10 tippet is, melyet a régen gyónók számára ajánlanak:Gyere haza! Gyónj meg! […]