Ferenc pápa 2023. október 4-én, Assisi Szent Ferenc emléknapján a reggeli szentmisében megnyitotta a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlését

Ferenc pápa 2023. október 4-én, Assisi Szent Ferenc emléknapján a reggeli szentmisében megnyitotta a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlését

Ferenc pápa nemrég írásban válaszolt olyan kritikus témákat érintő kérdésekre, mint például a nők pappászentelésének lehetősége, a szinodalitás létjogosultsága és a meleg párok megáldásának gyakorlata. Az öt bíboros által előterjesztett kérdéseket (latinul „dubia”, azaz kétségek) a Hittani dikasztérium tette közzé október 2-án, hétfőn, azóta pedig jó pár cikk napvilágot látott, melyek szerint Ferenc pápa támogatja a meleg párok megáldását. De mit mondott valójában a főpásztor?

Egyre több olyan eset fordul elő, amikor 18 év alatti fiatalok rosszul lesznek, sőt akár szívrohamot kapnak a túlzott energiaital-fogyasztás miatt. Emiatt új törvényjavaslatot tettek, amelyet ha a parlament elfogad, betilthatják az energiaitalok vásárlását és fogyasztását a gyerekek körében.

Mélyinterjú Bellovics Gábor jezsuita atyával, a budapesti Jézus Szíve-templom segédlelkészével szentbeszédről, lelki kísérésről, egyházi zenéről. Arról, mi ad életet, és hogyan válik felnőtté egy pap. A Szív magazin interjúját szemlézzük, amelyet Martí Zoltán készített.

Lángoló erdők a tengeren túlon, véres háborúk a Közel-Keleten – minden pillanatra jut egy katasztrófa, ami sötét árnyékot vet a mindennapjainkra. Vajon szükséges-e nekünk emberekként mindenről tudnunk, ami a világban történik?

Október 12-én indul a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes akció a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében. A program célja, hogy népszerűsítse az önkénteskedést a fiatalok körében. A fiatalok idén is megmutathatják, mennyi jót lehet tenni a 72 óra alatt, amikor a szervező egyházak arra hívják őket, hogy ismét fogjanak össze, hiszen az eltelt évek alatt számtalan alkalommal bizonyították, hogy mennyi mindenre képesek közösen.

Kevesebb mint egy hét alatt több mint egymillió ember látta a YouTube-on az olasz Esselunga élelmiszerlánc reklámját, amely egyben rendkívül heves érzelmeket váltott ki – az amúgy is heves érzelmű – olaszokból. Újságok címlapjára került, politikusok vették napirendre. A videó egy kislány történetéről szól, a családi értékek fontosságáról és a válásban lelkileg megsérült gyermekek ki nem beszélt traumájáról. A reklámot úgy is teljesen meg lehet érteni, ha az ember nem tud olaszul.

Hihetetlen, mennyi mindent tudsz tanulni magadról, az életről és a hitről, ha nem a megszokott rutinodat végzed, hanem kiszakadsz pár napra a természetbe. Amikor hazaértem a háromnapos Arise nevű eseményről, nem értettem, hogy lehetek ennyire fáradt és ennyire feltöltött egyszerre. Megtapasztaltam, milyen szabadságot tud adni, ha elengedem a kontrollt. Megéltem, hogy nem baj, ha fáj, nem baj, ha nehéz. Láttam, hogy valójában nem vagyok egyedül. Kiderült, hogy Isten mennyire közel van hozzám, ha nem vonom el a figyelmem mindenféle más dologgal. Egy szóval: megérte.
