A szemlélődő ima nem egyszerűen egy megtanulandó imamódszer, hanem mindenekelőtt egy ajándék, amelyet Istentől kapunk.

A szemlélődő ima nem egyszerűen egy megtanulandó imamódszer, hanem mindenekelőtt egy ajándék, amelyet Istentől kapunk.
Fennállásának százötvenedik évfordulójához érkezett a Nemzetközi Lepramisszió. A szervezet jelenleg huszonhét tagországgal, köztük Magyarországgal mint egyedüli kelet-európai országgal végez széles körű szolgálatot a leprabetegség elleni küzdelemben és gyógyításában. A Világ/nézet legfrissebb adásának vendége Riskóné Fazekas Márta, az ötvenéves Lepramisszió – Magyarország igazgatója, aki a szervezet munkássága mellett több, a leprabetegséggel kapcsolatos megrázó történetet is megosztott.
„Mindannyian imádkozunk a békéért Ukrajnában, mert szenvedünk. De ez nem lehetséges, amíg továbbra is gyilkolják a népünket” – fogalmazott egy interjúban Stepan Sus ukrán püspök. Beszélt Ferenc pápa vitát generáló megjegyzéséről, a lelkészek hatalmas szerepéről a frontokon, és arról is, miért gondolja úgy, hogy Oroszországnak megtérésre van szüksége.
„Ahogy a pisztráng képes küzdeni, hogy feljusson a hegy tetejére, úgy nekem is, ahol most vagyok, onnan kell tartanom felfelé. Jó lenne, ha lenne bennem bátorság és hit, hogy ezért, ha kell, akár az árral szembe menjek.” Olvasónk, Németh Eszter bátorító vendégírását osztjuk meg veletek.
Több mint húszezer kedvelés érkezett arra a videóra, amely azt örökíti meg, ahogyan lengyel fiatalok átadják életüket Krisztusnak és a jelöltidő letelte után belépnek a Domonkos-rendbe.
A nyomozók azonosították azt a férfit, aki brutálisan megrongálta a Mária-szobrot Dunavecsén. A bűncselekménnyel a férfi több mint 1,2 millió forint kárt okozott az egyházközségnek.
A korábbi hírek ellenére Ferenc pápa valójában nem kapott meghívást Oroszországba, hogy júniusban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzon – jelentette ki Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
Jól tudjuk, milyen fontos Isten igéjének olvasása, de ennek a konkrét hatásait egy kutatás alá is támasztotta.