• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Így érkezz meg a szentmisére!

Volt már olyan tapasztalatod, hogy behuppantál a padba a templomban, de a gondolataid még kavarogtak, és aztán mise végén jöttél rá, hogy végigülted a szertartást, de jóformán azt sem tudod, mi történt? Tudod, ahogy a repülőnek szüksége van felszállópályára – időre, hogy az égig emelkedjen – a te lelkednek sem megy ez egyik pillanatról a másikra. Íme három egyszerű tanács a teljesebb jelenlét eléréséhez.

Focipályáról Isten szolgálatába

Sokak fejében él az az elképzelés, hogy a papok komoly, zárkózott emberek, akik semmi másra nem koncentrálhatnak, csak Isten szavára, és az egyház követőire. Erre azonban sokak rácáfolnak, egyikükről a haon.hu oldalán olvastunk. A frissen görögkatolikus pappá szentelt Kocsis Dániel gyerekkorától kezdve focizott és mai napig szívesen játszik mérkőzéseken.

„ellenállhatatlan kilenced” – Ma 48 éve költözött az örök hazába Pió atya

A pontosan 48 éve elhunyt Pió atyán keresztül Isten hatalmas csodákat vitt véghez. Stigmái bizonyítékul szolgáltak még az ateistáknak is. 2002-ben avatta szentté (a mára szintén szentként tisztelt) II. János Pál pápa, akinek fiatalon megjövendölte, hogy később ő lesz a katolikus egyház feje.

Family Guide – Rém, rendes család leszünk? [Apa – Fia 6. rész]

  1. Majd bele nősz, Abba
  2. kéSZÜLŐdünk Apa-Fia 2.rész
  3. Az FR-FR titok – aktív apai előkészületek [Apa-Fia 3. rész]
  4. Apa is szül! [Apa-Fia 4. rész]
  5. Az első száz nap, még nem vagy százas [APA-FIA 5. RÉSZ]
  6. Family Guide – Rém, rendes család leszünk? [Apa – Fia 6. rész]
  7. Hét csoda + Hét öröm + Hét köszönet [Apa – Fia 7. rész]
  8. Mit tanul tőlem Apa? [Apa-Fia 8. rész]
  9. Apa játszik fiával [Apa-Fia 9. rész]
  10. Look, én vagyok a Te apád! [Apa-Fia 10. rész]
  11. Ti is csend-esélyre vágytok Karácsonykor? [APA-FIA 11. RÉSZ]
  12. Kifaggattuk az Apa-Fia íróját [Apa-Fia 12. rész]
  13. Először a fontosat [APA-FIA 14. RÉSZ]
  14. Neveljek vagy nevessek? [Apa-Fia 15. rész]
  15. 5 felfedezés a gyermeki Istenhitről [APA-FIA 16. RÉSZ]
  16. Anya csak egy one [APA-FIA 17. RÉSZ]
  17. Nyaralunk? – ÁMEN! [APA-FIA 18. RÉSZ]
  18. Amikor visszanyal a fagyi… [APA-FIA 19. RÉSZ]

Én, Te, Ő…. ezek már mennek. Most jön a többes szám legizgalmasabb tétele a MI. Mi hárman egy család vagyunk. Rém (vagy) rendes család leszünk?

„Olyan jó gyenge, erőtlennek lenni” – versbe szedett ima betegség idején

Igen, Atyám. Most már csak arra vágyom,
hogy amíg fekszem itt a betegágyon,
Te nagyon meg tudj növekedni bennem,
s taníts meg újra kisgyermekké lennem.
Könnyű keresztem hogyne hordanám,
Örömmel, békén. Igen, Atyám.

Jóság van! Nem félelem!

Ma megakadt a szemem egy blog címén, és a nagy szabadidő-túltengésem közepette végigolvastam.  Tudom, mindenki ezt mondja, de tényleg ritkán olvasok ilyesmit, mert utána elöntenek a különböző érzelmek, gondolatok: idegesség, düh, öröm, hála, kétely, bizonytalanság… teljesen kiszámíthatatlan, témától és írástól függ, és hát a lelkiállapotomtól. Na, de ez most lényegtelen is. Ma arra döbbentem rá, hogy mennyire jó tudatában lenni annak, hogy minket Isten teremtett, „és látta, hogy ez jó”! Értékekkel, ajándékokkal van tele az életünk!

Miért hazudunk?

Jó kis prédikációt hallottam a héten a Mária utcai jezsuita templomban a hazugsággal kapcsolatban. Gondoltam, megosztom veletek is, hiszen a kisebb hazugságok, ferdítések, kiszínezések, elhallgatások, túlzások nem csak a leggonoszabb bűnösök életében vannak jelen.

Irdatlan tömeg tüntetett Mexikóban a család védelmében

Több mint egymillióan vonultak utcára a házasság és a család védelmében Mexikó 122 városában szeptember 10-én. A megmozdulás annak nyomán alakult ki, hogy Enrique Peña Nieto elnök májusban bejelentette, kiterjesztené a házasságot az azonos neműek kapcsolatára is a szövetségi állam egész területén –számol be az eseményről a citizengo.org

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    2026. 08. 30.
  • Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    2026. 08. 26.
  • Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    2026. 08. 25.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • blog
  • abortusz
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére