• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Felház – Ahogy én láttam

Szeptember 23-án, immáron a második szezonját kezdte a Felház ifjúsági dicsőítő mozgalom. Nehéz megfogalmazni, definiálni a közösséget, mert ők maguk is keresik a helyüket a színes vallási palettán. Egy biztos, már közösségről beszélhetünk, hiszen rendszeres időközönként összejönnek, hogy dicsőítsék az Istent, énekeljenek, imádkozzanak, hallgassák az Igét.

Eutanázia – szabad akaratom meghalni?

Az elmúlt napokban futótűzként terjedt a világhálón a „nagy hír”, hogy Belgiumban végrehajtották az első eutanáziát kiskorú gyermeken, a saját kérésére. Az eutanáziát felügyelő szövetségi bizottság elnöke, úgy nyilatkozott, hogy hasonló eset kizárólag reménytelen esetekben jöhet létre. Itt azonban szeretnék megállni. Hová jutott az a társadalom, ahol a szülő elengedi a gyermeke kezét…? Amikor hagyja, hogy a betegségével küzdő gyermek feladja a küzdelmet. A reménytelenség lesz úrrá rajtuk. Ez történik akkor, amikor a hitet kidobjuk az ablakon…

Bestiális módon végeznek ki papokat a Mexikóban

Rövid időn belül három papot gyilkoltak meg kábítószer-kereskedők Mexikóban, a hatóságok teljesen tehetetlenek.

Egy csepp Taizé Pannonhalmán

Szombaton tartották Pannonhalmán a Szent Márton Év keretében az Ökumenikus Ifjúsági Találkozót, melyen sok száz fiatal vett részt az ország minden részéből és határon túlról is. A találkozót a Taize közösség priorja, Alois testvér és társai vezették, a házigazda bencés atyák és testvérek mellett. De mi van Taize-ben, és mi volt most pontosabban Pannonhalmán? Bese Gergő atya beszámolója következik.

7 ötlet, ha unod a saját perfekcionizmusodat

Nehézséget jelent félbehagyni egy már elkezdett munkát, mert közbejött valami? Nem vagy képes átadni feladatokat másoknak, mert azt gondolod, hogy csak te tudnád jól elvégezni? Sokat hezitálsz reggel, hogy melyik a leginkább hozzád illő szett? Miután végzel valamivel, úgy érzed, csinálhattad volna jobban is? Esetleg jobb anya, jobb főnök, jobb asszisztens lehetnél? Mindig mindenben csak jobb és jobb? Semmi sem elég jó számodra, beleértve a gyermekeidet, férjedet, feleségedet, barátaidat, de az egész társadalmat is, amiben élsz…
A Catholic Links tippjei következnek, mielőtt teljesen függővé válnál a tökéletesség igényétől!

Kérdéseid vannak az életről? Próbáld ki az Alphát!

Az Alpha célja, hogy elérjen, megszólítson olyan útkereső, vallástalan, vagy bizonytalan embereket, akiknek nincs kapcsolatuk Istennel, akik saját életük problémáira választ keresnek.

Oldszkúl hárdkór házasság

„Mindent tudok róla, és nem tudok róla semmit. Egy másik ember. Sose lesz az enyém. Nem is lehet, nem is fogadnám el, ahogy ő se fogadna el engem. Szóval erre kell felkészülni, hogy a tiéd és mégse a tiéd, és te az övé vagy és mégse vagy az övé. Egyenlők vagytok.” Dragomán György írása a házasságról.

„A félelem visszatarthat” – Nick Vujicic Magyarországon

Évekkel ezelőtt láttam már egy videós előadását, és nagyon megragadott közvetlen stílusa, hitelessége, nem megjátszott boldogsága és öröme. Rajta lehet látni, hogy meg is éli, amiről beszél.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    2026. 08. 30.
  • Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    2026. 08. 26.
  • Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    2026. 08. 25.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • blog
  • abortusz
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére