2016. 11. 02.

Az ifjú pápa – hááát… nem vagyok meggyőzve… (kritika)

Öt éve jött ki a mozikban egy olasz film, “Habemus papam” címmel. Nagy várakozással ültem be megnézni, de csalódnom kellett (leginkább azt nem értettem, hogy miért írták rá, hogy vígjáték). Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy de jó lenne végre egy olyan film az egyházról, amiről nem ordít, hogy az alkotóknak fogalmuk sincs, hogy hogyan mennek a dolgok az egyház berkein belül, és ami legalább egy picit ráérez azokra a kérdésekre, amik valóban foglalkoztatnak minket. Sajnos megint úgy tűnik, hogy egy ilyen filmre még még várnunk kell.

Emlékszem egy pap barátom mesélte, hogy egyszer bejelentkezett nála a plébánián egy magyar forgatócsoport, akik az egyik hazai sorozatba akartak néhány templomi jelenetet felvenni. Természetesen megengedte, és rögtön meg is ragadta az alkalmat, hogy bepillantson a kulisszák mögé: beült hátulra a padba, hogy megnézze mit ügyködnek. Hát nem bírta sokáig. Már akkor nehéz volt türtőztetnie magát, amikor a filmben szereplő pap úgy szólította meg a templomba betérőt, hogy “Gyermekem!” (2016-ban nincs élő pap, aki így hívná a híveket), de a türelme ott fogyott el végleg, amikor a másik szereplő rosszul mondta el a Miatyánkot (komolyan! A Google világában!!). Ekkor felajánlotta, hogy szívesen átnézi, és kijavítja a forgatókönyvet. Nem tudom ezt a lépést kihagyták-e az HBO-nál, de azért nem egyszer ráncoltam a szemöldökömet. A teljesség igénye nélkül: jó, értem, hogy konzervatív az ifjú pápánk, de a pápai Tiarát évtizedek óta nem használják, a legutolsót VI. Pál bocsátotta jótékony célú árverésre (és nagyjából ugyanez igaz a filmben látható palástra is – ilyet még én sem láttam pápán). Elvileg lehetséges lenne, hogy a Szentatya csináltasson magának egyet (vagy visszaszerezze Washingtonból, ahogy a filmben van), de ahogy én látom a napjaink egyházát, jelenleg

még a cölibátus eltörlésének is nagyobb esélye van.

Hát még a lábcsók! És az a cipő! Már az 1960-as években is ódivatúnak számított! Nem hiszem, hogy újra be lehetne vezetni. És persze cigizik, mert azért modern is akar lenni. Ráadásul rögtön gyónás után, ahol elmondja, hogy egyetlen bűne, hogy a lelkiismerete semmivel nem vádolja. Cö-cö-cö. (Amire aztán megkapja a feloldozást, pedig jog szerint nem lehetne feloldozni, hiszen ha nincs bűn, minek a feloldozás?) Vagy azért cigizik, hogy még nagyobb legyen a kontraszt, a botrány? Hát, ha így is van, aligha jön be. Tudtátok, hogy a XX. század egyik nagy szentje, XXIII. János láncdohányos volt? (Nem követendő példa, természetesen, de nem is botrány.) Az már csak apróság, hogy évszázadok óta nem volt az egyházban ilyen fiatalon megválasztott pápa, akinek persze a hite sem az igazi (a filmben amúgy ezzel több szereplő is így van). Lehetséges ez? Hát elvileg lehetséges, hogy ma este az UFÓ-k lerohannak minket, de azért nem valószínű (aludj nyugodtan!). Tudniillik ahhoz, hogy valaki pápa legyen, a mai jogszokás szerint bíborosnak kell lennie, és ahhoz, hogy bíboros legyen, igencsak hosszú utat kell bejárnia (az egész világon alig több, mint száz bíboros van). Ez a legmagasabb kitüntetés az egyházban. Olyanok kapják meg, akik teológiai munkásságuk, vagy személyes érdemeik alapján alkalmasak rá. Ők általában nem fiatalok, és főképp igencsak kipróbált emberek, és nem jellemző rájuk az ilyen mértékű kételkedés. Közülük kerül ki évszázadok óta a pápa. Namost. Mennyi az esélye, hogy valaki a negyvenes évei elején megkapja a bíbort, sőt a pápaságot? Mint említettem: ne készülj UFÓtámadásra!

Természetesen a filmnek vannak érdemei is. Vannak erős jelenetek, jó színészi játékok, és – ami leginkább tetszett – van néhány kifejezetten vicces mondat, amiken jókat derültem. Például amikor Voiello próbál állást találni a pápa gyerekkori nevelőjének, és ezt mondja:

“Kitalálunk neki valami pozíciót – errefelé nem szűkölködünk képzelőerőben.”

Azért is derültem olyan jót ezen a mondaton, mert egyházi berkekben ismert az anekdota a hatvanas évekből, amikor egy újságíró megkérdezte a pápát, hogy hányan dolgoznak a Vatikánban. “Körülbelül a fele.” hangzott a válasz. Neki, mármint Voiellonak, van egy másik jó mondata is: “A pápai enciklika olyan, mint Proust Az eltűnt idő nyomában. Mindenki idéz belőle, de senki sem olvassa.” Ez szerintem telitalálat. Ezek mellett van néhány dramaturgiailag kifejezetten jó jelenet. Például az, amikor a bíborosok beszélgetnek a pápajelöltekről, szerintem ügyesen van felépítve, és nagyon emberi. El tudom képzelni, hogy pont így beszélnek egy-egy pápaválasztáskor. Vagy amikor újra találkozik gyerekkora kedves nevelőjével, aki arra buzdítja, hogy vegye komolyan a küldetését (amúgy ennek az apácának vannak jó mondatai).

A rendezőnek érezhetően jó érzéke van a jelenetek megkomponálásához, és éppen ezért ami talán a legjobban zavart benne, hogy mindeközben a pápa alakja annyira emberi akar lenni, hogy már  bicskanyitogató módon, és főleg hiteltelenül arrogáns.

Ezt elég gagyi megoldásnak gondolom. Nem zavar, hogy cigizik, még az sem, hogy szereti a tradicionális öltözéket, és nem kell, hogy szerethető figura legyen, de a Jude Law által megformált karakter olyan bunkó, hogy hiteltelenné teszi a figurát, a film belső, saját világát rombolja szét. A való életben ilyen stílussal nem jutott volna el ebbe a pozícióba.

Szóval értékeljünk! Botrány? Nem hiszem. Izgalom? Hát az igazi még várat magára. Nem zárom ki, hogy a következő részek javítanak az összképen, de bizony nagyon bele kell húzniuk az alkotóknak.

(kép: hu.ign.com)

Blog Hodász András
hirdetés

4 hozzászólás

  • Válasz anguis et columba 2016. 11. 14. 00:17

    Szerintem ebben az írásban csupán néhány fáról van szó, az egész erdő helyett. Nem tudom hány részt látva írtad a bejegyzést, de az hogy Pápaként ilyen “bunkó”, meg van magyarázva, pont azért választották meg, mert előtte abszolút nem tűnt ilyennek és kevésbé tűnt “konzervatívnak”, mint a másik esélyes jelölt, sőt egy irányítható bábnak gondolták, tehát megtévesztette a bíborosokat… Ahogy a sorozatban csak utalás formájába bemutatott diplomatikussága, úgy a megválasztása utáni arroganciája is eszközként van használva. És az hogy mire van esély napjaink egyházában… pont ez a lényeg, ez adja az egésznek az érdekességét, hogy ez a Pápa szembe megy a trendekkel és visszatér a gyökerekhez. El lehet törölni a cölibátust, lehet liberalizálni az egyházat, lehet melegházasság a templomokban és az abortusz papi áldással… Hogyne. Mindent a hívek megmaradásáért. Fel lehet ülni a modernitás nihiljébe száguldó vonatra és még több pénze és “híve” lenne az egyháznak rövid távon. De Istennek? A valódi Istennek mennyi híve lenne? Kinek az egyháza lesz az az egyház végül, ha az egyház feladja önmagát? Isten vagy a világi hatalom? Ez csupán egy fontos kérdés, ami megjelenik. Meglepő ez a sorozat, számomra mindenképp, és elgondolkoztató. Persze fenn lehet akadni olyan részletkérdéseken hogy az ifjú Pápa nem csak szavakban de külsőségekben is “régimódi” akar lenni… de ez nem tudom miért hangzik hihetetlenebbnek mint a cölibátus eltörlése? Azért nem egy súlycsoport a kettő.

  • Válasz babzi 2017. 01. 19. 11:35

    végig sem tudtam olvasni az írásod 😛 6. résznél tartok és teljesen levesz a lábamról a sorozat. gyakorló keresztény emberként azt érzem hogy erősít a hitemben. nyilván nem tökéletes… olvasva a kritika néhány sorát azt gondolom hogy egyáltalán nem érti az iró azt hogy miről szól “Az ifjú pápa”

  • Válasz Horváth Katalin 2017. 02. 28. 18:20

    Az egész sorozatot láttam. Egyetlen nap alatt. Most nézem másodszor.
    Egyszerűen zseniális. Jude Law szerintem élete szerepét játssza ebben a sorozatban. Iszonyatosan jó.
    “A való életben ilyen stílussal nem jutott volna el ebbe a pozícióba.” – ha valóba figyeltél volna a sorozatra, akkor láttad volna, hogy elmondták, mennyire csalódtak a bíborosok a pápában, mert AZ EDDIGI MÉRSÉKELT MAGATARTÁSA ÉS VISELKEDÉSE, ESZMÉI nem erre utaltak (hogy megválasztott pápaként így fog viselkedni). Azaz, bíborosként nem volt ilyen.

    Hogy nem 100% valós egy sorozat? LYÉZUSOM.
    A Homeland is eléggé elképzelhetetlen a való életben.
    Sőt, a kórházakban sem úgy zajlik a betegellátás, ahogy a Vészhelyzetben /Grace klinikában.

  • Válasz N.C. 2017. 05. 15. 14:37

    Enyhén szólva is érződik, hogy egy szakmabéli (nem szarkasztikusan) fogalmazta a kritikát. Csak a valósághűségbe kötött bele. Ezért persze nem okolom, hiszen én is megmosolygom, ha egy szakmámbéli dolgozik a vásznon, és az enyhén szólva nem reális. De ettől még nem lesz rossz az a film vagy sorozat.
    Először is a pápai tiara és a palást viselése Piusz szemszögéből nem mást hivatott, mint demonstrálni a bíborosok felé, hogy úgymond “ki a főnök”. A palástot csak olyankor vette magára, amikor tudatalatt az erőfölényét akarta fitogtatni ellenfeleivel szemben. (pl a miniszterelnök fogadásakor) A palást és a tiara viselése tehát dramaturgiai fontosságú tényező, és Piusz jellemének árnyalását segíti. A lábcsók ugyanez.
    A cigarettázásnak több oka is van, egyrészt a bagózást tudatalatt az emberek az amcsikkal azonosítják, másrészt a dohányzás, mint függőség a stresszes, bizonytalan emberek “hobbija”, és a sorozatban végig arra törekednek, hogy a pápát emberközelivé tegyék és sebezhetőnek, kételkedőnek, önbizalomhiányosnak mutassák, erre pedig nagyon is alkalmas az, ha a karaktere szenvedélybeteg, hiszen ezzel azt üzenik a nézőnek: Látod? Ő a pápa, de ő is csak ember, mint te. Így könnyebben azonosulunk vele nézőként.
    Az, hogy Piusz a negyevenes évei elején jár, csak azt bizonyítja, hogy az író nem nézte végig, vagy nem elég figyelmesen nézte a sorozatot, ugyanis egy ízben megemlítik, hogy Piusz ötvenéves elmúlt. Lehet, hogy Jude Law 44 éves, Piusz nem annyi. 😉
    A megválasztása valóban csoda volt, ezt senki nem tagadja a sorozatban, viszont elmondják, hogy piusz imádkozott istenhez, hogy ő legyen a pápa, és ő lett a pápa. Imáival több ízben csodát tesz a történetben, hiába megy át éppen hitéleti válságon.
    Az arroganciája is inkább egy megjátszott védelmi stratégia a külvilággal szemben, megjegyzem itt a magyar szinkron is ludas, ugyanis Stohl András hat kiló plusz arroganciát tesz Piusz karakterére pusztán a hangjával, mint amennyit Jude Law adott bele. (Sajnos a magyar szinkron már nem a régi.)
    “A való életben ilyen stílussal nem jutott volna el ebbe a pozícióba.” -erre vonatkozóan IS megemlítik többször, hogy Law karaktere egy zárkózott ember, kevesen ismerték személyesen a megválasztása előtt, egészen más kép élt róla a fejekben, és a “bunkósága” egyrészt csak időleges, amíg tisztázza az erőviszonyokat ebben a bizonyos “ki a kakas a szemétdombon”-ügyben. mindössze nem akarta, hogy gyengének vagy befolyásolhatónak tartsák, ami az ő pozíciójában azt hiszem érthető.
    “Szóval értékeljünk! Botrány? Nem hiszem. Izgalom?”- ha valaki botrányra és izgalomra vágyik, nézzen Trónok harcát. 😉 Ez egy lassú folyású filozofikus, művészfilmes elemekkel gazdagon tarkított fejlődéstörténet. Annak közel tökéletes.

    Utoljára csak annyit írnék, hogy egy fél évad (vagy annyi se?) megnézése után kritikát írni egy sorozatról TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES. 🙂