777 2016. 11. 04.

„Isten jelen van a koncertjeimen” – Hegedűs Endre

Több mint háromezer koncert, Kossuth-díj, Liszt Ferenc-díj: Hegedűs Endre szinte mindent elért, amit egy zongoraművész elérhet, azonban ő továbbra sem dől hátra. Nemrég a Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermét töltötte meg hálás közönsége, akik nemcsak virtuóz játékát, de az est elején elmondott lélekemelő gondolatait is meghallgathatták. Beszélgetés Istenről, hitről, zenéről.

Ön mindig azon közéleti szereplők közé tartozott, akik örömmel felvállalják a hitüket. Ez mennyire tudatos az ön részéről?
Természetesnek veszem ezt a nyilvános felvállalást, miután az életem alapja az a csodálatos felismerés és bizonyosság, hogy a Jóistenhez tartozom.

A keresztényeket sokszor vádolják azzal, hogy a hit magánügy. Osztja ezt a véleményt?
Rátukmálni a hitet az emberekre, szerintem ez a modern kereszténységtől már távol van. Istent föl lehet ismerni a teremtett világ szépségeiben. Hivatásomból adódóan én elsősorban a művészetben, a zenében ismerem föl, abban a rejtett mondanivalóban, amelyet hitem szerint Isten a mesterművek mélyére helyezett. Jóval több a muzsikálás annál, mint hogy létrehozzunk szépen megkomponált dallamokat. A zenétől az emberek elfelejtik a pillanatnyi gondjaikat, újra lehet indítani az összekuszálódott fáradt lelket és az agyat.

Ha ezt mind megteszik a mesterművek, akkor szerintem az egy újabb istenbizonyíték.

Mi keresztények azt mondjuk, hogy Isten mindig mindenhol ott van. Tehát akkor Isten a színpadon is jelen van az Ön előadásaiban is. Mennyire érzi ezt a jelenlétet?
Természetesen jelen van a koncerteken is. Játék közben sokszor tényleg belém nyilall az a boldog felismerés, hogy ez nem én vagyok! Én egészen egyszerűen nem tudok ennyi hangot ilyen pontosan és ilyen hatást kiváltva eljátszani. Ilyenkor boldog heuréka élményem van: hiszen itt segít nekem Valaki, mert magamon kívül vagyok! A koncertjeim előtt mindig azért imádkozom, hogy a Jóisten szólhasson belőlem a muzsikán keresztül, és lehessek az, aki tovább adja az Ő mesterművekben elrejtett gondolatait.

Amikor több ezer ember előtt játszik, ki tudja kapcsolni a közönség jelenlétét? Egyáltalán ki kell tudni kapcsolni?
A hangverseny úgy nyer értelmet, ha feltesszük, hogy az emberek valami nagyon fontosat várnak. Ez a zenei közlés, a zene átélése és a zenén keresztül egyfajta megújulásnak az elvárása; egy magasabb régióba való bekerülés, és egy örömteli estének a lehetősége. Hiszem, hogy ha az emberek ilyenkor kitárják a szívüket, akkor kaphatnak olyan élményt, ami lehet katartikus is. A hangversenyek előtt imáimban arra is kérem Istent, hogy adja meg azt a kegyelmet, hogy valamennyien gazdagabban térhessünk haza!

Többek között Kossuth- és Liszt Ferenc díjjal is kitüntették hosszú pályafutása során. Mit jelentenek ezek a díjak és az elismerések az Ön életében?
Mindenki örül, ha megdicsérik, ez nem vitás. Nagyon örülök, hogy ezek vannak, de az évek múlásával rájöttem, hogy e díjak valahol nem is engem jutalmaznak, hanem inkább mind a jóságos teremtő Istent dicsérik. Akkor tudom a kitüntetéseket igazán megköszönni, ha az elismeréseken keresztül még több hangversenyen tudok részt venni.

Tulajdonképpen most már akár hátra is dőlhetne, hiszen mindent elért, amit ebben a „szakmában el lehet” .
Igen, most már hatvankét évesen olyan jó lenne egy kicsit pihenni – de nem! Hatalmas kegyelem, hogy még mozog a kezem-lábam, nem fáj semmim. Fiatalon arra törekedtem minden igyekezetemmel, hogy én legyek a világ legnagyobb zongoristája. Most már tudom, hogy nem kell és nem is én vagyok a világ legjobbja. De azt nagyon szeretném, ha a szívem melegével oda tudnám ajándékozni ezeket a zenekincseket az embereknek, melyeket előadva mélyen átélek.

“Játék közben sokszor tényleg belém nyilall az a boldog felismerés, hogy ez nem én vagyok! “

Mikor kezdődött el a zene iránti szeretete?
Akkor kezdtem el zongorázni, amikor másfél éves voltam. Eljött a nagy nap, mikor először ágyikómtól oda tudtam tipegni a zongorához, a szoba közepén álló fekete varázsdobozhoz. Egy idő után pedig már föl tudtam mászni a zongoraszékre is és addig paskoltam a billentyűket, amíg ebből egy szép napon rendes zongorázás nem lett. Ösztönös és ellenállhatatlan vonzódás tette, hogy 5 éves koromra már én voltam az egyik ismert zongoristája szülővárosomnak, Hódmezővásárhelynek!

Említette, hogy a világ legjobb zongoraművésze szeretett volna lenni. Messze volt ettől?
A sportban könnyű mérni az eredményeket, de hogy ki a világ legjobb zongoraművésze, azt lehetetlen megállapítani, mert minden előadás és minden művész más. Mindenki, aki játszik, a saját lelkét, és érzéseit viszi bele, s ezáltal a műveket más és más arcúvá alakítva adja elő. De azt igenis meg lehet mondani, hogy ki az, akit szívesen hallgatnak újra és újra az emberek – ezt a kegyelmet megkaptam a Jóistentől. Az emberek száztizenötödször is szívesen meghallgatják Hegedűs Bandit! Annyi öröm van szívemben a felkészülés, sokszor bizony a küzdelem hetei-hónapjai alatt a darabokkal, hogy ez a boldog érzés túlcsordul. Számomra a hangverseny ennek az örömnek az átadása.
Egy-egy előadáson szeretne valamit üzenni a közönségnek? Nagyon szívesen beszélek a koncertek elején és néha közben is. El-el hintek olyan megjegyzéseket, amikből világossá válik, hogy én hogyan állok az élethez, a zenéhez. Számomra a hangok tökéletes megszólaltatása csak az alap, nem a végcél egy előadáson. Szeretném, ha a hangok mögé rejtett isteni szeretet-üzenet megjelenne, a hallgatók felfognák és valamennyien jobbakká válnánk. Talán még a koncert másnapján is!