2016. 11. 08.

Kell-e aggódnunk az USA új elnökének megválasztása kapcsán?

Sharon Jaynes, az amerikai Girlfriend in Gods keresztény csoport tagja egy meglehetősen frappáns és találó módot talált arra, hogy megnyugtassa a kétkedőket és csillapítsa a kedélyeket. Ő maga is szembeszült azzal, hogy a közbeszédet szinte teljesen letarolta az elnökválasztás, amely rengeteg indulattal, szenvedéllyel, aggódással és haraggal párosul.  A Crosswalk írásának kivonatát olvashatjátok.

Sharon James kommentárjában emlékeztet arra, hogy attól, hogy szabad akarattal rendelkezünk, az Úr még mindig a trónján ül és ezzel együtt a történelem ura. Kommentárjában II. Kurus (Kürosz) perzsa királyt hozza példaként, akiről Jeremiás próféta jövendölte, hogy a Babilonban fogságban tartott zsidó népet majd ő fogja felszabadítani. A prófécia után százötven évvel pontosan így történt.

De mi köze ennek a 2016-os amerikai elnökválasztáshoz?

A prófécia így szól:” Így szól az Úr fölkentjéhez, Ciruszhoz, akinek megfogja a jobbját, hogy színe előtt meghódoltassa a nemzeteket, és megoldja a királyok derekán az övet; hogy megnyissa előtte az ajtókat, és ne maradjon egyetlen kapu se zárva. … Továbbá: „Én mondom Cirusznak: Pásztorom vagy! Teljesíted majd mindenben akaratomat. S azért azt mondod: Jeruzsálem épüljön újjá! És: A templomnak rakják le alapjait!” (Iz 44,28.)

A lényeg, amit Jaynes kiemel, az az, hogy az Isten által felkent perzsa király politeista volt, és távolról sem az akkori zsidó vallás követője! Mai szemmel nézve, nem illik bele az istenfélő király szerepébe, hiszen „pogány” volt. Azonban az Úr felhasználta a királyt a saját céljai érdekében és formálta általa a történelmet olyan formában, ahogy azt Ő kívánta.

A szerző szerint ez ma is ugyanúgy lehetséges, „Isten azt teszi, amit meg akar tenni.” – teszi hozzá Jaynes. „Megteheti, hogy vallásos vagy épp ateista világi vezetőkön keresztül munkálkodik. Kürosz király sem éppen egy olyan figura, akit ma feltehetően megválasztanánk királynak, de mégis az Úr rajta keresztül valósította meg a céljait abban az időben.

Sharon Jaynes szerint ezért nem kell aggódnunk, hogy kit választanak meg a jelöltek közül.  A kommentár végén kijelenti, hogy az imára szükség van, és szavazni is fognak, és megerősíti, hogy Isten és az Ő céljai nem buknak el, üljön bárki is az ovális iroda íróasztala mögött, emellett imára is buzdítja az amerikaiak mellett azokat is, akikhez ez az üzenet eljut.

Az ima:

Drága Istenem! Bizalommal fordulok ma feléd, mert tudom, hogy Te vagy az Úr és irányítasz mindent akaratod szerint. Imádkozni fogok és egyben szavazni is, azzal a bizalommal a szívemben, hogy akaratod szerint történik minden, mert képes vagy híveiden, de világi vezetőkön keresztül is munkálkodni.
Jézus Krisztus Nevében,
Ámen.

Fordította: Dallos Bence
Forrás: CrossWalk

Borítókép: Election Button
Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás