Néha jól esik megállni, és visszanézni, mi a helyzet. Egy kedves riporter-újságíró barátomat kértem meg, hogy készítsem velem egy interjút. Olvassatok rólam, külső szemszögből.
Ha valaki szeretne karácsonykor ülőhelyet találni valamelyik istentiszteleten vagy szentmisén, akkor nem árt, ha korán megérkezik. Ilyenkor a szokottnál is zsúfoltabb tömeg gyűlik össze Isten házában, és saját tapasztalatomból kiindulva, bizony ilyenkor mi hívők kicsit morcosabbak leszünk.
Befejeződött az éjféli szentmise Teréz anya nővéreinek Tömő utcai kápolnájában. A mennyből alászálló szeretet hatalma — mint valami túl erős szesz — szinte fejbe kólintotta az együtt ünneplő népet, a negyven-ötven hajléktalan embert, akik az utolsó ének után sem mozdultak a zsúfolásig megtelt helyiségből. Csak ebből az aranyló álomból ne kelljen felébredni… Nem is kellett. Karácsony szelleme akkor sem illant el, amikor hamarosan kiderült, körülbelül egy tucat hajléktalan nőnek nem jut már hely a szálláson… A megoldás rögtön megérkezett: „Nálam a hittanteremben megalhatnak! Be is van fűtve!” – kiáltott bele a nagy tanácstalanságba a szent ruháitól épp megszabadult atya, kis nyolcadik kerületi plébániánk papja, ez a gyors észjárású, mindig tettre kész késő-negyvenes férfi (hívei szerint igazi szent).
Karácsony nekünk keresztényeknek különleges ünnep, a Megváltó érkezésének fantasztikus örömhíre. De vajon mit ünnepelnek azok, akik nem hisznek Istenben? Reméljük ők is átérzik karácsony valódi üzenetét és örömét!
December 22. óta nem dolgozom, szabadságon vagyok. Mert megtehetem. Mert olyan a szakmám [rendezvényszervezés], ahol ilyenkor a fű se nő, hiszen a céges karácsonyokon túl vagyunk, a konferenciák még nem kezdődtek el. Amióta otthon takarítok, vásárolok, tervezem, hogy mit főzök majd, mikor hova megyek és kivel találkozom, arra gondolok egész gyakran, hogy mennyi embernek nem adatik ez meg.
A saját Bibliával való tanúságtételre bátorítottunk mindenkit pár hónapja az interneten keresztül, mikor elindítottuk a #mutiabibliad kezdeményezést. Ezt a fajta evangelizációt fejlesztette tovább a tizennyolc éves Néma Balázs, ebben az adventben ugyanis nem csak szívén, hátán is viselte az örömhír terjesztésének ügyét. Egy átlátszó táska elsőzsebébe tette a Bibliáját, aztán fényfüzérrel világította meg.
Most készüljetek fel, mert ez nem a hagyományos, cuki-karácsonyi-mézes-mázos-gyerekes-kutyás-illatos történet. Persze tudom, hogy a szülők nem (mind(ig)) ilyenek, és hogy a gyerekeknek nincsenek ilyen gondolataik azért. Mondhatjátok ti is, hogy kritikus, meg túlzó. De minden esetre sok minden tanít ez az írás, szerintem. Vagy legalábbis elgondolkodtat.
Azon a télen nem akart megjönni a hó, néhány héttel karácsony előtt még feketében, fagyott göröngyöket didergetett a táj. Ebből a sötétségből jött elő az asszony, csecsemő fiát a melléhez szorította. Nem tudni, merről jött, azt sem, mennyi ideje állhatott kinn az ajtó előtt, mert nem kopogott.