Year Compass
2016. 12. 30.

Year Compass – Még egy ajánlás

Tegnap olvashattátok Palásthy István élményeit a Year Compass, azaz éviránytű füzet kitöltéséről.
Ahogy ígértük, még egy beszámolót kaptok, ezúttal Nagy Líviától!

Aki először tartja a kezében a füzetet, az mindenképpen olvassa el a bevezető utasításokat is. Véleményem szerint nem szükséges 3-4 óra a kitöltéséhez, de ez is emberfüggő. Például én szeretek eltűnődni a dolgokon, részletesen leírni a gondolataimat, másoknak elegendő lehet, ha egy-egy szót leírnak és ezáltal valószínűleg hamarabb is végeznek. Én a füzet két részét (előző év és következő év) külön időpontban töltöttem ki, mert éppen így volt hozzá kedvem.

A 2017-es év lesz már a harmadik, hogy ilyen módon tervezem meg az előttem álló évet, és zárom le az előzőt, de nagyobb hangsúlyt csupán a 2015/2016-os példány kitöltésére és megvalósítására fektettem. Mindig is szerettem leírni a gondolataimat, megtervezni a napjaimat, heteimet. Számomra fő a pontos tervezés és a jó időbeosztás, így sokkal több minden belefér a napjaimba ezáltal sokkal tartalmasabb is töltöm el az időt.

hirdetés

A 2015/2016-os évrendezőt a barátommal együtt töltöttük ki. Rászántuk az időt és külön-külön megírtuk a magunk példányát.

Én az elmúlt év lezárásával kezdtem, ő csak az előttünk álló év megtervezését tartotta szükségesnek, ezért a másik résszel nem is foglalkozott. Az elmúlt évvel én is csak addig foglalkoztam, amíg átgondoltam, leírtam és utána valahogy sokkal jobban lezártnak éreztem életem előző szakaszát, mint korábban. Az éves céljainkat, terveinket meg is osztottuk egymással, hiszen sok volt a közös pont. Az egyéni céljaink elérésében az év során a másik segítségére jobban tudtunk számítani, mivel azokat mindketten ismertük így tudtuk egymást emlékeztetni.

Az év során kialakult egy olyan szokásunk, hogy 1-2 havonta elővettük újra a füzeteket, átolvastuk és kipipáltuk a már megvalósult terveinket. Mindig nagyon jó érzés volt kipipálni a papírra vetett terveket, és ami még ennél is fontosabb, hogy az újraolvasás emlékeztetett minket az elfelejtett céljainkra.

Az év során még többször kiegészítettem a füzetet újabb tervekkel, eseményekkel. Nekem egyfajta naplóként szolgált, amibe feljegyeztem a fontos eseményeket.

Idén karácsonyra családtagjaimnak és barátaimnak is adtam ajándékba egy-egy Évrendező füzetet, mert úgy gondoltam, ez mindenkinek hasznos lehet. A lényeg, hogy úgy használd, ahogy neked tetszik, ha valamit nem akarsz/tudsz kitölteni, hagyd üresen, legfeljebb az év során valamikor kitöltöd.

Az biztos, hogy a 2016-os évem nagyon mozgalmasra sikerült, és ez a rengeteg esemény, siker, élmény és egyéb személyiségi fejlődés szinte mind előre be volt tervezve. Az év elején „nagyot álmodtam” és ahogyan lapozgatom ezt a füzetet, úgy látom, hogy a fő pontok mind teljesültek. Lesz még mit írni a 2016/2017-es példányba is és már várom, mit tartogat számunkra az új esztendő.

Nagy Lívia

Kép: pixabay.com

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás