Hogyan lehetne közelebb vinni Krisztust az emberekhez és milyen az, amikor keresztényként kell kisebbségben élni? Magvas gondolatok Jungbert Béla volt nagykövettől.

Hogyan lehetne közelebb vinni Krisztust az emberekhez és milyen az, amikor keresztényként kell kisebbségben élni? Magvas gondolatok Jungbert Béla volt nagykövettől.

Lassan nagykorúvá válik az Ez az a nap iroda, hiszen az első rendezvényt még 2000-ben szervezte a csapat, már akkor is László Viktor vezetésével. Az azóta eltelt időszakban fantasztikus utat járt be a szervezőcsapat, minden évben megtöltik a Budapest Sportarénát, emberek tízezreinek adva ezzel nagyon komoly lelki táplálékot. László Viktorral beszélgettünk megtérésről, boldogságról, a magyar keresztény könnyűzenéről és egy bizonyos nagy álomról.

Véletlenül sem akar a szó divatos értelmében sztár lenni, ugyanakkor pontosan látja: szolgálatuk nagy erővel bír. Tanúságot tesz a házasság mellett, közben keresi a közös nyelvet a legfiatalabbakkal is. Pintér Bélával, a magyar dicsőítő zene kiemelkedő alakjával beszélgettünk feltöltődésről és örök üzenetről, evangelizációról és véletlenül sem szürke hétköznapokról.

A hét végén rendezik meg a 72 óra önkéntes akciót, ahol Horváth Boldizsár énekes-dalszerző is aktív szerepet vállal. Vele beszélgettünk hitről és önkéntességről.

Hétvégén rendezik a 72 óra kompromisszum nélkül nevet viselő önkéntes ifjúsági akciót. A programokról, szervezési munkáról és a kezdeményezés lelkiségéről Darvas Márton főkoordinátorral beszélgettünk.

Mi vezet egy újságírót karrierje során oda, hogy a pápának dolgozzon, és lehet ezt a szakmát és tudást az egyház szolgálatába állítani? Milyen ember Ferenc pápa és miért kommunikál számunkra olykor félreérthető módon? Interjú a római Pápai Szent Kereszt Egyetem professzorával.

A Pure nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a tinédzser lányok nehéz, de nagyon fontos kérdéseire próbál választ adni. Önismeret, párkapcsolat, divat, kommunikáció, mindez pedig egy nagyon komoly lelkiséggel áthatva. A program vezetőjével, Kis Brigittával beszélgettünk értékekről, a mai tinédzser lányokról, valamint a keresztény nő „feladatáról.”

„Majdnem olimpikon”, Konyhafőnök, pénzügyi szakember, aránykalászos gazda, de mindenekelőtt Európa-bajnoki ezüstérmes, többszörös magyar bajnok vízilabdázó és keresztény ember. Tóth Mártonnal beszélgettünk családról, hitről, keresztény életről, sikerről és kudarcról.
