Mi vezet egy újságírót karrierje során oda, hogy a pápának dolgozzon, és lehet ezt a szakmát és tudást az egyház szolgálatába állítani? Milyen ember Ferenc pápa és miért kommunikál számunkra olykor félreérthető módon? Interjú a római Pápai Szent Kereszt Egyetem professzorával.
Mi indította Önt arra, hogy az egyházi kommunikációval foglalkozzon és hogyan került a római Szent Kereszt Egyetemre, mint egyetemi tanár?
Az egyetem Kommunikációs Intézetének dékán-helyetteseként az a feladatom és felelősségem, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik a világi és egyházi médiumokban fognak elhelyezkedni, vagy már ott dolgoznak. Az ő feladatuk, hogy az egyházi és vatikáni ügyek szakértőjeként tudósítsanak a hírekről. Barcelonában dolgoztam újságíróként, majd kaptam egy felkérést, hogy tanítsak ezen az egyetemen és két ok miatt is hamar meghoztam a döntést. Róma rendkívül fontos egy katolikus ember számára és egyben hatalmas élményt is jelent. A másik ok pedig az volt, hogy az újságírói tapasztalatomat azok szolgálatába állítsam, akik a későbbiekben ezzel fognak foglalkozni. 2001 óta tanítok, de már előtte Rómába mentem, ahol befejeztem a doktori tanulmányokat és teológiával foglalkoztam.
hirdetés
Mennyire ért egyet azzal, hogy a világi média megfelelő módon tájékoztatja az embereket a Vatikán ügyeivel kapcsolatban, mennyire nevezhető pontosnak és megbízhatónak?
A világi média nagyon általános. Nehéz egy kerek véleményt megfogalmazni, mert ez minden országban eltérő, de összességében azt mondhatjuk, hogy nem elég pontos. Egyrészről ez magának a média dinamizmusának köszönhető. A rendszer sajátosságai miatt sem lehetséges ez, mert az információs igény gyors és ez által nincs lehetőség a megfelelő interpretációra és magyarázatra. Ennek az eredménye a felszínesség. A másik ok a megfelelő információ hiánya. Általánosságban véve a vitatható és kétes információ lát a leggyorsabban napvilágot, ami érdekli az embereket, ezért nem lehet csak a világi médiára támaszkodni. Az hírek megértéséhez el kell olvasni a kapcsolódó háttéranyagokat is, amelyek segítik a mélyebb megértést.
Vannak bizonyos esetek, ahol megoszlanak a vélemények, mint például az Amoris Laetitia című apostoli buzdításban az elváltakra vonatkozó rész a szentáldozással kapcsolatban. Míg Németországban erre van lehetőség, addig Lengyelországban nincs. Mi a hivatalos álláspont?
Az Amoris Laetitia sok mindent magába foglal. A pápa sok kérdésre próbál választ adni és támaszt nyújtani az embereknek. De a Vatikánt, mint intézményt emberek működtetik. Ez egy csodálatos írás, mert friss és segít a házasság, a család és a szerelem mélyebb értelmezésében. Ezek manapság kevésbé fontos témák a nyugati kultúrában, a Szentatya pedig ennek okán nagy hangsúlyt fektet ezekre a kérdésekre. De ami nagyon fontos, hogy nem megoldást ad az Amoris Laetitiával, hanem egyfajta hozzáállást, vagy viszonyítási pontot. Nem adja a kezünkbe a teljes képet, hanem a Bibliából merítve hozza közelebb hozzánk ezeket a témákat. Az ő megítélése az, ami szerintem helyes, hogy egy sebzett társadalomban élünk. Az emberek sebeket hordoznak, amelyek a válásból, szakadásból, különböző élethelyzetekből adódnak. A szeretet így nagyon fontossá válik, mert ez képes a gyógyításra. Az Amoris Laetitia rendkívül sok dolgot magába foglal, ami a keresztény életre, az általánosságban vett családra vonatkozik. Az említett probléma (az elváltak áldozása – a szerk.) megint csak magyarázat és értelmezés kérdése. Nem egyszerű erre egy kerek és egész magyarázatot adni.
A pápa szándéka abban fedezhető fel, hogy a hozzáálláson szeretne változtatni. Először oda kell menni a sebzett emberhez, mert ez az első lépés. Ő egy olyan ember, aki szerint először beszélni kell a problémáról és jó pásztorként közelíteni az emberekhez.
Mert van egy probléma, amit kezelni kell. Ezek az emberek kívül érzik magukat az egyházon, akiket meg kell szólítani. Ez egy nagyon nagy különbség a múltbéli hozzáálláshoz képest.
Tehát egy folyamatról van szó.
Így van. Nem konkrét válaszokat ad, hanem a problémát más irányból közelíti meg. Az első, hogy közel kell hozni az egyházat az emberekhez. Ez egy folyamat. Itt fontos kiemelni azt, hogy ez időbe telik és nagy feladatot tesz a papság vállára. Először tehát az embereket kell megszólítani, majd utána lehet beszélni a szentáldozás kérdéséről. Van egy személyes élményem ezzel kapcsolatban. A helyi plébánián, ahova járok, az Amoris Laetitia kiadása óta sokkal többen járnak misére. Mert megragadta a hívők figyelmét és érdekli őket ez a dolog. Lehet, hogy nincsenek abban az állapotban, hogy szentáldozáshoz járuljanak, de ott vannak a misén. A Szentatya is azt mondja, hogy ebben segíteni kell ezeknek az embereknek és ehhez meg kell szólítani őket. Ez egy fontos kérdés. De ami ennél is fontosabb, hogy bevonzzuk az embereket. Ez egy nagyon nyitott hozzáállás és éles látásmódra utal.
Mit gondol a pápa magyarországi megítéléséről és lehetne-e a Szentatya még konkrétabb bizonyos ügyekben. Mert ma olyan kihívásokkal nézünk szembe, mint a menekültügy és identitásválság az Európai Unión belül.
Nem beszélhetek a pápa nevében, de a kommunikációja számos magyarázatot ad. Egyértelműen különbözik az elődöktől és más módon áll hozzá bizonyos kérdésekhez. Ez egyben csodálatos dolog, és tisztán látszik, hogy nem fél kockázatot vállalni. Ennek lehet jó és rossz eredménye is, ami a hírek magyarázatán és tálalásán múlik. Ő egy gyakorlatias ember és igyekszik megvalósítani, amit elképzel. Ez egyben isteni feladat és kötelezettség is a számára. Odafordul a szegényhez, odafordul az utcanőhöz és a menekültekhez is. Ez meglátszik az interjúkban is amiket ad, legyen az bárhol, akár egy repülőgépen vagy utazás közben. Direkt módon kommunikál. Aki a médiában szerepel, az kockázatot vállal. A pápai rezidencián mindennap elmondott szentbeszéde, gyakorlatilag percek alatt eljuthat bárkihez, mert az információáramlás hihetetlenül gyors. De az ott felvetett témát sokféleképpen lehet értelmezni és nem biztos, hogy ezek a nyilvánosságnak szólnak.
Megint csak megvan a lehetőség a félreértésre, de ez a média felelőssége. Fejlődhetne? Lehetne jobb? Biztosan, és törekszik is rá, ebben biztos vagyok. A kockázat és a félreértés esélye nagyon nagy. Egyfajta egyensúlyra van szükség. A másik oldalról viszont ebben hatalmas lehetőség rejlik.
A múltban erre egyáltalán nem voltak meg az eszközök.
A pápa üzenete pillanatok alatt eljut az emberekhez. Azt mondja, amit kell, reflektál az aktuális eseményekre. Így viszont kevés idő jut a témák kifejtésére, amit nehéz kezelni. Van egyfajta folytonosság, ami felfedezhető a közelmúltban. II. János Pál pápa a remény pápája volt, aki sokat segített a kommunizmus elleni küzdelemben. Ez Európa számára nagyon sokat jelent. Ő volt a remény jelképe. XVI. Benedek a hit pápája volt, akinek sokat köszönhetünk ezen a téren. Ferenc pápa pedig a jótékonyság és irgalom pápája. Ezek az értékek szorosan összekapcsolódnak és követik egymást. Leegyszerűsítve kell ezt érteni, mert mindhárman nagy részt vállaltak ezekben a feladatokban. De ha egy szóban kell őket jellemezni, akkor ez megállja a helyét.
Remény, hit és jótékonyság. Ezek egymásra épülnek. Ferenc a legmegfelelőbb időben lett pápa, csak úgy, mint XVI. Benedek és II. János Pál. (Ferenc pápa) elképesztően sokat dolgozik. Nyaralni egyáltalán nem szokott. Tisztában van vele, hogy nem fiatal és küldetése van itt a Földön, amire elhívást kapott.
(Daniel Arasa Villar, újságiró, kommunikációs szakértő, aki a Pápai Szent Kereszt Egyetem (Róma) professzoraként az egyetem egyházi kommunikációs intézetének vezetője. Intézete Róma egyik legrangosabb kommunikációs műhelye, ahol a külföldi tudósítók továbbképzésétől kezdve a világ minden tájáról érkező újságírókat és egyházi szervezetek képviselőit tanítják. Daniel a Rome Reports médiahálózat igazgatósági tagjaként közeli kapcsolatban áll Róma és a Vatikán több jelentős döntéshozójával.)
Képek: Forintos Bence
Dallos Bence
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás