Az elkövetkező hetekben drasztikusan emelkedhet a koronavírusban fertőzöttetk száma – erre számítanak járványügyi szakemberek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ősszel úgy döntött, hogy továbbra is lehet nyilvános szentmiséket tartani, mivel ebben az időszakban a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak. Kérdés, hogy a harmadik hullám “betörése” miatt változtatni kényszerülnek-e a katolikusok az eddigi rendelkezéseken – a válaszokat Tóth Tamás atya, az MKPK titkára árulta el a 777-nek.
Hírek
A Vasárnap.hu oldal információi szerint elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa.
A főszentély előtt eltemetett rangos egyházi méltóság, feltehetően egy hajdani jáki apát papi ornátusát, arany és ezüst színű fémszálakkal gazdagon átszőtt miseruháját találták meg a jáki Szent György-templomban végzett ásatáson – közölte szerdán a feltárás helyszínén tartott sajtótájékoztatón Székely János szombathelyi megyéspüspök
Májusban elindulnak az építkezési munkálatok a világ első univerzális vallási épületén Berlinben. A House of One (Egy Ház) nevet viselő építmény három vallás imahelyeit egyesíti magában: zsinagógát, mecsetet és templomot.
A szentatya személyesen látogatta meg római otthonában Bruck Edith magyar származású írónőt, holokauszt-túlélőt – tájékoztatott közleményében a szentszéki szóvivői hivatal.
Mélyen megrendítő hírről értesült a 777 szerkesztősége: 52. születésnapját követően egy nappal elhunyt Sabjanics Miklós római katolikus pap, Badacsonytomaj plébánosa. A sokak által kedvelt atya gyógyulásáért az elmúlt hetekben rengetegen imádkoztak, szerkesztőségünk is csatlakozott a felhíváshoz. Csapatunk nevében osztozunk azoknak a gyászában, akik személyesen is ismerték Miklós atyát.
Elhunyt 94 éves korában Jálics Ferenc jezsuita atya, a szemlélődő imamód iskolájának megteremtője. Az atyát szombat hajnalban, a budapesti Farkas Edith Katolikus Szeretetotthonban érte a halál, számolt be róla a magyarországi jezsuita rend honlapja.
Hónapok után ismét megnyitotta kapuit a Cenacolo Vinciano Múzeum Milánóban – írja az Euronews. Aki meg szeretné nézni Leonardo da Vinci remekművét, Az utolsó vacsorát a Santa Maria delle Grazie-templom refektóriumában, annak a járványügyi szabályozások miatt előre be kell jelentkeznie.
Óvodába megy Rabeya, a szétválasztott sziámi ikrek egyik tagja, kinek állapota a kezdetektől fogva rohamosan javult. A család két év után térhet haza a Dakkai Központi Katonai Kórházból, ahol a világhírű műtétsorozat zajlott – olvasható a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány oldalán.
Ózdon évek óta áll a Győztes Bárány Közösség a szegények, társadalom peremén élők szolgálatában. A családokat nemcsak lelkileg, hanem megélhetési problémák leküzdésében is segítik; élelmiszerrel, tüzelővel, ruházattal, rezsi támogatással. A több mint 5 éves munka és evangelizáció eredményeként felnőtt és gyermek közösségek születtek itt.