Örömmel értesítünk Titeket, hogy a Csókay András életét bemutató “Istennel a műtőben” című könyvünk az elkövetkező napokban az ország legismertebb könyvesboltjaiba is eljut, így hamarosan a Libri és a Líra üzleteiben is megvásárolható. Ez számunkra azért is különösen fontos, mivel így olyan emberekhez is eljuthat ez a kötet, akikhez különben nem érnénk el.
Hírek
Az okostelefonunk vált az otthonunkká a University College London (UCL) antropológusai szerint. „Emberi csigákként otthonunkat a zsebünkben hordjuk” és hajlamosak vagyunk az eszköz miatt elhanyagolni barátainkat és családunkat – olvasható a The Guardian által szemlézett tanulmányban.
A járványügyi helyzet lehetővé teszi, hogy a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól a felmentést visszavonják. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tájékoztatását közöljük.
Megható történetet osztott meg a Stand for Christians angol nyelvű kiadása: múlt héten egy varsói vallási eseményt provokatív szándékkal zavart meg egy fiatal lány, azonban egy idős hölgy könnyeivel küszködve odalépett hozzá. A nem várt fejleményt követően nem csak megölelte egymást a hölgy és a tüntető, de még közösen keresztet is vetettek.
Júliustól Sümegről Szécsénybe, a novícius házba helyezik át Barsi Balázs ferences szerzetest, aki 25 éven keresztül szolgált a Veszprém megyei településen. A lelkigyakorlataival ismert és elismert Balázs atya üzenetében nyugalmat kér az emberektől, illetve külön hangsúlyozza, hogy senki ne találjon ki összeesküvés-elméletet az áthelyezés kapcsán.
A csíksomlyói hegynyeregben tartják meg az idei pünkösdszombati búcsús nagymisét, számolt be közösségi oldalán a csíkszeredai polgármesteri hivatal. Azt viszont még nem tudni, hogy más településekről is érkezhetnek-e az emberek a közös ünneplésre. Magyarországiak zarándoklatára valószínűleg idén sem lesz lehetőség.
Sokat javult Lendvai Zoltán rédicsi plébános állapota, akit múlt héten szállítottak kórházba koronavírus-fertőzéssel. A hír után rengetegen imádkoztak a mindig vidám pap gyógyulásáért, aki rövid üzenetében köszönetet is mondott.
Hetvenhat éves korában szombat reggel meghalt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója, aki korábban többször is beszélt arról, hogy fontos szerepet játszott életében a hit.
Kórházba szállították a súlyos koronavírus fertőzése miatt Lendvai Zoltán atyát – akit mindenki csak a “gördeszkás papként” ismer. A vidám, barátságos és szeretetreméltó pap gyógyulásáért imaláncot indíottak az őt ismerő emberek.
A történelmi keresztény egyházak kérésének megfelelően a papok, lelkészek is megkapják a koronavírus elleni oltást, mivel kiemelkedő szerepet játszanak ebben a nehéz időszakban, számolt be róla az MTI.