2023. 04. 19.

„A pápa saját kérése volt, hogy magyarországi rászorulókkal találkozzon” – interjú a pápalátogatás fiatal szervezőjével, Téglásy Nórával

Április 29-én, szombat délelőtt Ferenc pápa a budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban fog találkozni több száz rászorulóval, így például menekültekkel, hajléktalanokkal, romákkal és szegény családok tagjaival. A pontos programról, a találkozó előkészületeiről, a háttérben zajló folyamatokról Téglásy Nórát, a program felelősét kérdeztük.

A pápa szombat délelőtt negyed 11-kor érkezik majd meg a Szent Erzsébet templomba, de a helyszíni program már korábban elkezdődik. „Technikai okokból, de a találkozás öröme miatt is már 9 órától elkezdődik a felvezető program a templomban, a beléptetést pedig már ennél is korábban, fél nyolckor megkezdjük. A pápa látogatása előtt kifejezetten színes, kulturális, sok zenei elemet tartalmazó program lesz, olyan műsorszámokkal, amelyek a célközönségnek szólnak. Zenélni fog például egy cigányzenekar, egy rászoruló verset mond majd, tehát

olyan programot igyekeztünk kitalálni, amely nem a hírességekről szól, hanem elsősorban azokról a közösségekről, akiket meghívtunk.”

Téglásy Nóra elmondta, hogy a felvezető program lényege a közösségi együttlét. „A már említetteken kívül fellépnek még a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola diákjai, továbbá a templom orgonistája is színesíti a programot zenejátékával. A Szent Erzsébet életéről szóló Ég tartja a Földet című musical Uram c. dala is elhangzik majd. Ezenfelül lesz közösségi ima, melyre minden szervezet delegálhat egy-egy kollégát vagy gondozottat, akik rövid imádságban kifejezhetik hálaadásukat, könyörgésüket. A rendezvénnyel szeretnénk az egységet és a reményt kifejezni, illetve megmutatni, hogy jó a hátrányos helyzetű emberekért dolgozni.”

hirdetés

A Szentatyának fontos küldetése, hogy a társadalom peremén élőket segítse az Egyház, így például a menekülteket, cigányokat és hajléktalanokat. „Ferenc pápa saját kérése volt, hogy a magyarországi rászorulókkal találkozzon, ugyanakkor

bemutatjuk azokat a karitatív tevékenységeket is, amelyeket a rendezvényre meghívott szervezeteken keresztül végez a Katolikus Egyház.”

A helyszíni program főszervezőjétől megtudtuk, hogy a pápát érkezésekor a Weiner Brass fogadja a templom kertjében, majd Spányi Antal püspök üdvözli őt. Három tanúságtétel fog elhangzani, az egyiket egy görögkatolikus roma asszony, a másikat egy ukrán család osztja meg a jelenlévőkkel, valamint beszélni fog egy házaspár, akik hajléktalanokkal foglalkoznak, így különféle csoportok tudják képviseltetni magukat. Ezután következik a pápa beszéde, aki a közösen elimádkozott Miatyánk után áldást ad, és átvonul a szomszédban lévő görögkatolikus templomba. „A pápa görögkatolikusokkal való találkozását közvetíteni fogjuk a templomban, illetve a templomkertben, és amikor a Szentatya onnan is eltávozik, akkor fogjuk zárni a rendezvényt, így a program hivatalosan várhatóan dél körül ér véget.”

A program nem nyitott a nagyközönség számára, ennek fizikai korlátai vannak. „Erre a programra csak azok jelentkezhetnek, akik valamelyik szeretetszolgálattal kapcsolatban vannak, rajtuk keresztül lehet regisztrálni. A görögkatolikus templomba pedig a helyi közösség szervezi a jelenlévőket. Fontos, hogy a résztvevők a biztonsági előírások miatt időben érkezzenek, hiszen az átvizsgáláson mindenkinek át kell esnie.”

A háttérben zajló folyamatokról, az előkészületek menetéről is kérdeztük Téglásy Nórát. „Javában zajlik a forgatókönyvek pontosítása, mivel azokat percre pontosan elő kell készítenünk, illetve kitalálni az olyan jellegű útvonalakat, hogy ki honnan megy föl a színpadra. Ezek nagyon izgalmas kérdések, amelyek megválaszolásához szakértők segítségére van szükség, tehát rendezőt kell bevonni a munkafolyamatba, a helyszínen pedig ügyelők is lesznek majd. Folyamatosan zajlanak az egyeztetések a hatóságokkal, a közlekedésért felelős érintettekkel, alvállalkozókkal. Egymással párhuzamosan zajlik az összes munkálat, és sokszor az aktuálisan felmerülő kérdések alapján haladunk előre.” Az önkéntesek regisztrációja már lezárult, rekordidő alatt összegyűlt a szükséges létszám a pápai programokra. A Rózsák terére a szervezők elsősorban a plébánia híveit hívták segíteni. Érdekesség, hogy helyszínnek azért az Árpád-házi Szent Erzsébet templom került kiválasztásra, mert

a rendezvény témája kapcsolódik a szent életéhez, aki nemzetközi szinten is ismert karitatív tevékenységéről.

A programra több mint ezer résztvevőt várnak. „Ez a találkozás nemcsak a budapestieknek szól, hiszen a karitatív szervezetek országszerte meghirdették a regisztrációt a pápával való találkozási lehetőségre.” Izgalmas kérdés, hogy vajon a jelenlévőknek lesz-e lehetősége személyes kapcsolatba lépni a pápával, például kezet fogni, vagy néhány szót váltani vele.v „Azt sosem lehet tudni előre, hogy a Szentatya mit szeretne. Ilyenkor minden az egészségi állapota és lelki indíttatása szerint alakul.  Lehet, hogy oda fog menni a szegényekhez, lehet, hogy üdvözli a kerekesszékeseket; ezekre fel vagyunk készülve, de konkrét lehetőséget nem szervezünk.”

„Amikor megkerestek, egyrészt nem annyira lepődtem meg, mivel az Eucharisztikus Kongresszus szervezésében már részt vettem, ezért egész magától értetődőnek tűnt a felkérés, ugyanakkor hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy fiatalon két pápalátogatás szervezésén dolgozhatok” – mesélte Téglásy Nóra, amikor arról kérdeztük, mit jelent neki, hogy a pápalátogatás egy programjának főszervezője lehet. „Hálás vagyok ezért a lehetőségért, mely egyben jó szakmai tapasztalat is. Azt azért el szoktam mondani, hogy szervezőként nehezebb a lelki oldalát megélni, hiszen számunkra egy-egy ilyen rendezvény sokkal inkább a feladatokról szól, de olykor már a helyszínen vannak megható pillanatok, egy mélyebb átélés, amely kiszakít a munkából. Ilyen pillanat volt például, mikor a Kongresszuson pont olyan helyen álltam, hogy kezet tudtam fogni a Szentatyával.”

Hírek Interjú
hirdetés