Ha valaki nem olyan hangsúllyal válaszol, mint szokott, vagy éppen nem olyan stílusban ír, mint szokott, agyamban rögtön ezerféle kérdés tűnik fel. „Mit csináltam rosszul? Haragszik rám valamiért?” Ezek a gondolatok egyre csak nőhetnek, ám Isten képes megszabadítani tőlük, ha imában kérjük Tőle.
„A keresztények nem pletykálnak, csak imatémákat cserélnek” – szól a frappáns és némi öniróniával fűszerezett mondat. Van, hogy pletykálkodunk, csak nem nevezzük nevén? Lehet-e egyáltalán úgy beszélni a másikról – aki épp nincs jelen –, hogy az ne pletyka legyen? Nem egyszerű kérdések.
„Többször elgondolkodtam már ezen a kérdésen, mert lobbanékony típus vagyok. Nem egyszer esett meg, hogy szégyelltem magam, amiért mérges voltam valakire, olykor magára Istenre is. Vajon Ő hogy reagál erre?” Rövid, de annál elgondolkodtatóbb vendégírás, Pászti Anna tollából.
Ha döntési helyzetbe vagy egy lehetetlennek tűnő szituációba kerülsz, kit kérdezel meg először? A párod? A legjobb barátod? A szüleid? A lelkészed? Jellemző, hogy közülük valakit. Pedig Jézus az, akit az ige Csodálatos Tanácsosnak hív.
Mindig van szabadságunk eldönteni, hogy a hiten vagy az átélt tapasztalatokon és fájdalmakon keresztül nézünk az életünkre. Nem kell letagadnunk a valóságot, a hit nem ezt jelenti: hanem azt, hogy van egy feljebb lévő, szellemi valóság, hogy van feltámadás, és már itt a földön megízlelhetjük Isten végtelen szeretetét!
A sebezhetőségtől sokszor még mindig félünk, pedig ez az egyik legjobb módja annak, hogy Jézust közel engedjük magunkhoz. Ráadásul az emberi kapcsolódásinkat is megkönnyíti, őszintébbé teszi.
Nagyon szép írást osztunk meg veletek a szívből jövő háláról és arról, minek lehet örülni, mitől válhatunk boldogokká valójában.
Mit jelent az istenfélelem valójában? Akit tisztelünk és szeretünk, arra szánunk időt, meghallgatjuk és meg is osztunk vele bizalmas dolgokat. Az ő tanácsira adunk és nem hanyagoljuk el a vele való találkozásokat.
Lényegében bármit bálvánnyá tudunk tenni, nem kell valami romlott dolognak lennie. Mindaz, amit Isten elé veszünk, eltereli a fókuszunkat Róla. Igen, akár a küldetésünk, elhívásunk kutatása is.
Küzdünk ellene, azt mondjuk, hogy nem fontos, nem veszünk róla tudomást… gyakran félresöpörjük a fáradtságunkat, hiszen sok a teendőnk, a programunk. A fáradtság tudomásul vétele azonban nem jelenti azt, hogy gyengék lennénk. Sőt; ha a pihenést beiktatjuk mindennapjainkba, azzal feladjuk azt az illúziót, hogy mindenhatóak vagyunk.