Könnyű szem elől téveszteni az igazságot, és különböző helyeken keresni, hogy ki vagyok én, mi határoz meg. Az, amit tudok? Az, amit teljesítek? Amit a világról gondolok? Vagy az, akit a legjobban szeretek?

Könnyű szem elől téveszteni az igazságot, és különböző helyeken keresni, hogy ki vagyok én, mi határoz meg. Az, amit tudok? Az, amit teljesítek? Amit a világról gondolok? Vagy az, akit a legjobban szeretek?
Ha azt várjuk, hogy hívőként minden könnyű lesz, vagy legalábbis gyorsan megoldódnak a problémák – csak mert Istennel járunk –, csalódnunk kell. De ha észrevesszük, hogy a nehézségek is tudnak közelebb vinni Jézushoz, máris jó irányba nézünk, önmagunk helyett Őrá.
Ismered az érzést, amikor elmúlik a nagy karácsonyi zsizsegés, rohangászás, ünneplés, és hirtelen üresnek érzed magad? Hidd el, nem vagy vele egyedül – és ez is jó alkalmat ad arra, hogy kapcsolódj imában Istenhez!
Biztos más találkozott már azzal, hogy egy-egy idős ember megszólítja a boltban, a buszon, az utcán, bárhol. Az ő generációjukban valahogy még sokkal jobban jelen van ez a könnyed kapcsolódás az ismeretlenekkel is – szerintem tanulhatunk tőlük.
Ki ne érzett volna már magányt – akár egyedül, akár közösségben? Ilyekor jusson eszünkbe: azzal, hogy megtértünk, utat nyitottunk a szívünkbe Jézusnak, és soha többé nem kell egyedül lennünk. Csak merjük közel engedni Őt, és beszélgetni Vele!
Vannak napok, amikor egyszerűen csak szomorúak vagyunk, vagy semmi nem úgy alakul, ahogy elképzeltük. Vagy imádkoztunk valamiért, de látszólag nem történt semmi. Ilyenkor is jó tudatosítani, hogy Isten kegyelme nem fogyott el, és bízhatunk benne, hogy Ő ekkor is jelen van és meg fog vigasztalni.
Miért nem segítesz nekem, Istenem? Miért kell még mindig tűrnöm ezeket a nehézségeket? A szenvedéseink közepette előfordulhat, hogy elfeledkezünk egy nem elhanyagolható tényezőről; ez a saját felelősségünk.
Az önsajnálat kultúrája helyett választhatjuk a győztes hozzáállást, de csak akkor ha komolyan vesszük, amit Jézus tett értünk. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogyan gondolkodunk önmagunkról és az életről.
Egy templomban született fontos gondolat arról, mit jelent, hogy valóban olyanok vagyunk, mint az agyag Isten kezében.
Elgondolkodtam, mennyire szép dolog az, hogy élhetünk bármelyik században, néhány dolgot egyszerűen nem tudunk felgyorsítani. Isten így tervezte el, és Ő mindig hív arra, hogy Vele lelassuljunk és megéljük a pillanatokat!