Kilencven órán keresztül tartó bibliaolvasási maraton helyszíne a washingtoni Capitolium előtti tér. Huszonhét év óta minden évben megtartják a rendezvényt, amely a vallásnak az amerikai életben játszott szerepére kívánja felhívni a figyelmet.

Kilencven órán keresztül tartó bibliaolvasási maraton helyszíne a washingtoni Capitolium előtti tér. Huszonhét év óta minden évben megtartják a rendezvényt, amely a vallásnak az amerikai életben játszott szerepére kívánja felhívni a figyelmet.
Manapság a kereszténység napi rendszerességgel kapja meg kritikaként, hogy ne legyen ilyen szűklátókörű, mutasson nagyobb nyitottságot, elfogadást a világi trendek (enyhén szólva érdekesen értelmezett egyenlőség-és szabadságjogok, sokszínűség és így tovább) képviselői felé. Igen furcsa elvárás, több szempontból is.
Szeretnénk nektek hétről hétre olyan keresztény zenekarokat mutatni, akik fiatalos, lendületes, (vagy éppen elmélyülős), de mindenképp minőségi zenét játszanak. A mai napra egy ausztrál bandát, a Planetshakers-t választottuk, egy igazi bulizenekart, ami amellett, hogy kiváló poprockot játszik és elképesztő hangulatot teremt, a koncertjein sosem feledkezik meg arról, hogy az evangéliumot is hirdesse.
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Vagy mégsem? Miért fontos egyáltalán egy kereszténynek hinni a feltámadásban?
Ha az Evangélium hirdetésének erről a formájáról esik szó, általában mindenki húzza a száját. Az utcán tevékenykedő „térítőkről” szekták, akaratoskodó, kellemetlenkedő emberek jutnak az eszünkbe, akik láttán inkább úgy teszünk, mintha telefonálnánk. Valóban csak ez az útja az utcai evangelizációnak? Hogyan fogadjuk, ha minket szólítanak meg? Nekünk is meg kell jelennünk az utcán?