2023. 06. 28.

„Isten a templom falain kívül is létezik” – FeltöltŐ keresztény zenefesztivál Erdélyben

15 koncert, értékes előadások, sörözés és beszélgetés papokkal, (szó szerint) mennyei ételek kóstolása, zenés foglalkozások, ökumenikus istentisztelet, és még megannyi színes program. Ez a FeltöltŐ, egy dinamikus, modern, fiatalos zenére épülő fesztivál, mely keresztény értékeket közvetít korcsoporttól függetlenül bárki számára. A fesztiválra, mely június 30. és július 2. között kerül megrendezésre Gyergyószentmiklóson, több mint tízezer embert várnak, akik teljesen ingyenesen vehetnek részt a programok nagy részén. Kántor Boglárkával, az esemény főszervezőjével a fesztivál kezdetéről, annak céljairól, az izgalmas programokról és az erdélyi kereszténység helyzetéről beszélgettünk.

Kinek a szervezésében valósul meg a FeltöltŐ fesztivál?

Kántor Boglárka: Idén negyedik alkalommal szervezzük meg Gyergyószentmiklóson a FeltöltŐ fesztivált, amelyről most már elmondhatjuk, hogy Erdély legnagyobb keresztény zenei fesztiválja. Amikor megálmodtuk az eseményt, az volt a vágyunk, hogy a térség összes felekezetének összefogásában valósuljon meg. Idén katolikus és református szervezésben zajlik majd a fesztivál, amely nyitott minden felekezetű ember számára. A fesztivál az én ötletem alapján indult, arra gondoltam, hogy kellene egy rendezvény, amely az ébredést szolgálja, amellyel meg tudjuk mutatni az embereknek, hogy Isten nemcsak a templom falain belül, azon kívül is létezik. Szeretnénk elősegíteni ezzel a programmal, hogy az emberek élő hittel tudják megélni a hétköznapokat, és egyáltalán felfedezzék, hogy keresztényként mennyi mindent meg tudunk élni akár egy fesztivál keretein belül is.

Tehát a fesztivállal az a célotok, hogy közelebb hozzátok az emberekhez a hitet, és mélyebb istenkapcsolatra segítsétek őket.

Így van. Fontos tartjuk, hogy létrejöjjenek lélektől lélekig érő találkozások. Ha közösségben gondolkodunk, ha közösséget akarunk építeni, elengedhetetlen, hogy legyen egy ilyen rendezvény, amikor nem csak heti egy órát töltünk el a szentmisén vagy az istentiszteleten, hanem akár napokig fürdőzhetünk Isten szeretetében. Fontos az is számunkra, hogy lebontsunk az egymás közt lévő falakat, vagy egyáltalán beszéljünk arról, hogy a pap is ember. Lesz egy Sörözz a papoddal! sátor, ami azt a célt szolgálja, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljenek az egyházi személyekkel azok az emberek, akik valószínűleg nem mernének belépni a templomba, vagy nem szeretnének, így viszont lehetőségük nyílik kötetlenül beszélgetni velük. Hidakat szeretnénk építeni a felekezetek között is, hiszen egy irányba tartunk, és meg kell találnunk azokat a közös pontokat, ahol össze tudunk kapcsolódni, ahol egybeérhet a lelkünk. Ez a rendezvény erre hivatott.

Fotó: FeltöltŐ

Ha jól láttam, a fesztivál programjainak nagy része ingyenes.

Igen, ezek mind olyan programok, amiket nem lehet pénzzel megvenni, így első perctől ingyenesek a programjaink. Csupán néhány előadást tettünk fizetőssé szimbolikus összegért, de az összes kísérő programunk térítésmentes, mert szeretnénk azokat elérhetővé tenni mindenki számára.

Milyen programokkal várjátok az érdeklődőket?

15 koncerten lesz lehetőség részt venni. Mindhárom nap gyerekkoncertekkel indítjuk a fesztivált, szeretnénk ugyanis kiemelt figyelmet adni a családoknak, mint a közösségek legfőbb alapjainak. Sok előadó érkezik Magyarországról is, de velünk lesz pénteken a Hillsong London, úgyhogy azt gondolom, mindenki megtalálja a számára kedves zenei stílust. Itt lesz Oláh Gergő, Csiszér László, az Első lépés, a PZM, a Glory, és még sokan mások, akik segítenek majd minket Isten jelenlétébe vezetni. Ezenfelül idén nagy hangsúlyt fektettünk az előadásokra, tíz különböző tematikájú előadáson lehet majd részt venni, melyek más-más korcsoportokat szólítanak meg. Pécsi Rita fog tartani egy igen érdekes előadást a férfi-női különbözőségek kapcsán, de beszél majd a genderelméletről is. Óriási az érdeklődés, ehhez a témához még csak nagyon kevesen nyúltak Erdélyben. Itt lesz Kozma-Vízkeleti Dániel, Schäffer Erzsébet, jönnek a Bódi tesók is, akiket a fiatalok nagyon várnak, és reméljük, hogy tudnak saját tapasztalatukból olyan kapaszkodókat adni nekik, amelyek segítenek, hogy ne csússzanak el az életben. Illetve

vannak más különleges programjaink, például a papi foci, ahol református lelkészek, unitárius lelkészek és a katolikus papok fognak egymás ellen baráti mérkőzést játszani.

Ami még különlegesség, hogy a vasárnapi ökumenikus istentisztelet után Jézus korabeli ételeket lehet majd fogyasztani, ez is egy olyan program, ami máshol nehezen található meg. Ezenfelül szeretnénk az egész várost zenével megtölteni, a zöldségpiactól egészen a városközpontig keresztény zene fog majd szólni. Nemcsak könnyűzene, hiszen sor kerül kórustalálkozóra is, illetve gyerekeknek, fiataloknak tartott zenés foglalkozásokra.

Fotó: FeltöltŐ

„Istennel minden lehetséges” – miért ezt a bibliai idézetet választottátok idén mottónak?

Azt érezzük, hogy olyan világot élünk az elmúlt időszakban, amikor sok mindent elvettek tőlünk, és az emberekben megjelenik a kilátástalanság érzése.

Szerettük volna a fesztiválon is azt hirdetni, hogy van remény, nem szabad csüggedni, mert hogyha Isten velünk van, ki lehet ellenünk?

Fontos, hogy Belé kapaszkodjunk, mert nem mindegy, hogy merre tekintünk, hogy mik azok a pontok, amelyekbe tudunk kapaszkodni ezekben az időkben. Bármi is történjen a nagyvilágban, bármi is történjen az életünkben, Istennel minden lehetséges, és megoldódhatnak azok a dolgok, amelyek most nehézséget okoznak.

Neked személyesen mit adott az elmúlt években a FeltöltŐ fesztivál?

Abszolút megtapasztaltam Isten gondviselését a fesztiválok során. Mikor első alkalommal szerveztük meg a rendezvényt, nem egy összeszokott csapat dolgozott együtt; a Lélek, ahogy indított minket, úgy verődött össze a szervezőgárda. Nagyon minimális összeggel rendelkeztünk, amit támogatásokból gyűjtöttünk, egy ilyen fesztivál létrejötte pedig nem kis dolog, de a rendezvény napján mindent sikerült kifizetni, a fellépőket, a színpadköltségeket.

Azóta is csodaként éljük meg, hogy évről évre a Jóisten mennyire mellettünk áll, és mennyire az Ő akarata az, hogy létrejöjjenek ilyen események,

hogy minél többen tudjanak töltekezni, és az Ő jelenlétében időzni. Sok csodát éltem meg a rendezvény alatt, kezdve attól, hogy volt, hogy egy előadónak kibicsaklott a bokája, de amikor felment a színpadra, meggyógyult. Az egész szervezést csodák ölelik át, ezek az én hitemet is nagyon megerősítették, és a magasba emelték az Istenbe vetett bizalmamat. Személy szerint nekem rengeteget ad ez a fesztivál, az pedig még inkább, hogy mennyi más embernek is! Tavaly több mint tízezren fordultak meg a programokon, idén még több résztvevőre számítunk, mert a Hillsong London is fellép, akik iránt nagy az érdeklődés. Azt halljuk, hogy a kereszténység már nem divat, de a FeltöltŐ fesztivál megcáfolja ezt az állítást; igenis van igény ezekre a programokra.

Fotó: FeltöltŐ

Mit látsz, Erdélyben is probléma, hogy egyre kevesebben járnak templomba? Milyen ma ott kereszténynek lenni?

Amikor az első fesztivál szervezését megkezdtük, már éreztük, hogy a Nyugat szele nálunk is kezd fújni, ezért is gondoltuk azt, hogy amíg nem késő, amíg a templomaink tele vannak, addig kell erősíteni a hitet, mert utólag sokkal nehezebb ezeket a folyamatokat visszafordítani, vagy újraépítkezni. De Erdélyben is egyre inkább érződik évről évre, hogy próbálnak a közösségeinkbe betörni olyan irányzatok, amelyeket nem akarunk beengedni, hiszen nem szeretnénk úgy járni, mint a nyugat-európaiak. Igyekszünk kitartani, és pontosan ezért is szervezzük a fesztivált, hogy megtartsuk közösségeinket abban az Isten-jelenlétben, abban a kereszténységben, ami az egész történelem folyamán megtartott bennünket.

Szeretnénk, ha igazi ébredés jönne el, hogy ne csak megszokásból járjunk el szentmisére, istentiszteletre, hanem igazi, mély hitből tudjunk jelen lenni.

Hogy legyenek olyan megtapasztalásaink, amelyek a templomba vezetnek bennünket. Nem kívánunk létrehozni egy új vallást, hanem pontosan arra bíztatunk mindenkit a rendezvényen, hogy menjen vissza a saját közösségébe, bárhonnan is érkezett hozzánk Erdélybe, és azt, amit itt kapott, adja tovább és kamatoztassa, hogy annak gyümölcseit egy egész közösség élvezhesse.

Részletes programért és további infókért ide kattints!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Interjú
hirdetés