Beszéljünk a rossz dolgokról is!

Néhanapján a bejegyzéseink alatti hozzászólásokban azt a tanácsot kapjuk, hogy írjunk csak a jó dolgokról. A szépről, ami nem megosztó, vagy ami egyáltalán nem kötődik a világ és a közélet eseményeihez. Én azonban úgy látom, hogy ha így tennénk, akkor egy fontos kötelességünket mulasztanánk el.

„Miért kell erről írni? Írjatok csak a hitről, a szép dolgokról.” – szabadon így tudnám összefoglalni a néha megjelenő tanácsokat egy-egy karcosabb téma vagy cikk alatt. Ilyenkor természetesen elgondolkodom, mennyi az igazság ezekben a véleményekben? Keresztényként tényleg az a dolgunk, hogy csak a szépről írjunk, vagy beszéljünk? 

A világban élünk

Keresztényként tudjuk, hogy az igazi hazánk nem ezen a földön van, hanem Istennél, a mennyországban. Az életünk nem egy véges valami, hanem örökké tart. Ugyanakkor mégis leélünk 60-80-90 évet ebben  földi valóságban – kinek kevesebb, kinek több adatik. Itt vagyunk és boldogulnunk kell, még úgy is, hogy közben a tekintetünket az égre szegezzük. Úgy gondolom, természetes, ha mégis szeretnénk elvonulni a kis keresztény buborékunkba.

Olyan emberekkel vesszük körül magunkat, akik hasonló értékrendet vallanak, mint mi.

Nem gondolom, hogy ez kirekesztés lenne, hiszen az idő előrehaladtával nincs időnk minden kapcsolatunkat ugyanúgy ápolni, így természetes, hogy azokba fektetünk bele, melyek a közös világnézet miatt egyre jobban el tudnak mélyülni. Igen ám, de így egyre nagyobb a szakadék köztünk és a más világnézetű emberek között. Pedig Jézus azokért jött, akik elveszettek. Hogyan lehet ezt a szakadékot áthidalni? Főleg, ha az ember egy keresztény misszióban tevékenykedik?

hirdetés

A buborékon túl

Hogyan szeretnénk sóként megízesíteni a világot, ha nem ismerjük azt, hogy min mennek keresztül az emberek? Hogyan szeretnénk segíteni, ha nem tudjuk, hogy mik az általánosan elfogadott társadalmi normák, vagy miket szeretnének elfogadtatni az emberekkel? Hogyan tudnánk jó hatással lenni a kultúrára, felemelni a szavunkat a káros folyamatok ellen, ha felvesszük a szemellenzőt, és nem vagyunk hajlandóak megismerni azt, ami másoknak természetes, és a hétköznapjaik, az életük szerves részét képezik? Attól még, hogy mi alantasnak tartjuk egyes sztárok nevének vagy műsoroknak az ismeretét, ezek léteznek, és valószínűleg nem hiába: a nézettség indokolja őket. Magyar társadalmunk jelentős része olyan embereket tekint példaképnek, olyan műsorokat néz, melyeket keresztényként büszkén elutasítunk. Ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy a misszió érdekében ugyanúgy néznünk kéne a valóságshow-kat és a bulvármagazinokat. Figyeljünk, legyünk jelen és képviseljük határozottan a véleményünket, különösen, ha valami káros és ellentmond az Isteni törvényeknek. 

Megszólítani mindenkit 

A legtöbb keresztény kiskora óta közösségbe jár. Hatalmas ismerősi kör van az életében, és elképzelhetetlennek tartja az ellenkezőjét. Azonban a keresztény körökön kívül a legtöbb ember – tisztelet a kivételnek – magányos, és nincsen szociális védőhálója. Számukra egy-egy celeb, vagy youtuber jelenti a barátot, kedves ismerőst. Akire felnéznek, akitől tanácsot, útmutatást várnak. Ha nem mutatjuk meg azt, hogy a keresztény értékrend szerint hol bicsaklik meg ezeknek a hírességeknek az életfilozófiája, akkor ki fogja? Ha a 777 példájánál maradunk: elképzelhető, hogy egyesek pont a celebekről írt történeteink miatt találnak ránk. Egy régebbi cikkünkben Palvin Barbaráról írtunk, és a világban terjedő abnormális szépségideálokról – ami egyébként a keresztényeket is érinti. Ezt a cikket megosztotta egy magyar híresség is, melynek hatására ki tudja, hány emberhez jutottunk el, akik különben sosem találtak volna ránk!

Egyensúly

Keresztény felületként tapasztaljuk az egyház sokszínűségét. Különböző korosztályok, társadalmi hátterek, érdeklődési körök, lelkiségek keverednek. Van, aki többet szeretne tudni a teológiáról, más a közéleti eseményekről, más a keresztény hétköznapokról. Vannak köztünk friss megtérők, érdeklődők és keresztény családban felnőttek is. Egy testnek sokféle tagjai vagyunk, akik egymást erősítik: ez pedig csodálatos! Segíthetjük egymást abban, hogy egyensúlyban maradjunk. Kapunk a másiktól komolyabb vagy vidámabb életszemléletet, tanácsokat a hétköznapokra… stb.

Az egyensúlynak létezik egy másik formája is, ezt pedig magunkban kell letisztáznunk. Érthető, ha már torkig vagyunk a rossz hírekkel. Üldöztetés, kegyetlenség, Istenellenes ideológiák… Ilyenkor legszívesebben kizárnánk minden ilyen információt az életünkből, és csak magunkra meg az Istennel való kapcsolatunkra koncentrálnánk. De figyeljük csak meg, hogyan indítja útra Jézus a tanítványait:

„Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!” (Mt 10,16)

Érthető, hogy a világ eseményei miatt veszélyben érezzük a békességünket és minden erőnkkel arra törekszünk, hogy ezt megőrizzük. Azonban lényeges tisztában lennünk a rossz dolgokkal is, mégpedig egy nagyon fontos dolog miatt: hogy imádkozni tudjunk értük! Tudunk imádkozni az üldözött keresztényekért, tudunk Istenhez fordulni a világban tapasztalható szörnyű dolgok miatt; ezeket mind le tudjuk tenni az Ő kezébe. Ugyanakkor a világban zajló folyamatok ismerete és felmérése segít nekünk ébernek maradni. Őszintén úgy gondolom, hogy a rossz információk hárítása egy olyan luxus, ami kevés kereszténynek adatik meg. Szelíd éberséggel figyelnünk kell, hiszen oda tudunk menni segíteni, ott tudjuk felemelni a hangunkat, ahol baj van. 

Ha elhisszük, hogy a mi dolgunk csak annyi, hogy szó nélkül nézzük végig azt, ahogyan embertársaink vígan haladnak a rossz úton, akkor olyanok leszünk mint Jónás, aki menekült a prófétai szerepétől. Önzősége miatt egy egész város halála száradt volna a lelkén. 

hirdetés