Jelenlét. Jelen-lét. Jelen lenni. Megállni, s csak lenni, s így igent mondani. A mindennapok forgatagában jó lenne egy-egy pillanatra, pár percre, vagy legalább egy fél órára megállni. Megállni, hogy jelen lehessek, hogy ne csak átrohanjak az életemen, hanem valóban megéljem azt. S igent mondani erre – feltétel nélkül.
Amikor a másokért való imádság témája felmerül, szinte mindig felveti valaki a kérdést, hogy mi értelme van egyáltalán? Legtöbbször nem látjuk a hatását hónapokon, akár éveken át, és kezdjük úgy érezni, hogy valamit rosszul csinálunk, vagy egyáltalán magának a “műfajnak” nincs értelme…
„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1)
Keresztényként napról napra kerülök olyan helyzetekbe, ahol a hitem tökéletesen szembemegy a józan ésszel. Teljesen értelmetlen dolgokat csinálok teljesen indokolatlan időpontokban. És megdöbbentő, de még sose jöttem ki belőlük rosszul! Szeretném néhány nagyon érdekes tapasztalatomat elmesélni Nektek.