2021. 08. 29.

3 módja annak, ahogy Istenben bízva megváltozik az életed

Bár az Istenben való bizalom kezdetben könnyűnek tűnhet, előfordulhat, hogy a nehéz életszakaszok próbára tesznek minket. A próba általában abból indul ki, hogy bízom-e Istenben az adott helyzetben, vagy sem?

Az életben sok olyan helyzet van, amely bizalmat igényel tőlünk. Amikor repülőgépen utazunk, bízunk a pilótában, hogy biztonságban eljuttat minket a célállomásra. Amikor orvoshoz megyünk, bízunk benne, hogy megkapjuk az egészségünk kezeléséhez szükséges ellátást.

Bár az Istenben való bizalom kezdetben könnyűnek tűnhet, előfordulhat, hogy a nehéz életszakaszok próbára tesznek minket. A próba általában abból indul ki, hogy „bízom-e Istenben az adott helyzetben, vagy sem?”

hirdetés

Bízom-e benne, hogy gondoskodik rólam?

Bízom-e benne, hogy ezt a javamra fordítja?

Bízom-e benne akkor is, ha nem érzem munkáját?

Amikor elfogadtad Jézust Megváltódnak, életedet Őrá bíztad az örökkévalóságig, de az élet viharainak közeledtével levesszük a tekintetünket Jézusról, és elkezdjük a saját kezünkbe venni a dolgainkat, noha nem ismerjük a válaszokat rengeteg kérdésre. A legfontosabb, hogy mindig emlékezzünk arra, hogy bízni kell a mi Pásztorunkban, aki végigvezet az élet nehéz döntésein és időszakain.

3 módja annak, ahogy Istenben bízva megváltozik az életed:

1. A bizalom az Istentől való függést is tanítja

Bár szabad választásunk van, nem azért lettünk teremtve, hogy függetlenek legyünk Istentől. Arra lettünk teremtve, hogy Istenben bízzunk és elfogadjuk az Ő szavát. Soha nem hagy magunkra, hogy egyedül kelljen megoldást keresni a problémákra. Mindig velünk van, és a legjobbat akarja számunkra. Amikor valóban bízunk benne minden szituációban, azt mondjuk: „Uram, bízom benned, hogy a javamra fordítod ezt.”

2. A bizalom biztonságérzetet nyújt

Példabeszédek 29:25 „Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.” Ez azt jelenti, hogy az utadon teljesen nyugodtan járhatsz, tudva, hogy Ő törődik veled. Amikor Jézus megszületett, Heródes elhatározta, hogy megöli őt, de Isten álmában megjelent Józsefnek, hogy szóljon a családnak és Egyiptomba meneküljenek (lásd Máté 2: 13-15). József bízott Istenben, biztonságot nyújtott számukra az Úr, és továbbra is ezt teszi értünk. Isten mindig a legjobbat szeretné nekünk, és ha bízunk Benne, akkor biztosak lehetünk abban, hogy

Ő biztonságban fog minket tudni minden élethelyzetünkben.

3. A bizalom segít, hogy békés kapcsolatot teremtsünk Vele

Az Ézsaiás 26:3-ban ez áll: „Akinek szilárd a jelleme, azt megőrzöd teljes békében, mert Benned bízik.” Isten békéssé változtatja életünket, ha bízunk Benne. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk nehéz dolgokon keresztülmenni, de még ezen keresztül is elnyerhetjük tökéletes békéjét. Mennyivel könnyebb lesz nekünk, ha „átadjuk Neki” azokat a dolgokat, amelyek a szívünkre nehezednek, és bízunk benne, hogy megoldja őket? Természetesen nekünk is dolgoznunk kell a probléma megoldásán, de a közös munka gyümölcse nem akármilyen béke lesz, hanem a tökéletes béke.

Az igazság az, hogy bízni valakiben néha kihívást jelenthet, de van egy személy, aki méltó a bizalmunkra. Aki meghalt bűneinkért, mielőtt valaha is jártunk ezen a földön. Aki készségesen hordozta bűneinket, és ez keresztre szegezte Őt, hogy biztosak lehessünk benne, hogy az örökkévalóságban élhetünk. Aki megajándékozott minket Lelkével, hogy segítsen eligazodni a földi életben. 

Ha bízhatunk Benne az örökkévalóságban, bízhatunk Benne a mindennapjainkban.

Ujhelyi Dóra

Forrás: iBelieve

Lelkiség Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás