2023. 11. 09.

7 fontos mondat a bizalomról

Megvan-e még mai társadalmunkban az adott szó értéke? Miért fontos az életünkben, hogy bízzunk másokban? Hogyan alakul ki a bizalomra való képesség? Nélküle működhet-e egy közösség? A hit és bizalom szétválasztható egymástól? Ezekre a kérésekre keresték a választ az Agapé című műsor legújabb adásának vendégei – mi pedig 7 értékes gondolatot gyűjtöttünk össze tőlük.

1.„Bízni azt jelenti, hogyha mozognak körülöttünk a dolgok, akkor is a helyünkön tudunk maradni. Talán egy kicsit kiveszett belőlünk az a gondolat, hogy van egy hivatásunk, elhívásunk. Számtalan remek példa van a magyar történelemben is, hogy hogyan álltak helyt emberek nagyon egyszerű eszközökkel, hogyan hoztak létre Nobel-díjas kutatásokat, írtak fantasztikus zenéket. Ha tehetném, megráznám magunkat, hogy ébredjünk fel, mert nagyon nehéz körülmények között is lehet maradandót alkotni.” (Soltész Attila baptista lelkipásztor, coach, családkonzulens, mediátor)

2. „A bizalom tesz emberré. Azt jelenti, hogy tudsz lépni a másik felé, és tudsz lépni Isten felé. Vállalod a sebezhetőség kockázatát, mert azt gondolod, megéri.” (Bolyki László zenész, lelkigondozó)

3. „Az ősbizalom egy-két éves korunkig alakul ki bennünk: vagyis már újszülöttként megtapasztaljuk, hogy a világ egy jó hely vagy inkább fenyegető. Akinél nem alakul ki ez a bizalom, az sem veszett ügy, mert minden későbbi kapcsolódásban is tudunk gyógyulni.” (Jáki Zsuzsanna klinikai szakpszichológus, katolikus hitoktató)

hirdetés

4. „Hívőként is lehet olyan időszakunk az életben, amikor a bizalmi kapcsolatunk megszakad Istennel. Nekem ez akkor volt, amikor a két éves gyerekem intenzív osztályra került – ekkor is hittem, hogy létezik Isten, de dacoltam Vele. Ezáltal viszont elindult egy folyamat, amelyben a korábbi, szigorú istenkép lebomlott bennem, és átvette a helyét a kegyelmes Istennek a képe. Lehet, hogy kontrollálni akarom a dolgokat, de csak az működik, hogy az Ő kezébe teszek mindent. Megtapasztaltam, milyen igaz, hogy ember soha nem tud lejjebb esni, mint Isten tenyere.” (Horváth-Csitári Boglárka evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakember)

5. „A mai kor embere egyre narcisztikusabb, önmagába záródóbb, egyre képtelenebb a kilépésre, és így a bizalomra is. Olyan korban vagyunk, ahol mindenki maga felé fordul, azzal foglalkozik, hogy ’én hogy vagyok’. Ezt oldja az, amikor nagy nehézségek vannak társadalmi szinten is, ilyenkor előtérbe kerül a ’mi hogy vagyunk’ kérdése.” (Bolyki László)

6. „Isten vajon beéri-e kevesebbel annál, mint hogy bízzunk Benne? A földi életünknek egy nagyon fontos mozzanata az, hogy Isten mint szerető Atyánk, mint Gondviselőnk szeretne benne lenni. Ő a Bibliában is a bizalom Isteneként mutatkozik be: azzal, hogy Jézus emberré lett, maga is rábízta az életét az Atyára, sőt letette Őelé. Valahogy egyikünk sem tudja megspórolni azt a pillanatot, amikor kicsúszik a kezünkből az irányítás, megrendül a bizalmunk az összes eddigi eszközünkben és beleesünk Isten kezébe – aki megtart.” (Soltész Attila)

7. „A legfontosabb, hogy folyamatosan kapcsolódjunk Istenhez. Akkor is, amikor csak annyit tudunk mondani Neki, hogy ’Uram, most nem tudok bízni Benned, de szeretnék’ vagy hogy ’Nem értem, miért hagytad ezt’. Neki fontosabb, hogy kapcsolatban maradjunk, mint hogy mindig jó legyen kapcsolat, és mindig választ ad.” (Jáki Zsuzsanna)

Borítókép - Fotó: Dreamstime.com
Idézet
hirdetés