Mintha elhittük volna azt a hazugságot, hogy egyedül is megy ez az élet nevű dolog, de valójában nagyon is szükségünk van egymásra. Elmagányosodottan élünk, nemcsak itthon, hanem világszerte. Emberek milliói vágynak barátokra, közösségre, de nem találnak, vagy nem is mernek kapcsolódni. Mi lehet a megoldás? Hogyan tudunk túllépni az önös érdekeinken? A híd című magyar reality bennem ezeket a kérdéseket mozgatta meg.
A Barbie-film nemcsak hihetetlen bevételeket hozott a készítőknek, hanem nagy vitákat kavart a nézők között: vajon mi az igazi üzenete? A férfiakat el kell nyomni, mert eddig ők nyomták el a nőket? Vagy ki lehet kerülni ebből az örökös nemek közötti küzdelemből? Mit mondana minderre Jézus? Elég megnézni az életét, hogy lássuk, megértsük, mit jelent igazán férfinak lenni.
Cikázó gondolatok. Egy gyors email menet közben. „Most nem tudok pötyögni, hangüzenetet küldök” – miközben épp ebédelek vagy várakozom a postán. Teendőlisták a fejemben. Millió hír a nagyvilágból a zsebemben. Gyomorszorító érzés, hogy elfelejtettem valamit. Egy találkozó, amit az utolsó pillanatban lemondanak – persze, van mit csinálni helyette, mindig van. És a rohanás. Az állandó, soha véget nem érő rohanás. Ismerős tünetek?
Sok-sok történet és személyes tapasztalat vezetett oda, hogy írjak erről a témáról. Arról, hogy a keresztényeknek a kioktatás helyett felemelni, építeni kellene egymást, különösen azokat, akik gyengék lelkileg vagy testileg az adott helyzetben. A mentális és érzelmi problémákról igenis beszélnünk kell, mert a szőnyeg alá söprés nem vezet sehová. Ráadásul én hiszem, hogy van megoldás, van kiút, csak észre kell venni.
Amikor rátaláltam az Esti beszélgetéseink oldalra Instagramon, nagyon megfogott az a sok felemelő és igei üzenet, amely egy-egy posztban szerepelt. Nem sokkal később a 777 imaesten összefutottam az oldal szerzőjével, Hoskóné Dudás Ágnessel, akkor derült ki számomra, hogy katolikus, ráadásul olvassa a tartalmainkat. Ezután készült el az interjú, amelyben mesélt az Istennel való találkozásáról és élményeiről, a tanári pályájáról, a közösségi oldalak előnyeiről és hátrányairól, illetve arról is, hogyan lehet a rohanó hétköznapokban imádkozni.
Egy hit-és személyiségfejlődési út, amely szöges ellentétben áll a híres szlogennel: Hagyd kint a valóságot! Miért viselünk annyiszor álarcot mi, hívők? Miért nem beszélünk arról, ami tényleg van? Isten biztos ezt várja el tőlünk? Vele nem a valóság megtagadása, sokkal inkább az azzal való szembenézés jellemző – így tudjuk aztán a valódi arcunkat vállalni mások előtt is.
Ki ne vágyna arra, hogy teljesen szabad legyen? Szabad az emberek véleményétől, szabad az aggódástól, szabad a megfelelési kényszertől. Az ehhez vezető út azonban – hiába nem akarjuk – fájdalmas. Sok „kis halál”, az egónk széttörése, a szívünk meghasadása vezethet el oda, hogy tényleg önazonosakká, tűzben edzett, bátor nőkké és férfiakká váljunk. Mindez azonban önmagunk erejéből nem, csak Istennel szövetségben működhet.
Több ezer fiatal, 6 nap, több mint 100 program – ez a Csillagpont Fesztivál, amelyen idén a 777 is részt vett. Ez egy olyan fesztivál, ahol nemcsak bulik és koncertek, hanem lelki előadások, beszélgetések és dicsőítések is vannak. Ahol nem kell alkohol ahhoz, hogy jól érezd magad. Ahol szabadon dönthetsz, hogy sportolni szeretnél, enni egy lángost, részt venni egy kvízpartin vagy épp imádkozni az erdőben. A református egyház által szervezett Csillagpont értékeket terem, életeket formál és emberi kapcsolatokat épít – miközben Istenhez is közelebb tudunk kerülni általa.
