2023. 08. 08.

Miért beszélget velünk Isten? – interjú Hoskóné Dudás Ágnessel, az Esti beszélgetéseink szerkesztőjével

Amikor rátaláltam az Esti beszélgetéseink oldalra Instagramon, nagyon megfogott az a sok felemelő és igei üzenet, amely egy-egy posztban szerepelt. Nem sokkal később a 777 imaesten összefutottam az oldal szerzőjével, Hoskóné Dudás Ágnessel, akkor derült ki számomra, hogy katolikus, ráadásul olvassa a tartalmainkat. Ezután készült el az interjú, amelyben mesélt az Istennel való találkozásáról és élményeiről, a tanári pályájáról, a közösségi oldalak előnyeiről és hátrányairól, illetve arról is, hogyan lehet a rohanó hétköznapokban imádkozni.

Sokan követik az Esti beszélgetéseink Instagram-oldalad, de a személyes életedről ritkán beszélsz. Mivel telnek a napjaid?

Tudni kell rólam, hogy tanár vagyok általános iskolában, ezért egy átlagos hétköznapon tanítok, általában délután kettő-háromig. Aztán alig várom, hogy tényleg azzal foglalkozzam, amivel kapcsolatban már néhány éve ég a szívem: Istennel és az Ő dolgaival. Az még nem teljesen bontakozott ki előttem, hogyan szeretném kiépíteni az elhívásom, a szolgálatom, hogy ez tényleg Isten akarata szerinti legyen, de ez a hobbim: keresztény könyveket olvasok, blogot írok, tanúságtételeket veszek fel videón.

Azt is érdemes tudni rólam, hogy házas vagyok, 2019-ben volt az esküvőnk. A férjemmel igyekszünk a hitünket közösen megélni. Ő egyébként extrovertált ember, tehát kifelé élő, én inkább introvertáltabb vagyok.

Ő mivel foglalkozik egyébként?

Végzettségre teológus, jelenleg görögkatolikus hitoktató. Úgyhogy ez a tanári szerep is közös bennünk. Ő mellette kántorizál is, tehát neki meg ez a hobbija, a tehetsége, hogy a hangjával is dicsőíti Istent.

Hogyan találkoztál Istennel?

Ezzel kapcsolatban három kiemelkedő pont jut eszembe az életemből. Az egyik az a kegyelem vagy áldás, hogy a szüleim „kiimádkoztak” engem, mielőtt megszülettem. Második gyerek vagyok, és több évet kellett várniuk a babára – vagyis rám. Így a születésemet megelőzte több évig az „Adj, gyermeket, Uram” kezdetű ima, és én ennek a hatását nagyon érzem, ezek az imák megadták az alapot. Aztán templomba jártunk, tehát így is neveltek. Emiatt én nem is tudok olyan kérdésekbe belemenni, hogyan győzzünk meg valakit arról, hogy Isten létezik, mert nekem ez a természetes, mindig is az volt. Ettől függetlenül megértem azt is, akinek nem az, nekem is volt ilyen korszakom.

A személyes, belső szobás Isten-élményem 2013 nyarán történt, amikor nem tudtam aludni, és megszólítottam magamban Istent az ágyamban, hogy „Istenem, szólhatok hozzád?”. Azt válaszolta, hogy „Mindig szólhatsz hozzám”. Nem egy hallható hang volt, nem egy égzengés, mennydörgés, hanem tényleg egy belső hang. És

ez a hang nagyon szeretett engem, innen tudtam, hogy ez nem csak egy magammal való beszélgetés.

A harmadik pont pedig egy tudatos döntés Jézus mellett. Ez pár éve történt, miután Isten arra indított, hogy ismerjem meg Őt az igéből, ezért elkezdtem tanulmányozni a Bibliát. A Jelenések könyvében van egy olyan rész, hogy „Aki szomjazik, jöjjön.” (Jel. 22:17). Akkor Jézusnak igent akartam mondani, mint az oltár előtt, hogy egy tudatos felnőtt döntés legyen, hogy én életem végéig Őt választom. Aznap kérte meg a férjem is a kezemet, szóval azon a napon kétszer is igent mondtam: előbb Jézusnak, aztán a páromnak. (nevet)

Amikor volt ez a beszélgetésed Istennel 2013-ban, azt megelőzte bármilyen krízis, nagy kérdés, vagy egyszerűen csak jött?

Én nagyon plátói szerelmes típusú ember voltam. Talán ez előzte meg, hogy sokat agyaltam, ábrándoztam. Viszont ami a leginkább arra vitt, hogy meg merjem szólítani Istent, az egy emlék, hogy pár évvel ezelőtt azt mondta nekem anyukám, hogy amikor ő imádkozik, olyan, mintha Isten válaszolna neki. Emlékszem, hogy a hálószobában voltunk, amikor ezt mondta, és akkor úgy voltam vele, hogy ez egy természetes és csodálatos dolog ember és Isten között, miért ne élhetné át ezt bárki?

Azóta töretlen a kapcsolatod Istennel? Mennyire vannak hullámhegyek és -völgyek?

Van minden: hullámhegy, hullámvölgy, óceán. Most lesz ugye éppen tíz éve az első személyes beszélgetésnek Istennel. Én azóta nagyon sok mindent megéltem a hitéletemben. Voltam fent, voltam lent, voltam lázadó, voltam csalódott. A múlt nyáron elővettem a füzeteket, amelyekbe leírtam ezeket a kis bátorító, személyre szóló üzeneteket, megerősítéseket. Visszanéztem, és azt vettem észre, hogy bármi felé nyitottam vagy zártam el magam az elmúlt tíz évben,

Isten ugyanaz maradt.

Ugyanaz a szerető Atya, aki olykor a fejemre olvassa, hogy ejnye-bejnye, de végig a szeretetében marad az ember. Én hullámoztam, de Ő stabil volt végig, és meg tudott tartani.

Az identitásod vagy az önmagaddal való kapcsolatod hogy alakult ebben a tíz évben?

Nem akarok rózsaszín felhőkről beszélni. Én most egy elég nehéz időszakomat élem, mert kaptam egy olyan kijelentést Istentől, pont az identitással kapcsolatban, amit szerintem minden embernek fontos lenne tudnia. Van a tudatosságunk, amit teszünk, amit mondunk, ahogy döntünk; illetve van a tudatalattink, amely nagyon trendivé vált az elmúlt években. Ez tényleg kikutathatatlanul mély, ott vannak a sérelmek, fájdalmak, és ez is irányít minket. De Isten elmondta – és ez az egyik legféltettebb kijelentésem – , hogy ez alatt még van egy részünk, ez az isteni mag bennünk, egy kis mustármag. Ez sokkal erősebb, és ahogy ez gyökeret ereszt, nő felfelé bennünk, úgy jönnek felfelé a tudatalattiból a dudvák, gyomok, fájdalmak, és amikor a felszínre kerülnek, és az ember ezeket meglátja, na, az kemény. Ez nehéz időszak, és én most ebben vagyok. De Jézus arra vezetett rá, hogy nem muszáj ezeket a gyomokat nézni, hanem nézhetem a Kertészt, aki dolgozik, és Ő meg gyönyörű. Tehát nem kell, hogy ez ilyen fájdalmas legyen, de mégis látom, és nehéz szembesülni a sérelmekkel. Egyébként az sem véletlen a Bibliában, amikor a feltámadás után Mária Magdolna kertésznek hiszi Jézust.

Annyira képszerű, ahogy fogalmazol! Még egy aspektus érdekelne: hogyan változott a másokkal való kapcsolatod? Akár a férjeddel, akár a családtagjaiddal.

Megint nem leszek túl rózsaszín. Hogyha valakinek van egy ilyen misztikusabb, beszélgetős, látomásos istenkapcsolata – ami nekem az években nagyon gazdag lett -, attól még alázatosnak kell maradni. Mert egy kicsit azt tudja ilyenkor érezni az ember, hogy elszakad a világtól. De fontos, hogy nem ezek adják a jó emberség alapját. Lehet, hogy valakinek nincsenek látomásai meg személyre szabott kijelentései, mégis egy jézusi ember.

Azt gondolom, hogy mindenkinek meg kell azt tanulni – bármilyen istenkapcsolata is van -, amit Pál apostol mondott, hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bízzuk magunkat. Emiatt befelé fordulóbb lettem, mert mindig ezt a belső kapcsolatot keresem, ez tölt fel. Nyilván a férjem és a családom nem zárom ki, de többször van elvonulós magánszférám, mint mondjuk a korábbi években.

Az a célunk a férjemmel, hogy egymást kiegészítve éljünk, tehát ő ezt a kifelé élés oldalt, én meg a befelé élés oldalt hozom, és ezt össze tudjuk párosítani. Ez nekünk egymás közt nagyon jól megy, de szeretnénk, ha más embereket is be tudnánk vonni ebbe, hogy ők is tudjanak ezáltal gazdagodni. Ezeket tanuljuk folyamatosan.  

A szüleid mit szóltak? Tudtak az Istennel való tapasztalataidhoz kapcsolódni, amikor meséltél nekik róluk?

Egy évig titokban tartottam, amit megéltem Istennel. Az volt bennem, hogy mindenki istenkapcsolatának legyen egy „gyöngy” része, egy titok része, ami csak az övé és Istené. Arról beszél Jézus is, hogy a „gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé” (Máté 7:6). Nem emberekre gondolok itt feltétlenül, hanem hogy a gonosz ellenünk támad, vagy van, aki félreérti, nem feltétlenül rosszindulatból. Most is van olyan üzenet, amit megtartok magamnak, mert annyira személyes, illetve van olyan kijelentés, amit még én sem értek, hogy mit jelent.

A nővéremnek meséltem erről először. Amikor elmondtam, sokszor kérdezték, hogy ez hogy lehetséges? Azt mondtam, „Ez természetes, hogy az Atya beszélget a gyermekeivel”.

Hogyha az ószövetségi meg újszövetségi emberek nem beszélgettek volna Istennel, nem lenne Bibliánk!

Szóval ez egyszerre természetes és csodálatos. Anyának nincs ilyen, hogy imákat, beszélgetéseket leír, ő a dicsőítésben teljesedik ki. Nagy álma egy dicsőítőcsoport. Teljesen megéli Istent a mindennapokban, hordozza Őt, akárhová megy.  Számára a gyermekei istenkapcsolata többet ér, mint megannyi diploma. Nővérem meg például Istentől kapott verseket ír. Apa pedig a jó emberségében keresztény. Nem a vallás értelmében, hanem hogy nagyon alázatos, önfeláldozó, mindent megtesz a családjáért, szóval szerintem ő a lelki részét nem tudja megragadni, mégis hisz.

Miért lett Esti beszélgetéseink az oldalad neve?

Ugye adott volt, hogy este kezdődött az Istennel való beszélgetésem. Ráadásul az első évben kimondottan esténként imádkoztam, mert én, amikor lefekszem az ágyba, szinte mindig egy óra, mire elalszom. Úgy voltam vele, hogy jó, akkor Istenem, beszélgessünk, és így jól eltelik ez az egy óra. De egyébként Isten hangja olyan megnyugtató, hogy sokszor erre aludtam el. Úgyhogy ezért lett ez az oldal neve. Mostanában viszont már nem csak ez jellemző, hanem inkább reggel vagy nappal, útközben imádkozom sokat.

Fotó: Instagram

Mi motivált, hogy elkezdd Instagramon ezt az oldalt?

Nem annyira az én akaratom volt, nem a saját egómról szólt, hanem kaptam egy olyan indíttatást Istentől, hogy hirdesd a te Istenedet, aki mindenkié akar lenni. Szeretném átadni és megmutatni, hogy beszélget velünk az Atya. És nem azért, hogy okosabbak legyünk, mint bárki, hanem a kapcsolat miatt.

Azért osztom meg az emberekkel a bizonyságokat meg a hibáimat, amelyekkel kapcsolatban Isten szól hozzám, hogy megmutassam másoknak, hogyan húzott ki belőle, hogyan hozott ki belőle áldást. Az a vágyam, hogy az embereket vigye be a belső szobába, hogy ne csak az ablakon keresztül nézzék a belső szobát: az az övék. Főleg azoknak a bárányoknak akarom ezeket az üzeneteket továbbadni, akik nem mernek bemenni a füves legelőre Istenhez. Tehát

akik ismerik Jézust, elfogadták, de mégsem merik megragadni azt, ami a miénk ebben a kapcsolatban. Főleg ez a célom, hogy ez megváltozzon.

Az is belső indíttatásra jön, hogy aktuálisan miről szóljon egy-egy posztod, vagy van, amikor inkább tudatosan átgondolod?

Érdekes a kérdésed. Én erre már múlt nyáron felkészültem, hogy mikor mit szeretnék majd megosztani, az volt a szempontom, hogy az én életemben Isten mikor mit tanított meg, az elejéről indulva. Viszont sokszor Isten megállít, és azt mondja: „most ne ezt, most nem ezt kell látniuk az embereknek, nem erre van szükségük”. Szóval én nagyon tervezős vagyok, tanárként is, de néha Isten ezt elveszi tőlem, Ő jobban szereti olykor a spontán dolgokat.

Ez is mintha az alázatba vinne, nem? Hogy ilyenkor nem annak engedsz teret végül, amit te kitaláltál, hanem engedelmeskedsz Istennek.

Abszolút így van. Alázat nélkül nincs hely kijelentéseknek.

Említetted, hogy mostanában az imádságod az estékről áttevődött a reggelekre és a nappalokra. Hogy tudod beépíteni az imákat a napodba? Ma elég aktuális probléma, hogy mindenki rohan összevissza, tele van a naptár, és közben nagyon sokunkban ott van a vágy, hogy tényleg leüljünk és elcsendesedjünk, tudatosan keressük Istent.

Fodor Ákos költő egyik idézete jutott eszembe, hogy „Ahol, akárhol,/ akárki imádkozik,/ az a hely: templom”. Tehát az, hogy valaki mondjuk rohan A-ból B-be, vagy buszon ül, nem jelenti azt, hogy nem tud Istennel beszélgetni, vagy átadni magát egy imaidőnek.

Viszont Isten engem egy ideje arra kér, hogy különítsek el a napban egy olyan időt, ami lehet 10 perctől 1-2 óra, amikor csak vagyok Vele, és nem is beszélgetünk. Mert fel kell készülni egy olyan időre is nekem, amikor Isten elveszi a szavakat. Ez nem azt jelenti, hogy elveszi magát, hanem én nem tudom szavakkal megragadni, de attól még a jelenléte ott van a csendben, vagy abban, ahogy kint süvít a szél. Tényleg nagyon ki akarja tágítani a korlátaimat ezzel. Én azt gondolom, hogy egyrészt

az imaélet tudatosságot igényel, másrészt meg a lehetőségeket észre kell venni, hogy most is tudok imádkozni, csak egy másik formában.

Lehet nem úgy, ahogy megszoktam. Persze nagyon sok imamód van; kérés, könyörgés, hálaadás meg egyebek, de szerintem az a lényeg, hogy Isten jelenlétében vagyunk, és az gyógyít minket.

Mit gondolsz az Instagramról, tudja mélyíteni, erősíteni a hitéletet, vagy pont hogy káros hatással van ránk?

Szerintem a közösségi média olyan, mint a pénz, lehet jóra és rosszra is használni. Jézus is azt mondja, hogy a pénz szeretete a bűn, nem maga a pénz, és úgy gondolom, hogy a közösségi média ehhez hasonló, hogy önmagában nem rossz, mert egy nagyon jó csatorna, főleg a fiatalok felé.

Tanárként látom, hogy a szünetekben állandóan pörgetik a gyerekek a közösségi médiát, és pont ez is indított engem arra, hogy az Instagramon készítsek oldalt, mert ott rengeteg olyan tartalommal találkoznak, ami nem feltétlenül jó, hasznos vagy áldásos. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha olyan tartalmak is feljönnének nekik, akár hirdetésként, akár ha csak véletlenül belefutnak, amelyek Isten üzenetét hordozzák, például egy bibliai igevers, egy kép, egy videó formájában. Úgyhogy én azt mondom, hogy az Instagram nem egy rossz terep, ezt meg kell ragadni nekünk, fiataloknak főleg, hogyha vannak ilyen indíttatásaink.

Fotó: Instagram

Érkezett hozzád akár pozitív, akár negatív visszajelzés az oldalad kapcsán?

Mindig van ilyen. Először kezdem inkább azzal, aki nem ért egyet egy-egy üzenetnek a tartalmával, amely az oldalamon szerepel. Azt szoktam mondani, hogyha valaki Isten üzenetét tovább akarja adni, akkor tisztában kell lenni azzal, hogy ki a célközönség. Ahogy említettem, az én célközönségem elsősorban azokból áll, akik már ismerik Istent, csak nem merték elvenni a belső kapcsolatnak az ajándékát.

Másodrészt fontos azt is elmondanom magamról, hogy – bár nem nézi ki belőlem senki – én időnként indulatos ember tudok lenni, sajnos könnyű kihozni a sodromból, ezt szégyellem is olykor. Tudom, hogy Isten ezt csiszolja, de nagyon szeretném a Keresztelő János keménységét olykor hirdetni, és Isten ítéletéről beszélni. De Isten azt mondta, hogy nem, ezt most még nem bízta rám, mert ha először nem értem meg a kegyelmet, akkor nem fogom érteni az ítéletet. Muszáj engedelmeskednem, mert tudom, hogyha én a saját okosságomat hirdetem Isten nevében, az nagyon veszélyes. Van, hogy például a felelős állattartásról, a velük való kapcsolatról beszél nekem, és feleleveníti az édenkerti állapotot, amikor békében élt egymással az ember és minden állat. Ha szerelmes üzenetet ad, akkor szerelmes üzenetet kell továbbadnom. De szerintem

Istennek pont a szerelme az, ami térdre kényszeríti az embert.

Ez nem egy gyenge dolog, nem egy tinilány vagy -srác szerelme, aki annyit mond, hogy meghalok érted, hanem Jézus fel is támadt. Ebben erő van. Szóval néha emiatt kapok negatív megjegyzéseket, hogy miért nem hirdetem az ítéletet – hát ezért. Viszont nagyon sok olyan pozitív megerősítés is érkezett, hogy emberek elkezdtek beszélgetni Istennel. Ez fantasztikus, hiszen ez a célom. Főként fiatalok számolnak be erről, 14-15-16 évesek. Istennek a kegyelme tényleg megérinti a fiatalokat, öröm ezt látni.

Lehet tudni rólad, hogy katolikus vagy. Hova szoktatok misére járni? Egy templomba belépve is érzed ezt az isteni jelenlétet?

Én alapvetően nyitott ember vagyok, szeretném Isten jelenlétét több helyen is felfedezni, hogy ne férjen bele egy dobozba. Ő erre is tanít, és nem is akarja, hogy kizárjuk valahonnan. Én egyébként a Rózsák terére járok olykor, ahol a férjem kántorizál a görögkatolikus szertartáson. Viszont ami hozzám közelebb áll, az inkább a római katolikus mise. Én ebben nevelkedtem, más felekezetet nem is ismertem igazán 16 éves koromig.

Volt egy mélypontom ebben, amikor a templomokban nem éreztem Isten jelenlétét. Azóta viszont ez változott, és például a Bazilikában, amikor vannak a 777-es imaestek, abszolút meg tudom élni ezt a lecsendesedést, amire hív Isten. Egy egyórás igehirdetésben is nagyon szeretem Isten jelenlétét megérezni, de tény, hogy észreveszem Őt több helyen, nem csak a templomban. Ott főleg az elcsendesedés misztikus része van számomra az Istennel való találkozásnak, és ez is nagyon fontos.

Mit gondolsz az egyház kommunikációjáról? Szerinted érdemes bármit fejleszteni rajta, vagy így jó, ahogy van, és kellenek olyan emberek, akik pedig a személyesebb üzeneteket jelenítik meg, ahogyan te is?

Szerintem az elmúlt pár évben az egyház mintha megújuláson menne keresztül. Nagyon jó programjaik vannak a fiataloknak is, öt-hat éve még nem voltak ennyire színesek szerintem. Én ezzel elégedett vagyok mostanában.

Abból pedig soha nem elég, hogy megosszuk másokkal a személyes istenkapcsolatunkat. Olyan, mintha össze lenne kötve az emberek szíve egymással, vagy ez a kis mag, amiről beszéltem. És amikor megbeszéljük azt, hogy az Istennek a kis mustármagja hogy működik bennünk, az olyan, mint az ige, hogy cselekszik a másik emberben, és öntözi a magot. Éppen ezért

fontos a tanúságtevés. Ez bátorrá is teszi az embert, és megérinti a másikban azt a kis isteni csírát.

Egy program is képes lehet erre persze, de egy kötetlen, személyes beszélgetés, tanúságtétel mindig elfér.

Egyébként te nem hívő közegben is fel mered vállalni a hited?

Abszolút, már csak azért is, mert állami iskolában tanítok. Viszont azt el kell mondjam, hogy nagyon nehéz, mert itt Jézus nevét összekötik a nagyon kemény, ítélkező vallással. És akárhogy próbálom, nekem nem megy Jézusnak a könnyen emészthető formába való becsomagolása. Nem tudom Őt úgy „eladni”, hogy fogyasztható legyen bárkinek.

Ugyanakkor nagyon fontos az evangélium megosztása, és tudom, hogy Isten képez ki katonákat erre a feladatra. Bármikor, ha a gyerekek megkérdezik, felvállalom a hitem, de azt érzem, hogy nem erről kell most beszélnem, hanem az alapértékekről, amelyeket a gyerekek is kezdenek elfelejteni – megbocsátani egymásnak, segíteni egymást –, példát kell mutatnom .

Ahogy mondtad, tanítasz, de alig várod, hogy a hobbidat csináld az óráid után. Ezért felmerült bennem, hogy folytatni akarod még sokáig a tanítást, vagy gondolkodsz pályaváltáson?

Azt gondolom, az identitásunknak szerves része a munkánk is. Szoktam mondani, hogy a hobbim az Isten dolgaival való foglalkozás, de azt akarom, hogy ez legyen a munkám is, meg a mindenem. De valamit talán itt még kell tanulnom, amíg tanár vagyok.

Másfél éve éreztem azt, mintha Jézus felvitt volna a megdicsőülés hegyére. Egy nászútszerűt éltem meg a Fiúval. Ez annyira jó volt, olyan magas lelkiállapot. Aztán rájönni, hogy még mindig angoltanár vagyok, nem volt könnyű. Akkor mondta Jézus, hogy a megdicsőülés hegye azért szép valakinek, mert Ő is ott van, de le is jön velünk. Velem is lejött, és azt mondta, hogy az iskolát is tehetjük a megdicsőülés hegyévé, ha Ő ott van. Persze akkor is nehéz összeegyeztetni az emelkedett lelkiállapotot azzal a mindennapos nehéz feladattal, ami hárul egy tanárra. Nem akarok panaszkodni, mert van jó oldala is. De amikor az ember megérzi az elhívásának ezt a formáját, nehéz belemenni, hogy ugyanazt csinálja, mint eddig.

Az jut eszembe, amikor Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment velük egy hegyre. „Ott átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter így szólt Jézushoz: „Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat!” (Márk 9:3-5)

Igen! Mondtam is Neki, hogy „Uram, én itt lesátorozok, nekem nagyon jó itt lenni”. (nevet) De hát Péter is lement, neki sem engedte meg Jézus, hogy a hegyen maradjon.

Mi az, amit még szeretnél megvalósítani az oldallal vagy akár azon kívül?

A férjemet is be szeretném vonni, hogy közös tanúságtételeket meséljünk a házasságról, de persze erről is van még mit tanulnunk bőven. Viszont nem akarom, hogy az attól való félelem, hogy mondjuk olyanról beszéljünk, amit nem tapasztaltunk meg, visszatartson minket. Szerintem azzal is lehet tanúságot tenni, hogyha felvállaljuk, hogy nekünk is vannak kérdéseink. A nézőkkel, olvasókkal egymásnak segíthetünk.

Bár most Isten a belső szoba csendjébe hív, az még mindig

ott van a szívemben, hogy bátran beszéljek a hibáimról, és arról, hogy Isten ezekből hogyan húzott ki.

Szeretném folytatni a videósorozatot egy-egy témával kapcsolatban. Már nem akarok nagyon tervezni sem, inkább csak a nagyobb képben gondolkodni. Ebben nem én akarok fontos lenni, nem az számít, hogy ki mondja, hanem hogy mit mond, milyen gyümölcsöt hoz az üzenet az emberek életében.

Szilágyi Anna

Interjú Szilágyi Anna
hirdetés