Könnyű szem elől téveszteni az igazságot, és különböző helyeken keresni, hogy ki vagyok én, mi határoz meg. Az, amit tudok? Az, amit teljesítek? Amit a világról gondolok? Vagy az, akit a legjobban szeretek?

Könnyű szem elől téveszteni az igazságot, és különböző helyeken keresni, hogy ki vagyok én, mi határoz meg. Az, amit tudok? Az, amit teljesítek? Amit a világról gondolok? Vagy az, akit a legjobban szeretek?
Ha azt várjuk, hogy hívőként minden könnyű lesz, vagy legalábbis gyorsan megoldódnak a problémák – csak mert Istennel járunk –, csalódnunk kell. De ha észrevesszük, hogy a nehézségek is tudnak közelebb vinni Jézushoz, máris jó irányba nézünk, önmagunk helyett Őrá.
Ismered az érzést, amikor elmúlik a nagy karácsonyi zsizsegés, rohangászás, ünneplés, és hirtelen üresnek érzed magad? Hidd el, nem vagy vele egyedül – és ez is jó alkalmat ad arra, hogy kapcsolódj imában Istenhez!
Próbálom megtalálni, hogy a „mindenkor imádkozzatok” hogyan néz ki az életemben – mondja Stumpf Kata, egy elképesztően energikus és céltudatos személyiség, aki tudja, hogy minden projektjéhez fontos az ima ereje. Évekig a tévénél dolgozott szerkesztő-riporterként, ma már a fiatalok pályaválasztását segítő Konnekt Egyesület vezetője. Közben a nők identitását, hitét erősítő Arise-program szervezője is, ha pedig ez nem lenne elég, előadásokon moderál, tréningeket tart és szinkronúszik. Katával arról beszélgettünk, hogy fér bele ennyi mindenbe az elcsendesedés, mit jelent a kimaradás öröme, ahogy arról is, hogyan mélyült el a kapcsolata Istennel, és mit jelent jól szeretni.
A modernkori rabszolgaság áldozatainak száma világszinten közel 50 millió fő, ami megdöbbentő adat, és ami még ijesztőbb, hogy Magyarországon is több ezer nőt kényszerítenek prostitúcióra. Ez ellen próbál tenni a Névtelen Utak Alapítvány is: a programjukba bekerülő lányoknak segítenek a feldolgozásban és abban, hogy újra munkába tudjanak állni és önálló életet élni. Mindez azonban lassú folyamat, hiszen ezek a nők a fronton harcoló katonákhoz hasonló traumákat szenvednek el. „A Biblia alapértékei mentén, őszinte szembenézéssel igenis lehet gyógyulni” – vallja Alíz és Laci, az alapítvány képviselői.
Egyszerre volt megrázó és felemelő élmény egy napot a hajléktalanok között szolgálni. Megrázó, mert sok kilátástalan élettel, csüggedt tekintettel, éhes szájjal találkoztam – és felemelő, mert valódi szeretet, odafigyelés és élő hit veszi körbe a Csak Egyet Szolgálathoz betérő vendégeket. A reggeli előkészítésétől az imaóráig mindenbe bepillantást nyerhettem, és azt tudom mondani: más perspektívát, egyfajta újraindítást ad, ha valaki idejön önkénteskedni.
Biztos más találkozott már azzal, hogy egy-egy idős ember megszólítja a boltban, a buszon, az utcán, bárhol. Az ő generációjukban valahogy még sokkal jobban jelen van ez a könnyed kapcsolódás az ismeretlenekkel is – szerintem tanulhatunk tőlük.
Az elmúlt évek legizgalmasabb filmje számomra a Mesterjátszma. Olyan alkotás, amely magába ránt, elgondolkodtat, mélységet ad – és nem csak addig tart bennünk, amíg meg nem jelenik a stáblista. Egy meghurcolt pap karakterén keresztül ráadásul a hitünkkel kapcsolatban is elgondolkodtat és felráz.