Közeledik az év legnagyobb születésnapi bulija! Nem akárki születésére kezdünk el hivatalosan is készülődni vasárnap: a mindenható Isten emberré lett értünk, mert ennyire szeret minket! Akárhogy is igyekszem, azért ezt nem olyan könnyű felfogni.
Kategória
Blog
Mostanában azon kaptam magam, hogy minden reggel arra ébredek: bárcsak már karácsony lenne és alhatnék 10-ig… Bárcsak kevesebb lenne a stressz az évvégi hajtásban… De ez nem igazán van összefüggésben a „Szívem első gondolata Hozzád száll fel Istenem…” imával…
Sosem feledem gimnáziumi hittantanáromat, aki olykor nagy hévvel fejtette ki a modern reklámipar egy-egy gyöngyszeméről, hogy mennyire elveszi a fókuszunkat Istenről.
Egyszer egy nagyböjt folyamán, amikor első évemet töltöttem a szemináriumban, kipróbáltam, hogy egész végig nem ettem húst. Egy falatot sem. Nagy nehezen, de sikeresen teljesítettem. Ezután pedig felmerült bennem a nagy kérdés: „Megérte?”
Nem várt helyről kaptam megerősítést a vasárnapi evangéliumot követően: avagy törekedj mindig arra, hogy tudásod legjavát nyújtsd, ezzel hálát adva tehetségedért!
Rájöttem, hogy a lelkivezetésben a leggyakoribb kérdés valamilyen konfliktussal kapcsolatos: hogyan kérjek bocsánatot, hogyan béküljek ki, hogyan bocsássak meg stb. Nem lehet mindenre választ adni egy blogbejegyzésben, de itt és most összeszedek néhány szempontot, amit ha figyelembe veszel, lehet, hogy el se jutsz addig, hogy bocsánatot kelljen kérned, mert idejében megoldódik a helyzet.
Már nagyon régóta jelen van kultúránkban a hitre való nevelés. Főleg manapság nagy beszédtéma, mióta bevezették a kötelező hit- és erkölcstan oktatást. Azonban kétségtelen, hogy maga a hittan, mint jelenség nagyon megosztó, főleg közöttünk keresztények között. Túl sok? Túl kevés? Van-e egyáltalán értelme?
„Aki az igazságot keresi, Istent keresi, akár tisztában van ezzel, akár nem.” (Boldog Edith Stein)