Blog

Istenkeresés útján

„Aki az igazságot keresi, Istent keresi, akár tisztában van ezzel, akár nem.” (Boldog Edith Stein)

Nem tartom titoknak, hogy bár még csak 18 éves vagyok, de Istennel való kapcsolatom sokszor változott eddigi életem során. Kiskoromban szüleim vallásos szellemben neveltek, minden vasárnap és ünnepnap szentmisére mentünk, ahol még mint kisgyerek, ministráltam is. A helyzet azonban megváltozott, amikor egy másik atya került lakóhelyemre, aki nem mutatott jó példát a viselkedésével. Annyira eltávolodtam a hitemtől és Istentől, hogy már nem volt számomra fontos, hogy szentmisére menjek. Eleinte még kifogásokat kerestem a mulasztásra, később már teljesen megszokottá vált ez a helyzet, és már magyarázkodni se próbáltam önmagamnak sem. Természetesen éreztem, hogy szívemből kiesett egy darab, szegényebb lettem, és üresség járt át. Arra azonban nem volt erőm, hogy változtassak. Majd évek múltán az Úr egy olyan atyával ajándékozott meg minket, aki mindenben megpróbálja a legjobban teljesíteni az Istentől kapott hivatást. Általa kerültem ismét közelebb a hithez, ő terelgeti lépteimet a hit útján. Bár semmit nem erőltet, mégis sok változás ment végbe bennem.

    Igaz, szeretek aludni, de amikor itthon vagyok, minden szerda reggel részt veszek a fél hetes szentmisén, ahová jóval hamarabb érkezek, sőt az idei nyáron már hat órától bekapcsolódtam a zsolozsmába is.

    Általános iskolás koromban meg voltam győződve róla, hogy olvasni sose fogok a szentmiséken. Mostanra annyira megváltozott a helyzet, hogy hétköznaponként mindig olvasásra jelentkezek, amikor otthon vagyok, de előfordul, hogy vasárnap és ünnepnap közvetítem Isten Igéjét.

    A legnagyobb változás a szentgyónásomban történt. Elsőáldozó korom óta mindig gyomoridegem volt, mikor gyónni kellett mennem, nem is voltam, csak évente háromszor – karácsonykor, húsvétkor és a tanév elején. Mindig nyűgnek és tehernek éreztem, sose értettem, miért nem lehet ezt eltörölni. Már egy ideje észrevettem magamon, hogy nem esik nehezemre, nem okoz különösebb gondot, hogy gyónni menjek, de ennek ellenére az évi három alkalomnál maradtam, egészen eddig az évig. Mostanság havonta engesztelődök ki Istennel és embertársaimmal a bűnbocsánat szentsége által, és ennek következtében természetesen rendszeresen járulok szentáldozáshoz is, ami eddig szintén nem volt jellemző rám. Szükségét érzem, hogy boldog legyek, hiszen „boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya” – hangzik el minden szentmisében a pap szájából.

Az ürességet a szívemben az Úr ismét kezdi betölteni. Bízom benne, hogy most a helyes úton vagyok, hogy életem végén elérjem Istent és az örök boldogságot.

    Jeso Eszter

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás