Nemrégiben még gyerekcipőben járt, azonban mára már nagy nézettségnek örvend a 777 blog videósorozata, a KV! Fogadjátok szeretettel születésnapi különkiadásunkat!

Nemrégiben még gyerekcipőben járt, azonban mára már nagy nézettségnek örvend a 777 blog videósorozata, a KV! Fogadjátok szeretettel születésnapi különkiadásunkat!

A Pure program vasárnap rendezte meg negyedszer az Anya-lánya Teaházat. Idei témájuk a mindennapi önkéntesség, mindennapi misszió volt, ennek fókuszában a családon belül megvalósuló odaadó, tevékeny szeretet.

Nekem sok időbe telt, mire rájöttem, hogy a gondolataim és az érzéseim felett sokszor nem tudok uralkodni. Korábban sokat próbálkoztam ezzel. Valahogy beleragadtam a jókislány szerepbe, és ezért elég nehezen kezeltem, ha negatív érzéseim vagy gondolataim támadtak, hiszen ezek nem fértek bele a „keretbe”, amely szerint én mindig jól érzem magam, nyugodt vagyok, megfontolt és persze vidám. Mindig.

Sokáig küzdöttem a napi imádsággal. Könnyű elfelejteni, reggel a rohanás miatt, este pedig a fáradság veszi át az irányítást az ember teste felett. Ebben is ki kellett alakítanom a saját rutinomat.

Béndek Péter konzervatív filozófus még karácsony előtt tett közzé értekezést, amelyben úgy vélekedett, a politikai kereszténység értelme mára mindössze a nacionalizmus támogatására szorítkozik, mi több, nem is támogatja, hanem kiszolgálja azt. (A politikai filozófiában mély ismeretekkel rendelkező szerző ez esetben nacionalizmus alatt nem érzületre, hanem ideológiára gondolt.) A magam részéről azonban máshogy látom: a politikai kereszténységnek jelentős feladata és terrénuma van még a nihilizmus által sanyargatott XXI. századi Európában is.

Eddig csak a filmekben láthattad belülről, de most Hodász András atya betekintést enged a kulisszák mögé, és megmutatja a gyóntatófülkéjét!

Marx jutott eszembe.
Marx jutott eszembe miközben a prédikációt hallgattam.
Nem, nem eretnek pap misézett, s magamat sem tartanám annak. Pusztán bölcsész beidegződés, párhuzamot állítottam két gondolat között.

Szilágyi Anna vendégírónk a várakozás ajándékáról oszt meg veletek néhány nagyon fontos gondolatot!
