Blog, Lábánné Hollai Katalin

Ilyen egy igazán vonzó keresztény program

A Pure program vasárnap rendezte meg negyedszer az Anya-lánya Teaházat. Idei témájuk a mindennapi önkéntesség, mindennapi misszió volt, ennek fókuszában a családon belül megvalósuló odaadó, tevékeny szeretet.

Már az első pillanattól fogva jó érzés volt, még ha kicsit kívülállóként is, jelen lenni ezen a bensőséges eseményen. Mosolygós koordinátorok fogadtak, igényesen feldíszített, hangulatos teremben foglalhattam helyet és figyelhettem a sorra érkező lányokat és édesanyákat. Hagytam, hogy magával ragadjon a hangulat, ahogy mosolyogva, néha kissé félszegen, vagy éppen harsányan és magabiztosan, de mindenképp büszkén és hatalmas várakozással keresték a helyüket, köszöntötték az ismerősöket.

Öröm volt a lányokra nézni és látni, hogy tudnak vonzó keresztények lenni.

Az estét Kis Brigitta, a Pure vezetője nyitotta meg, aki nemcsak az est vendégeit, az édesanyákat és lányaikat köszöntötte, hanem mindnyájunk figyelmét ráirányította, kiért is vagyunk itt valójában. Feltette a kérdést: “Mi van a szívünkben, miért vagyunk itt? Vagy inkább kiért?” A választ is megadta: “Ha őszinték akarunk lenni, Isten szeretete miatt.” Mindezt egy nagyon érzékletes példával szemléltette. Kezében tartotta a mobilját és egy töltőt, ami a mai kor egyik kulcsszimbóluma. A XXI. század emberének gondolatai az internet, a telekommunikáció és az online élet körül forognak, melynek alapvető eszköze a telefon. Éppen ezért drámai helyzetet tud okozni, amikor a töltöttségi állapot megközelíti a nullát. Kétségbeesetten tudjuk keresni a működő konnektorokat, az erőforrást.

Nekünk, keresztényeknek fontos tudnunk, hogy számunkra is van egy töltő, amire csatlakozhatunk. Ez a töltő pedig Isten.

A megnyitó után az anya-lánya párok egymást mutatták be asztaltársaságonként. Olyan dolgokat kellett elmondaniuk egymásról, amit csodálnak, nagyra tartanak a másikban. Megható pillanat volt, ahogy anyák és lányaik megnyíltak és kimondták legmélyebb örömüket, büszkeségüket egymással kapcsolatban.

A bemutatkozást egy interaktív előadás követte Bárányos Edit vezetésével. Érdekes volt a felvetés, hogyan lehet a családban megvalósuló, odaadó, tevékeny szeretetről interaktívan előadást tartani. Személy szerint én aggódtam kicsit, amikor az első kérdés elhangzott, amit anyának és lányának meg kellett beszélnie, szinte gondolkodás nélkül. Például: “Milyen üzenetet képvisel az édesanyám az életemben? Mit viszek ebből tovább?”

“Ez már szinte hagyomány, hogy így építjük fel az előadásokat. Talán az lehet a titok nyitja, hogy nem hagyunk őket túlgondolkodni a kérdéseket, hamar kell válaszolniuk.” – mondta mosolyogva Bárányos Edit az est után.

Az előadás során előkerült az önszeretet témája is. Nagyon megörültem, mert keresztény körökben hajlamosak vagyunk elferdíteni, hibásan értelmezni ezt a kérdést. Van bennünk egy rossz értelembe vett önzetlenség, amivel kifelé fordulunk és az alapján méricskéljük egymást, mennyire vagyunk képesek a másikat szeretni.

Holott a kiegyensúlyozott, egészséges önbizalommal rendelkező, vonzó keresztényeknek önmagukat is kell tudni szeretni, hiszen ebből gyümölcsözik az egymás iránti szeretet is.

“Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Mk 12.31) Ennek kapcsán Edit bemutatta az öt szeretetnyelvet, mint az önszeretet formáit. Bár, én viszonylag jártas vagyok a témában, számomra is érdekes volt elgondolkodni, hogyan fejezem ki önmagam számára a szeretetem, megbecsülésem, elismerésem. Megajándékozom magam? Időt szánok magamra? Kényeztetem a testem? Megdicsérem magam? Előre dolgozom, szívességet teszek magamnak?

Az előadás utáni szünetben megkérdeztem néhány résztvevőt, mit jelent számukra a Pure által szervezett Teaház. Úgy tapasztaltam, az anyákban és lányaikban is hatalmas várakozás volt, hogy minőségi időt tölthessenek egymással. “Nem tudtam, mire számítsak, csak az volt biztos, hogy ezt az időt a lányomra szánom.”

“Gyakorlóműhelynek tartom ezt az alkalmat, ami rávezet, hogy milyen különleges élmény minőségi időt egymásra szánni, mennyi minden van a másikban, amit nem is tudtak, és milyen sokat ad ez a kapcsolat mindkét félnek.” – vallja Bárányos Edit, a Pure szakmai projektvezetője. – “Egy édesanya sokkal több értéklehetőséget hordoz magában az anya-lánya kapcsolatban, mint amennyi végül ténylegesen napvilágot lát. Én elsősorban erre szeretném minden Anya-lánya Teaházon felhívni a figyelmét anyáknak és lányaiknak egyaránt.”

A néha könnytől, néha örömtől és büszkeségtől csillogó tekintetekből arra következtetek, a Teaház elérte a célját. Az anya-lánya párok olyan tapasztalattal mehettek haza, ami megalapozhatja a későbbi beszélgetéseiket, kapcsolatukat. Erre a kapcsolatra pedig építhetnek majd a későbbiekben, hogy példaértékű és vonzó keresztény nők, feleségek és anyák legyenek.

 

Fotók: Hegedüs Márton és Szabó Levente (LeVision)

Még nem érkezett hozzászólás