Nekem sok időbe telt, mire rájöttem, hogy a gondolataim és az érzéseim felett sokszor nem tudok uralkodni. Korábban sokat próbálkoztam ezzel. Valahogy beleragadtam a jókislány szerepbe, és ezért elég nehezen kezeltem, ha negatív érzéseim vagy gondolataim támadtak, hiszen ezek nem fértek bele a „keretbe”, amely szerint én mindig jól érzem magam, nyugodt vagyok, megfontolt és persze vidám. Mindig.
Úgyhogy igyekeztem elfojtani, ha mégis dühös vagy egyszerűen szomorú lettem volna. Pedig a hír igaz. Előfordul az emberekkel, – kapaszkodjunk meg: a keresztényekkel is – hogy akár egyértelmű, látható ok nélkül csüggedtek egy ideig. Én viszont ezt még nem értettem, így azt gondoltam: ha igazi Jézus-követő lennék, mindig világítanom KELLENE. Az elvárásaimnak megfelelően KÉNE viselkednem, miszerint „velem mindig minden rendben van”. És mikor azt érzékeltem, hogy egyre nő a kontraszt az ideális énem és az adott állapotom között, türelmetlen lettem a gondolataimmal és az érzéseimmel, sőt haragudtam rájuk. A harag persze szintén egy keretből kilógó érzés, ez pedig tovább fokozta a nyugtalanságom.
Spirálba kerültem.
Ez egészen addig tartott, amíg el nem kezdtem szembenézni azzal, hogy mégis mi okozza a frusztrációmat. És ezzel a szembenézéssel együtt kezdtem jobban felfogni Isten kegyelmét is. Rájöttem: még ha a gondolataim és érzéseim nem is tudom kontrollálni – sőt minél inkább próbálom elnyomni őket, annál erősebbek lesznek – , két dologban igenis van hatalmam dönteni.
hirdetés1. Eldönthetem, mire irányítom a figyelmem.
Ez hatalmas kincs! A fókuszod ugyanis meghatározza a lelkiállapotod. Tehát ha például elkezdek félni valamitől, akkor ráparázhatok arra, hogy megjelent ez az érzés és még intenzívebben elkezdhetem figyelni meg kérdésekkel bombázni magam. „De miért félek? Mikor lesz már vége? Miért vagyok ilyen gyenge?” VAGY Elővehetem a Bibliám, felrakhatok egy dicsőítő zenét, hogy hálát adjak Istennek, amiért ő a Szabadító. Gyönyörködhetek Jézus csodáiban. Vagy csak átadhatom magam annak, hogy ő így, félelem közben is ugyanannyira szeret.
Ez csak példa, a lényeg, hogy dönthetsz: arra fókuszálsz, amit nem akarsz vagy elengeded ezt és Isten igazságára szegezed a tekinteted.
Péter is csak így tudott a vízen járni: megtanulta irányítani a figyelmét.
2. Azt is eldönthetem, hogy mit cselekszem.
A figyelem irányítása is cselekvés persze, de az inkább mentális történés. Itt most a másokkal való viselkedésre gondolok. Velem előfordult már például, hogy valaki megbántott, de mikor imádkoztam, hogy Isten vegye el a haragot, nem tette. Ha veled is történik ilyen, innentől rajtad múlt a döntés: ez a harag fog befolyásolni a tetteidben (például elkezdted szidni az illetőt a háta mögött) vagy elhiszed, hogy nem neked kell igazságot szolgáltatnod és inkább megáldod az ellenséged.
Sokáig dühös voltam Istenre – íme, fejlődöm, hogy ezt már ki merem mondani – amiért szabad akaratot adott nekünk. Hiszen annyi mindent elrontunk, annyi mindent nem veszünk észre, annyi sebet adunk és kapunk. De tudod mit?
Szabad akarat nélkül, a hibáink következményei nélkül szemernyit sem fejlődnénk és nem tudnánk meg, kik vagyunk valójában.
Ám az Atya nemcsak a szabad akaratot adta nekünk ajándékként, hanem minden képzeletet felülmúló kegyelmét is. Ez a kegyelem tényleg mindenre elég! Túláradóan bőséges. Ennek a kegyelemnek köszönhetően nem a földi ok-okozati viszonyok érvényesek azokra, akik Istent szeretik, hanem MINDEN a javukra szolgál (ld. Róm 8:28.) Fel tudjuk fogni ezt a jóságot? El tudjuk fogadni ezt a tiszta, önzéstől mentes szeretetet, ami mindent eltűr és mindent elfedez?
Szilágyi Anna
Fotó: v3wall.com
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás