Sokáig küzdöttem a napi imádsággal. Könnyű elfelejteni, reggel a rohanás miatt, este pedig a fáradság veszi át az irányítást az ember teste felett. Ebben is ki kellett alakítanom a saját rutinomat.
A hitben való fejlődéssel szorosan együtt jár az imaélet átalakulása is. A napi imádsággal és az ige olvasásával szorosabb kapcsolatot tudunk kialakítani Istennel, sokkal jobban nyitunk felé, teret adunk Neki arra, hogy az igén keresztül megszólítson és formáljon minket. Hitéletem egyik legjobb időszakát akkor éltem meg, amikor reggel és este is jutott időm az imára. Szinte szárnyaltam, annyira feltöltött!
Azonban az áldott időszak nem tartott sokáig, átalakult a napirendem, több feladatom lett, egyre gyorsabban kellett reggelente összekapnom magamat, és az esti imáim sem voltak többek egy kósza gondolatnál, mielőtt végleg elnyomott az álom. Új életállapotom új szokások kialakítására ösztönzött, így elhatároztam, hogy visszahozom a reggeli imát az életembe.
hirdetésHogy miért reggel? Akkor még minden csöndes, nem harsognak a nap történései a fejemben, tisztább elmével tudok odafordulni Isten felé. Szépen lassan új rutint alakítottam ki, amihez minden reggel ragaszkodom, így biztos lehetek benne, hogy sosem marad el az ima. Felkelek, megreggelizek, majd a még gőzölgő feketémmel befészkelem magamat a fotelbe és elolvasom a napi igét. Nem vonja el semmi a figyelmemet, pontosan annyi időt számolok a készülődésre, amibe ez a 15 perc tökéletesen belefér, így nyugodtan figyelhetek és imádkozhatok. Ez a Mi, kettesben eltöltött kávészünetünk. Az első gondolat, az első beszélgetés a napban, amiért teljesen megéri korábban felkelni.
Persze nem működhet ugyanaz a rendszer mindenkinél, de ha megtaláljuk azt a napszakot, ahová be tudjuk építeni a rutinunkba az imádságot, akkor az épülés garantáltan nem marad el!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás