Sokan megütközéssel fogadják és furcsálják mikor a dicsőítő imával (leginkább karizmatikusoknál) találkoznak. Én is átéltem. Mik ezek a feltett kezek? És hova ez a nagy lelkesedés?

Sokan megütközéssel fogadják és furcsálják mikor a dicsőítő imával (leginkább karizmatikusoknál) találkoznak. Én is átéltem. Mik ezek a feltett kezek? És hova ez a nagy lelkesedés?

A KV legújabb részében Hodász András atya ismét fontos kérdéseket válaszol meg, többek között az evangelizációról és más vallások megítéléséről beszél.

Előre leszögezem, hogy szerintem nem lehet jó Jézus-filmet csinálni. Aki bővebben kíváncsi rá, hogy miért, olvassa el a szakdolgozatomat. Ezzel a kicsit sem burkolt előítélettel ültem be megnézni a legújabb példányt. És nem kellett csalódnom. Mármint az előítéletemben. És ha valaki most arra gondol, hogy az „őskonzervatív pap védelmezi a teológiát a feminista behatástól”, hát nagyon téved! Ez a film bár lelkes próbálkozásnak indul, jónagy kapufa lesz belőle, ami ráadásul még unalmas is. Kritika következik, tele spoilerrel.

Bese Gergő atya húsvéti írásainak utolsó része az öröm szerzeménye: a feltámadott Krisztus üzenete számunkra, „a ma emberének”.

Egy nagyon kedves ismerősömet megkérdeztem, hogy miről olvasna szívesen így Nagyhéten, közeledve a húsvéthoz. Azt válaszolta, hogy olyan keveset tud arról, hogy mi történik velünk, kispapokkal ilyenkor, ő igazán arra lenne kíváncsi. Meg kell, hogy valljam, ezt már többször is hallottam barátoktól, ismerősöktől. Megosztom hát a kedves olvasókkal, hogy mit is szoktunk ilyenkor csinálni.

Pálmaágak, tömeg, üdvrivalgás. Jézus bevonulása igazi diadalmenet. Ez a rengeteg ember nem is ismeri egymást, talán néhányan még Jézust magát sem. Nagyon különböző okokból lehetnek ott, de egyben megegyeznek: látni akarják őt. Elég ennyi?

Mindannyiunkhoz máshogy szól Isten, és mindannyian máshogy érezzük a kéztetést Isten iránti szeretetünk és hálánk kifejezésére. De vannak, akik nem veszik észre az Ő szeretét, viszont nem szabad engednünk, hogy ez minket gátoljon hitünk kifejezésében.

Van valami megható abban, ha egy hajléktalan Bibliát olvas az aluljáróban, miközben várja, hogy a Nyugatinál áramló tömeg megszánja egy kis alamizsnával. Persze sokakban visszatetszést is kelthet, de én úgy érzem, inkább tanulhatnék tőle.
