2018. 05. 10.

Silentium

Miért jó az, ha nem csinálok semmit egy fél óráig? És minek maradjak csendben? A környezetem pláne nem tudom elnémítani… Most ugye viccelsz?

Soha nem voltam egy harsány ember, sosem bántam, ha nem vesz körül a nonstop nyüzsi, és mivel zenével foglalkozom aktívan, este, mire hazaérek, általában a fél karomat odaadnám egy falatnyi csendért. Régebben ezt nagyon jól tudtam is tartani, maximum egy-két videó, sorozatrész, vagy a barátokkal való beszélgetés törte meg otthon ezt a külső nyugalmat.

Aztán térültem-fordultam a világban és eljutottam egy lelkigyakorlatra, amelyen nem sok – 20 perc – csendesség volt napirenden egyik nap, és olyan elementáris erővel húzott magába ez az inputmentesség, mint óvatlan vándort a futóhomok. Olyan vákuum volt a lelkemben erre, amilyet még sosem tapasztaltam. Természetesen nem volt teljes a csend, madarak csicseregtek az ágakon, a fák levelét fújta a szél, de ezek a természetes hangok, ahogy a világ rendjéhez tartoznak, csak teljesebbé tették a pillanat békéjét.

A lenge szél táncoltatta leveleken áttűnő nyári napsütésben ücsörögve rögtön eszembe jutott Illés, aki nem a tűzben és a földrengésben látta az Urat, hanem az enyhe szellőben.

Elgondolkodtam, hogy én, aki egyébként a kis introveltált habitusával úgy szeretem a csendet, hogyan lehetek ennyire kiéhezve rá? Aztán rá kellett jöjjek, hiába nem szól otthon a rádió, nem hallgatok zenét megállás nélkül és egyebek, ezek csupán a legkülső héj igényeit tudják kielégíteni, főleg, ha közben az agyam megállás nélkül pörög az elkövetkezendő napok, hetek, évek tervezésén, mit kell bevásárolni, mit kell kitakarítani/megjavítani, holnap hányra kell menni stb… Ahogy az sem elég, hogy az esti imám, legyen az akár tíz perc, akár húsz, sosem lesz képes olyan mélyen bennem rejlő dolgokat az Isten elé tárni, ha ez is csak, mint egy kötelező program van a fejem túl hosszú listájának következő sorában.

Érdekes és értékes volt megtapasztalnom, hogy ha csupán szemlélem a környező világot és gyönyörködöm benne, mennyire kézzelfoghatóvá válik az Isten,

ahogy a teremtett világ szépsége az ő Teremtőjének gyönyörűségét tükrözi,

mennyire letisztulnak a gondolatok és mennyi erőt ad a legbanálisabb, legszenvedősebb teendőkhöz is.
Állj meg te is egy öt percre. Menj ki egy parkba, vagy ülj ki az ablakodba, vagy csak látogass el egy templomba valami számodra teljesen idegen időben és tényleg, ülj le. Ne agyalj, ne rohanj, csak engedd, hogy szeressen az Isten.

Varga Gergő Zoltán

Meghallgatásra pedig John Cage 4’33”-t ajánlom:

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Blog Varga Gergő Zoltán
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás