Vannak hívők, akik csak keresztény üzenetű tartalmakat keresnek és fogyasztanak – legyen szó zenéről, filmről, könyvről vagy más egyébről – és vannak olyanok is, akik „világi” műveket is megnéznek, meghallgatnak. Én az utóbbiak közé tartozom.

Vannak hívők, akik csak keresztény üzenetű tartalmakat keresnek és fogyasztanak – legyen szó zenéről, filmről, könyvről vagy más egyébről – és vannak olyanok is, akik „világi” műveket is megnéznek, meghallgatnak. Én az utóbbiak közé tartozom.

Most kezded az egyetemet? Tele vagy félelemmel vegyes izgalommal? Nem tudod, hogy jó döntést hoztál-e, amikor erre a szakra jelentkeztél? Vagy egyszerűen csak annyira új minden körülötted? A hivatásod megtalálása egy olyan pontja lehet az életednek, amin keresztül még jobban meg tudod tapasztalni Isten gondoskodását és vezetését. Ez az ima reméljük, rávilágít arra, hogyan érdemes kezelned a bizonytalanságaidat, és hogyan tudod átadni Istennek a félelmeidet.

Mindig örömmel fogadjuk, amikor egy-egy olvasónk megtisztel bennünket vendégírással. Véssey Miklós azután ragadott billentyűzetet, hogy egy pornóvállalat az egyik szeméttel teli tengerparton forgatott filmet – ezzel szerintük a környezettudatosságra felhívva a figyelmet.

Bár felfedeztük, hogy nem a Föld körül forog a Nap és a világ, ez a tudás csak az agyunkig jutott el, a szívünkben pedig az a tudat él, hogy bizony mi emberek vagyunk a világ közepe. Azon belül pedig RÓLAM szól minden. Azt, hogy Isten létezik-e, végül is eldöntheti mindenki úgy, ahogy a szüksége vagy a kedve tartja.

A mai napon emlékezik meg egyházunk Calcuttai Szent Teréz anyáról. A szegényekkel, elesettekkel, a kasztrendszer áldozataival foglalkozó szerzetes a világ legismertebb és legkedveltebb szentjei közé tartozik.

Annyi minden rakódik az igazi énünkre életünk során, hogy néha elfelejtjük, kik is vagyunk. De ha Istenre – a Teremtőnkre – nézünk, lassan kitisztul a kép. Ő újra és újra emlékeztetni fog, hogy mennyire értékesnek és szeretetreméltónak lát, csak figyelj rá!

Gyakran éri az a sztereotípia a fiatalokat, hogy nem foglalkoznak a múlttal, mindig csak a jelenben élnek. Hogy ez mennyire nincs (mindenkinél) így, arról egy személyes, engem mélyen megérintő történetet hozok fel, mint a lehető legjobb ellenpélda.

Magamon is tapasztaltam sokszor, hogy ima közben ide-oda csaponganak a gondolataim. Nem arra gondolok, hogy hirtelen az almáspite receptjén kezdtem gondolkodni, de kéréseim és örömeim rendezetlenül, összevissza törtek fel belőlem. Bár Isten biztosan ezt is megértette, én már kevésbé tudtam később felidézni, mikről is beszélgettem az Úrral. Az utóbbi időben viszont sikerült némikepp renedezttebben imádkoznom, ami nem várt békét eredményezett bennem.
