Blog, Martí Zoltán

Egy csésze örökség

Gyakran éri az a sztereotípia a fiatalokat, hogy nem foglalkoznak a múlttal, mindig csak a jelenben élnek. Hogy ez mennyire nincs (mindenkinél) így, arról egy személyes, engem mélyen megérintő történetet hozok fel, mint a lehető legjobb ellenpélda.

Tegnap este egy különleges hangulatú kis kávézóba ültünk be Budapesten: gyönyörű antik bútorok, elegáns tapéta, a falon szép festmények. A látogató úgy lép be az ajtón, mintha nagymamájához érkezne meg – nem akármilyen látványt nyújt, ahogy ez az antik hely megtelik élettel, beszélgető, egymásra figyelő fiatalokkal. Olyanokkal, akik szeretnek kicsit visszarepülni a múlt kedves emlékébe, hogy csak egy-két órára zárójelbe tegyék a jelen száguldó tempóját.

Az asztalunkhoz leülve barátnőm a mellettünk lévő, levelekkel teli fiókra lett figyelmes: a kávézóba betérők papírra vethetik gondolataikat, hogy ezzel gazdagítsák az utánuk érkezőket. A piros betűkkel teleírt lap egy megható történet megörökítője volt: fiatal lány írta, aki először azután tért be a kávézóba, hogy nemsokkal korábban a dédnagymamája elhunyt. A fájdalmas veszteség után véletlen talált rá barátnőjével a kávézóra, amely egyből érzelmekkel töltötte el: a régi bútorok látványa és a hely varázslata is emlékeket idézett fel benne. 

hirdetés

Hálás volt az élményért, ezért amikor néhány héttel később dédnagymamájának lakásában kezébe került  a korábbi kedvenc teáskészlet, akkor némi hezitálás után beállított a kávézóba. Úgy gondolta, hogy tökéletesen illeszkedik a hely stílusához, és szerette volna, ha olyan helyre kerül, ahol megbecsülik. Leírása szerint kedvesen megköszönték és elfogadták a gesztust, de érthető okokból nem garantálták, hogy használni is fogják. 

Hónapokkal később visszatért, – ugyanazzal a barátnőjével, akivel korábban először ott járt – és titkon remélte, hogy valahol lát egy darabot abból a bizonyos készletből. Rendeltek, majd várakozott, valószínűleg olyan izgalommal, mint még ott korábban senki sem. A tea pedig rövidesen megérkezett, mégpedig abban a csészében, amely az elhunyt dédnagymamáé volt. Körbenézett, és több helyen is látta, hogy azok a csészék, alátétek vannak az emberek előtt, amelyeket ideszánt, hogy hátha itt megfelelő helye lesz. Történetét pedig leírta az utána érkezők nagy örömére – amelyet ezúton is köszönünk neki. 

Ez az az örökség, amely a szívünkben van: nem csak annak örült a lány, hogy a teáscsészéket használják hanem annak, hogy egy csipetnyi, de számára oly fontos emlék az ő szeretett dédijéből egy budapesti kávézóban van a mai napig. Meghatottan olvastuk sorait, és emlékeztettük magunkat arra, hogy igenis értékes a múlt, hogy ápolnunk kell azokat az értékeket, amelyeket dédszüleinktől, nagyszüleinktől kaptunk, és amelyek örökre velünk maradnak.

Felemelő érzés volt ezt követően körbenézni és látni az embereket, ahogy ebben a kis antik helységben beszélgetnek örömről, szomorúságról, jövőről és múltról. Eközben nem is sejtik, milyen értékes csészéből isszák a teájukat.

Martí Zoltán

Fotó: etterem.hu, Kávézók Éjszakája

 

Még nem érkezett hozzászólás