Bese Gergő atya gondolatai advent első vasárnapjára.

Bese Gergő atya gondolatai advent első vasárnapjára.

Merem remélni, hogy nem vagyok egyedül azzal a különös, örömteli érzéssel, amely advent kezdetekor tetőtől-talpig átjár engem. Számomra a legkedvesebb hetek most jönnek, amikor hiába van kint hideg és fagy, belül mégis a várakozás izgalma és a szeretet okozta melegség járja át az embert.

Ha már évek óta azon bosszankodsz, hogy minden egyes adventi időszakod a rohanásról és a kapkodásról szól, és az ideit szeretnéd valahogy kicsit másképp tervezni, hogy több időt szentelhess a lelki várakozásra is, akkor ez a néhány gondolat neked szól!

A Black Friday most már nem is egy nap: lassan egész novemberre kiterjed a vásárlási láz, amelyet követően még jobban durvul a helyzet, hiszen az adventet inkább a bevásárlóközpontokban töltjük, mint otthon.

Hamarosan lehull a lepel…


Vannak olyan kérdések, amelyekre nem lehet egyértelműen jó vagy rossz választ sem adni. Ilyen a címben foglalt kérdés is, hiszen mindenki maga érzi, hogy tud a legjobban imádkozni. Viszont néha érdemes kicsit megállnunk és elgondolkodunk, hogy jól működik-e az imaéletünk, vagy esetleg érdemes jobban odafigyelnünk rá?

Ismerős az érzés, hogy nagyon elhatározol valamit, de már akkor megszólal a fejedben egy kis hang, hogy ezúttal sem fog sikerülni? Hiszen már ezerszer megfogadtad és megint beleestél ugyanabba a hibába/szokásba/függésbe, nevezzük bárhogy. És az önbeteljesítő jóslatod valósággá válik: az elhatározásod szertefoszlik, te pedig akármennyire is nem akarod, újra megteszed. Üdv a Visszaesők Klubjában!
