#csakegygondolat, Hortobágyi Tibor

Hogyan lehet a legjobban imádkozni?

Vannak olyan kérdések, amelyekre nem lehet egyértelműen jó vagy rossz választ sem adni. Ilyen a címben foglalt kérdés is, hiszen mindenki maga érzi, hogy tud a legjobban imádkozni. Viszont néha érdemes kicsit megállnunk és elgondolkodunk, hogy jól működik-e az imaéletünk, vagy esetleg érdemes jobban odafigyelnünk rá?

Személy szerint sokszor érzem azt évközben, hogy elég hullámzó az imaéletem. Vannak időszakok, amikor jobban tudok figyelni az Istennel való személyes kapcsolatomra, de sajnos sokszor akadnak olyan hetek, hónapok is, amikor a napi teendőim mellett háttérbe szorul az ima. Amikor ráeszmélek ennek a hiányára, akkor mindig elgondolkodom, vajon hogyan lehet a legjobban imádkozni.

Biztos számotokra is különböző módszerek vannak, amikor úgy érzitek, hogy most valóban odafigyeltek az Ő szavára. És valóban így a jó. Hiszen előfordul, hogy valamikor dicsőítő dalok „hangzavarában”, míg másszor a szobám vagy egy templom csendességében, esetleg a természetben sétálva találom meg azt a lelki állapotot, amelyben a legjobban tudok Őrá figyelni.

Vajon amikor imádkozunk, kell valamilyen módszert használnunk? Sokszor hasznosak lehetnek a különböző imatippek, vagy Szentírás olvasási módszerek. Mégis a legfontosabb, hogy felismerjük, mekkora ajándék és kegyelem számunkra az ima, ami sokkal inkább a Szentlélektől jön, mint a saját erőfeszítéseinkből.

Ha azt érzem, hogy kicsit ellaposodott az imaéletem, akkor sokat segítenek az olyan időszakai az évnek, mint például az advent, amikor a karácsonyi lelki készülődést rengeteg módszer segítheti. Legyen szó a hajnali misén való részvételről, a közös családi gyergyajútásokról vagy éppen a szentgyónásról.

Még van pár napunk advent kezdetéig. Ha esetleg úgy érezzük, hogy az utóbbi hetekben elvesztettük az irányítást imaéletünk felett, akkor itt az idő, hogy kicsit megálljunk és tudatosan megtervezzük, mi az a módszer, amiben a következő időszakban a legjobban tudunk imádkozni, az Ő szavaira figyelni!

 

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás