Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevétele főünnepnek számít a katolikus egyházban. Bese Gergő atya osztotta meg emlékeit és azt is, hogy számára mit jelent a mai ünnep.

Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevétele főünnepnek számít a katolikus egyházban. Bese Gergő atya osztotta meg emlékeit és azt is, hogy számára mit jelent a mai ünnep.

A boldogságot sokféleképpen szokták ábrázolni, de leginkább egyfajta alapállapotként van leírva. Az alábbi írásomban egy újfajta megközelítést szeretnék bemutatni, amely egy hittanóra alatt fogalmazódott meg bennem.

Kolbe atyát ma 79 éve végezték ki Auschwitzban, miután felajánlotta az életét egy családapa helyett. Bese Gergő atya írásával közel hozza hozzánk is a szent férfi tettét, aki a felebaráti szeretet mélységeiről tanít minket.

Ahogy arról már írtunk korábbi cikkünkben, augusztus 12-e a fiatalok világnapja. Bár sok helyen hirdetik, hogy élvezd ki a fiatalságodat, de keresztényként itt nem gondolhatunk arra, hogy csak a bulizásról szóljon ez az időszak, ugyanis felelősek vagyunk a jövőnkért és a jövő generációiért is!

Augusztus 12. a fiatalok világnapja. Az ünnep célja, hogy a fiatalok is kapjanak egy olyan napot, amikor felhívhatják a figyelmet a társadalomban elfoglalt szerepükre, jogaikra, kötelességeikre, valamint a nehézségekre, amelyekkel a mai társadalomban találkoznak. Mi arra vállalkoztunk, hogy mindezt a Biblia tükrében vizsgáljuk meg.

Vajon létezik olyan ember, olyan nő, aki tökéletesen meg van elégedve önmagával? A testének minden egyes négyzetcentiméterével?

Hogy melyik a kedvenc könyvünk, arra nehezen tudunk válaszolni. Azonban arra már igen, hogy melyik könyvek voltak elsöprő hatással ránk. Íme három-három könyv, melyek túlzás nélkül megváltoztatták az életünket. (A Bibliát értelemszerűen most nem raktuk bele.)

A koronavírus-járvány miatt idén a nyár is egészen más. Sem külföldre nem igazán ajánlatos utazni, sem nagy tömegben rendezvényeket tartani – így sorra maradnak el a fesztiválok. Amellett, hogy ez sokaknak szomorú hír, legyen szó előadókról vagy közönségről, azt hiszem, minden rosszban lehet valami különlegeset és jót találni.
