Ismerős érzések, visszatérő gondolatok. De vajon mi is mindig visszatérünk Istenhez?
Olyan déjà vu érzésem volt a mai szentmisén. Ismét maszkos hívek, távolságtartás a templomban. Visszatért valami az életünkbe, ami igazából el sem tűnt, hiszen a nyári, picit lazább körülmények ellenére nem váltunk meg a maszkoktól teljesen, esetleg csak néhány helyen. Azonban a járvány úgy tűnik, nem engedte el a kezünket, csak adott egy pár hónapos szabadságot nekünk.
Azonban nem csak a járvány nem engedi el a kezünket, hanem van egy személy, aki hasonlóan tesz.
Ő viszont nem ad nekünk szabadságot, maximum mi mondjuk neki, hogy most eltűnünk egy kicsit. Pedig milyen jó lenne, ha minden nap Őrá figyelnénk. Isten ugyanis a maszkjaink mögött is tudja, hogy mi kell nekünk.
Mondhatjuk azt, hogy „miért kell megint ilyen járványügyi szabályok közé szorítani az életünket?” Esetleg megint nem figyelünk eléggé Istenre? Belekényelmesedtünk ismét a hétköznapjainkba? Azt látom, hogy sokszor hajlamosak vagyunk Őt hibáztatni, vagy legalábbis számon kérni ezért. Szerintem fontos, hogy a járvánnyal járó nehézségeket ne Istennek tulajdonítsuk, viszont a vírushelyzet megoldását tőle kérhetjük. Érdekes, hogy éppen tegnap tettük közzé ismét „Pánik helyett ima” felhívásunkat, amelyhez tavasszal több mint 50 ezren csatlakoztatok. Akkor ezt a szentírási szakaszt emeltük ki:
„Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
A mai evangélium utolsó két mondata ugyanez volt. Véletlen lenne? Nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy az imának továbbra is ereje van és rengeteg formája is. Ezt már magunknak kell megtalálnunk, hogy mi az, ami a legkomfortosabb számunkra.
hirdetés
3 hozzászólás
„Isten ugyanis a maszkjaink mögött is tudja, hogy mi kell nekünk.” Ez így van! De elég ez nekünk? Nem lenne e jobb,ha mi is tudnánk,hogy mit akarunk,hol tartunk és mire figyeljünk?
„Azt látom, hogy sokszor hajlamosak vagyunk Őt hibáztatni, vagy legalábbis számon kérni ezért.” Ó,hát nem csak nekem szúrt szemet,jól van.Pedig teljesen logikusnak tűnik Őt hibáztatni,hisz ha Tőle kérünk segítséget és tudjuk,hogy azt adja ami jár nekünk,akkor nyilvánvalóan következik,hogy nyugodtan lehet hibáztatni. Ezt nevezem én hibás istenképnek és ezek miatt szoktam felszólalni (ha észrevettétek volna).
„Szerintem fontos, hogy a járvánnyal járó nehézségeket ne Istennek tulajdonítsuk, viszont a vírushelyzet megoldását tőle kérhetjük.” Ez is érdekes! Ha azt vesszük alapul,hogy Isten mindennek a részese és kikerülhetetlen,akkor miért ne tulajdonítsunk a járványban is részt neki? A megoldás a helyesen feltett gondolaban rejlik mert az idézet nem túl jó.Mivel Isten mindig jelen van és mindenből kiveszi a részét,nem az a kérdés,hogy kinek tulajdonítjuk a vírust,hanem,hogy mit csinálunk mi magunk jól vagy rosszul.Ugyan is Isten a jó és a rossz cselekedeteinktől függetlenül van jelen életünkben (azaz mindig).Tetszik az a mondás,hogy segíts magadon,Isten is megsegít.
„Isten ugyanis a maszkjaink mögött is tudja, hogy mi kell nekünk.”
És mit kezd azzal, hogy tudja?
Ha például egy szülő tudja, hogy éhes a kisgyereke, de nem ad neki enni, akkor ott hol van a szeretet?
A probléma az,hogy összehasonlítod isten szeretetét a szülőével.
A szülő nem képes feltétel nélküli szeretetre,bár azt hiszi,hogy képes. Tele vagyunk komplexusokkal és ezek megakadályoznak bennünket abban,hogy „normálisak” legyünk.
Majd ha külön tudod választani Istent az embertől,akkor kezded érteni ezt a szeretet dolgot.
(ezzel azt akartam írni,hogy a logikánkat kivetítjük Istenre,de míg mi tökéletlenek vagyunk,Isten tökéletes.)