Bese Gergő atya múlt vasárnapi blogbejegyzése meglehetősen sok reakciót váltott ki a 777 olvasóiból: a fiatal római katolikus pap az ördög működését mutatta be, legújabb írásában egészen konkrét módon járja körül a gonosz ténykedését.
Előző írásommal sikerült olyan témát előhúzni a kalapból, mely komoly érdeklődést és persze kétkedést, vitát váltott ki az olvasók között. Ezért most tovább szőném a fonalat, és szeretnék egyre mélyebbre evezni veletek az ismeretekben: igyekszem bemutatni, milyen veszélyeket rejt magában az, ha figyelmen kívül hagyjuk az ördög jelenlétét, működését. Ezért az első tétel amit ki kell mondani:
az ördög létezik, és célja, hogy elszakítson bennünket Isten szeretetétől.
A továbbiakban pedig nézzük meg, miként tudjuk magunk mellé hívni, vonzani a gonoszt.
Különböző szeánszok alkalmával (beavató szertartások, sátáni szerződéskötés, vérszerződés, felajánlások, könyörgések, rontások, fohászok, fekete mise) teret engedünk a gonosz működésének. Ezek az alkalmak különleges dátumokhoz is kapcsolódnak, amelyek a sátáni naptár „főünnepei”. Az első a Halloween, mint a mágikus újév kezdete, a következő amelyet február 1-ről 2-re virradó éjjel ünnepelnek, a Mágikus tavasz kezdete (nekünk Jézus bemutatása, Gyertyaszentelő Boldogasszony). A harmadik április 30-ról május 1-re virradóan, a Mágikus nyár kezdetét jelenti. A negyedik nevezetes dátum június 23-ról 24-ére virradóan (Keresztelő Szent János ünnepére időzítve) a betegségek és halálra irányuló rontások ideje.
Az egyik legnagyobb istenkáromló alkalom nagypénteken van, kigúnyolva Jézus keresztáldozatát, és kétségbe vonva istenségét. Fontos tudni, hogy a szeánszok résztvevői fogságban vannak, kitörés csak az imádságon és persze a szakszerű segítségen keresztül lehetséges. Minél inkább belefolyik az illető a sátánista alkalmakba, annál inkább fájdalmas a szabadulás.
De még mindig nehezen érthető, hogy melyek azok a tevékenységek, rossz szokások, melyek képesek kiváltani a gonosz lélek rendkívüli tevékenységét.
A felsorolásban szereplő cselekmények biztosan kiütik a biztosítékot az olvasók nagy részénél, mert még mindig nem akarunk tudomást venni arról, hogy az ezoterikus cselekmények nem veszélytelenek. Olyanok, mint a trójai faló, mely látszólag békésnek, egészségesnek, hasznosnak tűnik, de a mélységben nagyon komoly veszélyt jelentenek!
De akkor nézzük a listát (még mindig Francesco Bamonte atya könyve alapján): spiritiszta szeánszokon való részvétel (nem jó buli!), médiumok, kártyajósok, mágusok felkeresése és ezen „szolgáltatások” igénybevétele, amulettek és talizmánok használata, reiki, csakrafeltárás, cselekedetek ingához való igazítása, úgynevezett energia-generáló piramis használata, mágiához használatos tárgyak, mint „szuvenir” megvásárlása, fekete misén való részvétel, sátánimádásra, nekrofíliára, káromkodásra, öngyilkosságra, öncsonkításra, gyilkosságra buzdító zene hallgatása. A lista még sajnos bővíthető, azonban a „hatást” felerősítheti a rossz szokást okozó függőségek jelenléte is: alkohol, drog, szexuális függőség, online tér függősége.
Természetesen az is előfordul, amikor az illető semmilyen sátánista szeánszon, rossz cselekményen nem vesz részt, mégis érzi a rossz aktív jelenlétét az életében. Ez annak köszönhető, ha kisgyermekként vetették sátánista szertartás alá, vagy rontás áldozatává válik, vagy „öröklés” útján viszi tovább korábban élt felmenőinek okkult cselekedeteit.
Az ördög megnyilvánulásai az élettelen dolgokon keresztül is megmutatkoznak. Ilyenek lehetnek a megmagyarázhatatlan kopogások, zajok, lépések hangjai, robbanások, robajok, tárgyak eltűnése, megmozdulása, hirtelen megjelenő erős szagok, tányérok csörgése a szekrényben, különféle árnyak megjelenései.
Tudom(,) az igazán szkeptikusok, kételkedők azt gondolják most, hogy elgurult a gyógyszerem, vagy megártott a jánoshalmi levegő, de higgyék el, hogy ennek a témának legnagyobb ismerője, dr. Gál Péter atya New Age című könyve (kötelező olvasmány!) komoly szakirodalmat képvisel azokról az esetekről, melyek a korábban felsorolt listán olvasható sátáni praktikák elszenvedőinek tanúságtételeként is értelmezhetőek.
Szinte beleborzong az ember, hogy milyen komoly támadást indít a sátán az egyénnel szemben, csak azért, hogy megszerezze a lelkét. Ez nem amerikai TV film vagy sorozat, ez a kőkemény valóság, közöttünk élő testvéreink szenvedései!
A következő részben a zaklatásokról fogok írni, amelyek újabb oldalát mutatják be az ördögi cselszövéseknek. Addig is vizsgáljátok meg a hétköznapi életetekben, hány buktatót ácsol nektek a gonosz, azokon a praktikákon keresztül, melyekkel lopakodva akar megközelíteni. Legyetek részen és ne felejtsétek: Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Mt. 10,16
Bese Gergő