Az elmúlt időszakban egyre többen teszik fel – vészjósló és csüggedt hangnemben – az alábbi kérdéseket: “Hogyan lehet megszólítani a fiatalokat? Hogyan lehetne vonzóvá tenni a keresztény tanítást? ” Meggyőződésem, hogy őszintén és nyíltan kell erről beszélnünk, felekezettől függetlenül.
Nem várt helyről kaptam megerősítést a vasárnapi evangéliumot követően: avagy törekedj mindig arra, hogy tudásod legjavát nyújtsd, ezzel hálát adva tehetségedért!
Emlékszem gyerekkoromban nem túlságosan rajongtam mindenszentekért, illetve halottak napjáért: kimenni ezen a rideg, korán sötétedő őszies napon az amúgy sem szívderítő temetőbe, nem tűnt egy remek programnak.
Szokatlan látvány, amikor egy papot megbüntetnek a rendőrök, azonban Bese Gergő atya ezt a szituációt is tökéletesen használta ki küldetésének teljesítésére!
Egy keresztény híroldal alatt bizony rengeteg fajta vélemény találkozik: döntő többségük építő jellegű, mások nagyon jó kérdéseket vetnek fel, de akadnak, akik csak kötözködnek és civakodnak. Róluk, de nem csak nekik szól ez az írás.
Jelzőket is nehéz találni arra a szellemiségre, amely a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozón tapasztalható: több mint ezer lelkes fiatal résztvevő, száz önkéntes, rengeteg pap és lelkivezető. Beszélgetés imáról, szervezésről, lelki ébredésről az idei CSIT két főszervezőjével, Ferencz Evelinnel és Bereczki Zsolttal.
Vasárnap, nem sokkal nyolc óra előtt, Budapest belvárosa: igazi tökéletes nyári este, remek idő, szépen lenyugvó nap és egy nyitott templom.
Néha képesek vagyunk a legfurcsább hobbijainkat, avagy a meglehetősen érdekes zenei ízlésünket bátran elmesélni ismerőseinknek, barátainknak. De ennél valahogy sokkal nehezebben vállaljuk fel, hogy keresztények vagyunk. Egy történet, amelynek főszereplője nem a TNT, hanem a hit.