Emlékszem gyerekkoromban nem túlságosan rajongtam mindenszentekért, illetve halottak napjáért: kimenni ezen a rideg, korán sötétedő őszies napon az amúgy sem szívderítő temetőbe, nem tűnt egy remek programnak.
Utólag hálát adok a szüleimnek, hogy belénk nevelték ennek az ünnepnek a fontosságát, amelyet ma már fiatal felnőttként természetesen teljesen máshogy látok. Mindenszenteknek, illetve halottak napjának két nagyon fontos dimenziója van. az egyik a családdal, az emberiséggel kapcsolatos, a másik Istennel.
Közel az emberekhez
A halállal kapcsolatos szembenézés drámaian alakul a mai társadalomban: idős rokonainkat gyakran otthonokba zárjuk, avagy kórházba szállítjuk őket meghalni. Minél sterilebb környezetben, távol az otthontól, és távol magunktól. Pedig Isten csodálatosan teremtette meg ezt is: a természet törvénye, hogy megszületsz és valaki a gondodat ápolja: etet, itat, pelenkáztat, olvas neked, törődik veled. Annyira szeret, hogy odaadja a legértékesebbet: az idejét. És pár évtizeddel később – ideális esetben – ugyanezt fogod tenni azzal, aki veled megtette. Szomorú valahol, de mégis igazság szerint gyönyörű.
Térjünk vissza a temetőlátogatások emberi részére: ezeknek az eseményeknek nagyon komoly családösszetartó erejük van, és most kizárólag az élő családtagokra gondolok. Megállni egy pillanatra együtt, közösen imádkozni, beszélgetni és feleleveníteni emlékeket, nagyszerű érzés. Ezek azok az elválaszthatatlan kötelékek és élmények, amelyeknek hatalmas építő erejük van, mondhatni családépítő erejük. Ma már nagyon fontosnak tartom, hogy a család együtt ellátogasson temetőbe, hogy eltöltsenek így egy közös (fél)napot. Furcsa, de a szeretett halottaink – akik hitünk szerint persze velünk vannak – ilyenkor is össze tudják kötni a széthulló családtagokat.
hirdetésA temető eszünkbe kell, hogy juttassa azt, hogy nem természetes és magától értetődő, hogy élünk.
Nem természetes, hogy épp a melletted álló szüleiddel, testvéreiddel, gyerekeiddel beszélgetsz. Hogy minden percet ki kell használni az életedben arra, hogy itt a földön a lehető legtöbb idődet eltöltsd a szeretteiddel.
Közel Istenhez
„A vallásos emberek kevésbé félnek a haláltól” – Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem docense
„Franciaországban az emberek 70 százaléka egyházi temetést kér, annak ellenére, hogy sokkal kevesebb a hívő” (francia kutatás)
Két nagyon beszédes állítás ez.
Egyrészt nekünk keresztényeknek nincs okunk félni a haláltól.
Másrészt, ha még kételkedik is valaki Istenben, de legbelül akkor is érzi az iránta lévő vágyat. Életében lehet, hogy nem mert vele szembenézni, de halála után már nem kerülheti el.
Mindenszentek ünnepén és halottak napján nemcsak egymáshoz közeledünk, hanem Istenhez is: azáltal is, hogy imádkozunk, de akaratlanul már csak azzal is, hogy ellátogatunk egy temetőbe. A fények, a pislákoló mécsesek, a virágok, mind-mind eszünkbe juttatják a kérdést, hogy vajon hol vannak most azok, akikre emlékezünk? Látnak-e minket, jó helyen vannak-e? Ideális esetben bűnbánathoz kell hogy vezessen ez az élmény, amely ugyanakkor felemel, nem pedig letaszít.
Csodálatos látvány az ilyenkor sötétben „világító” temető: a fények mind a szeretetnek a jelei. Arra emlékeztetnek mindenkit, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek. Szeretteink itt vannak a szívünkben és hisszük, hogy földi életünk végén találkozni fogunk velük.
És ekkor már értünk fognak égni a mécsesek.
Martí Zoltán
(Fotó: Origo)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás