A mai napon emlékezünk meg egyházunk egyik legnépszerűbb szentjéről: Paduai Szent Antalról. Mindössze 36 évet élt, de olyan hatással volt korának társadalmára, hogy rövid életútja ellenére is nyomot hagyott a történelem lapjain – de mégleginkább a szívekben.
Amikor baráti beszélgetések alkalmával megkérdezik tőlem, hogy miért jó ma papnak lenni, én nagy örömmel számolok be hivatásomban megtapasztalt pozitív tapasztalatokról: a hívek kedvességéről, jó beszélgetésekről, a tanításban megtapasztalt sikerekről. De amit az elmúlt héten átélhettem, az minden eddigit felülmúlt.
Az elmúlt hetekben több oldalon is olvasható volt, hogy Európa vezető politikusai, akik döntéseikkel hosszú évtizedekre meghatározzák a kontinens jövőjét milyen családi állapotban élnek.
Korábban olvashattatok interjút egy diákomról, aki önkéntesként a Vöröskeresztnél végez lelkiismeretes szolgálatot. Most pedig szintén a 11. osztályos tanulóim közül ismerhetitek meg két „celeb” diákomat.
Ha ezekben a napokban Lengyelországban járunk, napról-napra különleges ünnepekkel találkozhatunk.
Munkás Szent József ünnepén az idősebb generáció tagjai közül sokan örömmel nosztalgiáznak, visszagondolva a rendszerváltás előtti május elsejékre. Felvonulások, a közös éneklések, a majálisok, az elmaradhatatlan sör és virsli együtt adták meg a munkaszüneti nap hangulatát.
Szent II. János Pál pápa 2000. április 30-án hirdette meg az isteni irgalmasság ünnepét és napja, Fausztina nővér látomásai alapján, húsvétvasárnapot követő első vasárnaphoz lett igazítva.
Az asszonyok és az apostolok már alig várhatták, hogy elmúljon az ünnep és megtegyék azokat a rituális cselekedeteket az Úr testével, amit pénteken, a sabbat beállta miatt már nem tehettek meg.