2017. 05. 01.

Munkás Szent József ünnepén

Munkás Szent József ünnepén az idősebb generáció tagjai közül sokan örömmel nosztalgiáznak, visszagondolva a rendszerváltás előtti május elsejékre. Felvonulások, a közös éneklések, a majálisok, az elmaradhatatlan sör és virsli együtt adták meg a munkaszüneti nap hangulatát.

Mára pedig eltűntek a mozgalmi indulók, nincsenek közös felvonulások és már ingyen virsli és sör sincs a dolgozó népnek, a munkaszüneti nap azonban megmaradt.

Mária jegyesének, Jézus nevelőapjának liturgikus emléknapját XII. Piusz pápa vezette be 1955-ben. Egyre inkább látszott az ipari forradalom óta növekvő arányban megjelenő munkásosztály erősödése. A második világégés után pedig az iparosítás nagy ereje hatalmas lakótelepeket hozott létre, melyben a ruráris környezetből kiszakadt, egykor vallási neveltetésben részesült fiatal, életerős osztály kereste az új helyét a városok peremén.

Az egyház számos úton próbált kapcsolatot építeni a munkásosztállyal. Ilyen volt a Keresztény Munkásifjú Mozgalom, mely Brüsszel munkásnegyedéből indult és az egész világon elterjedt mozgalommá vált.

A kommunista hatalomátvétel után a párt legnagyobb bázisa a munkások közül került ki. A gyökereit elvesztett milliók könnyű célpontjává váltak az új, Isten nélküli ideológiának. A szerzetesrendek feloszlatása és a szervezetek felszámolása után nem volt olyan felkészült papi közösség, aki foglalkozhatott volna a kommunizmust építő milliókkal.

Ennek átkos terheit máig magunkon hordozzuk. Nagyvárosaink lakótelepei továbbra is vallásilag a leginkább tartózkodóbb területeink közé tartoznak.

A munkásság vallási közömbössége azonban nem minden országban volt egyértelmű. Gondoljunk csak a lengyel Szolidaritás Mozgalomra, mely Gdansk munkásai között született meg és borította lángba az országot és Kelet-Közép-Európa népeinek szabadságszerető szívét.

Lech Walesa a keresztet, a Fekete Madonna képét választotta szabadságharcuk szimbólumának. A munkások lelki támaszt is kerestek és papokat kértek a gyárba szentmisék bemutatására és szentgyónásuk elvégzésére. Az egyik legismertebb közülük a vértanúhalált halt Jerzy Popieluszko atya volt.

József foglalkozását tekintve ács volt – egyszerű kétkezi munkás. Ezért tekintünk rá úgy, mint a munkások védőszentjére.

A Szentírásban nem sok minden szerepel a szentről, csendben, hallgatagon élte le életét igazi nagy szerelme Mária és a Megváltó mellett. Hűségéért a legnagyobb jutalmat kapta, a boldog halált, élete két legfontosabb személye karjai között.

A mai napon ünnepeljük azokat a milliókat, akik csendben, a háttérben meghúzódva, a munka fáradtságait hordozva élik mindennapjukat. Dolgoznak családjaikért, a jobb jövőbe vetett hitükért. A sok szent józsefes lelkületű édesapáért kell köszönetet mondani az ünnepen – lépjük oda hozzájuk és öleljük át őket, mert sokat jelentenek számunkra, még ha ritkán is mondjuk el nekik…

Bese Gergő

Bese Gergő Blog
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Deme Istvánné 2020. 05. 01. 09:52

    Gergő atya !
    Köszönöm a jó Istennek,hogy adott Téged,köszönöm Édesanyádnak ,hogy megszült. Istennek legyen hála tevékenységedeiért!
    Kívánom,hogy Mária oltalma alatt sok-sok gyermeket vezess a helyes úton !
    Isten áldjon ! Marika